171 Boeing Max 9 típusú repülőgép felszállását tiltották meg, miután az egyik gépnek leszakadt egy darabja

2024. január 6. – 21:36

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) elrendelte számos Boeing 737 MAX 9 típusú repülőgép ideiglenes repülési tilalmát, miután pénteken késő este egy meghibásodás miatt az Alaska Airlines egyik vadonatúj repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre, írja a Reuters.

Az történt ugyanis, hogy az Alaska Airlines által üzemeltetett repülőgépnek leszakadt egy darabja. A Portlandből Kaliforniába tartó Boeing 737 Max 9 típusú gép 35 perc után kénytelen volt visszafordulni. A gépen 177-en utaztak.

A Boeing vállalata azt mondta, támogatja az FAA döntését. Az FAA utasítása szerint 171 repülőgépre vonatkozik a felszállási tilalom, ami már szombaton hatályba lépett. A cél, hogy megvizsgálják a gépeket. Az MTI azt írja, hogy a Boeing-modell esetében gépenként 4-8 órát vesz igénybe a felülvizsgálat. A FlightRadar24 követési oldal szerint az Alaska Airlines szombaton 108 járatot törölt, ami az aznapi menetrend szerinti járatainak 14 százalékát jelentette.

A Boeing 737 MAX-ot két légikatasztrófa után már egyszer letiltották, miután 2018 októberében az indonéz Lion Air, 2019 márciusában pedig az etióp Ethiopian Airlines egy-egy gépe zuhant le nem sokkal a felszállás után. A vizsgálatokból kiderült, hogy a típusba Manőverkarakterisztikai Rásegítő Rendszert (MCAS) építettek bele, ami automatikusan lenyomja a gép orrát, ha túl meredeken emelkedik, ugyanakkor egy könnyen meghibásodó dőlésszög-érzékelő kapcsolja be. A két balesetet az okozhatta, hogy a pilóták nem tudtak az MCAS-ról, illetve nem tudták időben kikapcsolni azt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!