A lendületét vesztett orosz támadás a fárasztásra megy, Ukrajna nagyon várja a nyugati lőszereket

A háború első két évében Vlagyimir Putyin nem beszélt arról, mennyi katonája harcol Ukrajna ellen, az elmúlt fél évben azonban két számot is mondott az orosz elnök: előbb decemberi évértékelőjében – amelyből 300 ezer fős orosz veszteség volt kikövetkeztethető –, majd a múlt hét végén, amikor azt mondta, hogy a „hadműveleti területen” 700 ezer orosz katona van.

Idén Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy Ukrajnának 880 ezer katona áll rendelkezésére. Ilyen adatok ritkán hangzanak el, bár az ukrán és az orosz elnök szavaiból önmagukban így sem lehet pontosan megmondani, mekkora erők is harcolnak valójában egymással szemben.

Szóval mennyi katona harcol?

Putyin hétvégi nyilatkozata szándékosan homályos: műveleti területről beszél, ami nemcsak a háború szó szokásos kerülését jelenti, hanem azt is, hogy nem világos, ezekből a katonákból mennyien vannak Ukrajna nemzetközileg elismert határain belül, és mennyien a szomszédos részeken, Oroszország nemzetközileg elismert területén. A 2014-es és a 2022. február 24-én indított háborúval Oroszország a Krím mellett Donyeck és Luhanszk, valamint Zaporizzsja és Herszon megyéket is a sajátjának tekinti, bár ezek egyikét sem uralja száz százalékban.

„A hadműveleti terület kifejezés mindezt elfedi, ez egy számháború” – mondta a közelmúltban Ukrajnában is járt Jójárt Krisztián. A jelenleg a Svéd Nemzetvédelmi Egyetemen is kutató biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin semleges kifejezést használt – elvégre sem Ukrajnáénak nem nevezte a területet, sem Oroszországénak, noha egy részt sajátjának tekint –, az üzenet lényege úgyis a számban, nem a pontos elhelyezkedésükben rejlik. A brit katonai elemzőintézet (RUSI) a napokban 650 ezres létszámról beszélt, de Jójárt ukrán szakértők alapján az Ukrajnában és az azzal határos orosz területeken lévő orosz katonák számát inkább 480-500 ezer közé teszi.

„Az ukrán oldalon említett 880 ezres szám a teljes aktív katonai állományt fedi le, ebben benne vannak a hátországban objektumokat őrző katonák is. A fronton lényegesen kevesebben vannak” – Jójárt szerint legalább kétharmaduk van a fronttól távolabb. Pontos számot az ukránok nem közölnek, hiszen ez minősített adat, amely az orosz támadókat is segítené.

Az orosz támadás inkább fárasztásra megy

Az Ukrajnán belüli több mint 700 kilométeres fronton – és az északon húzódó, csaknem ugyanekkora orosz–ukrán határszakaszon – látványos változások nincsenek, továbbra is sokan az első világháború lövészárokharcaihoz hasonlítják a helyzetet, amelyben jelentős területek elfoglalása nélkül darálják egymást a támadók és a védők. A frontvonalakat itt lehet megnézni az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképein:

Május 10-én Harkiv megyénél újabb támadó akcióba kezdett Oroszország, ám ez nem a békeidőben 1,4 milliós Harkiv város elfoglalását célozta – ahhoz a város túlságosan erősen védett, az erre összevont orosz erők nem is lennének elegendők. Inkább azt, hogy elvonják az ukrán erőket a frontvonal más szakaszairól. (A Harkivot ért rakétatámadásról itt, a város környékén ismét megindult evakuálásról itt olvashatja legutóbbi helyszíni riportjainkat.)

„Orosz szempontból azonban a siker csak részleges volt, hamar kifulladt az orosz előrenyomulás” – mondta a katonai szakértő. Az orosz erők lényegében csak az első nap nyomultak 4-5 kilométert, két irányban. Vovcsanszk település 30 százalékát elfoglalták, „de azóta érdemben nem mentek tovább”. Ráadásul a megszerzett területeken lévő egységek orosz utánpótlási útvonalait az ukránok be tudják lőni, Jójárt szerint idővel az oroszok kénytelenek lesznek hátravonni erőiket.

Az ukrán erők tehát megállították itt az előrenyomulást, de ehhez azt a 47-es dandárt kellett részben felhasználni, amely a nyári – végül inkább leállított – ukrán ellentámadásban élen járt. „Az egység akkor sok veszteséget szenvedett el, azóta többször feltöltötték, most ismét hatékony harcoló erőt képvisel” – mondta Jójárt, megjegyezve, hogy Avgyijivkánál is ezeket az erőket csoportosították át, mielőtt az erődített várost a nagyobb veszteségek elkerülése érdekében Ukrajna végül feladta. Harkiv felé is ebből a dandárból csoportosítottak át egy zászlóaljat, ami jelzi, hogy Ukrajnának reagálnia kellett az orosz támadásra, amely több volt, mint egyszerű elterelő akció, bár hatást elsősorban a front más szakaszán reméltek tőle az orosz erők.

A kényszerű ukrán átcsoportosítást az oroszok Donbasznál akarták kihasználni. „Pokrovszk irányában háromszor annyi támadás volt 48 óra alatt, mint a front más szakaszain. Harcászati szinten ez hozott valami eredményt, az oroszoknak, de a front sehol sem szakadt be.” A támadás lendülete mostanra megtört, ráadásul ehhez az oroszoknak is átcsoportosítást kellett végrehajtaniuk.

„Ehhez nemcsak a leningrádi katonai körzet erőire volt szükség, hanem erőket vontak el Herszonból, Kupjanszkból is, miközben jelentős eredményt nem értek el”

– vont mérleget Jójárt. Igaz, a védelem széthúzására még játszhat az orosz vezetés, Ukrajna tart attól is, hogy Kijevtől északra, Szumi térségében nyitnak új frontot az orosz erők – ám valójában az ő forrásaik sem kimeríthetetlenek.

Már nincs lőszer, még nincs új szállítmány

Most azonban létszámban és tűzerőt tekintve is kétségtelenül fölényben vannak az oroszok. Ki akarják használni az időablakot, mielőtt megérkezik az ukránoknak az újabb jelentős nyugati katonai szállítmány, és mielőtt Ukrajna újabb mozgósítást hajt végre – igaz, az emberi erőforrás a legérzékenyebb része az ukrán erők fenntartásának. A napokban felmerült, hogy Ukrajna leszállítaná a mozgósításra alkalmasak korhatárát 27-ről 20 éves korra. Ez önmagában is népszerűtlen, ráadásul az újoncok kiképzésére is idő kell, így ha sikerül is bevonni jelentős mennyiségben fiatalokat, a régóta szolgáló, tapasztalt, de fáradt katonák lecserélését Ukrajna egyelőre nem engedheti meg magának.

Az elmúlt hónap aktív orosz mozgásai azonban a támadók korlátait is megmutatták. „Nem képes ez az orosz haderő nagy egységek szintjén támadni, hadműveleti mélységben frontot áttörni.” Jójárt szerint inkább taktikai, alkalmi lépésekről van szó. „Sok irányban támadnak egyszerre, és ahol gyengeséget tapasztalnak, ott nagyobb erőt fejtenek ki. Ebből azonban nem látszik, hol törhetnék át az ukrán védelmi vonalakat” – mondta a kutató, részben ő maga is az első világháború nyugati frontján kialakult patthelyzethez hasonlítva a helyzetet.

A mozgásokkal nincsen konkrét területi nyereség, a cél az ukrán erők felőrlése. „Csakhogy ez a háború a felőrlést célzó támadásokkor nagyon a védő félnek kedvez, így az orosz veszteség nagyobb.”

Tavaly nyáron ugyanígy járt az ukrán ellentámadás is. A pontos veszteség nem ismert, de a már említett 47-es dandár sok vért veszített az első két hétben, amikor Zaporizzsja megyében, Orihivnél támadt. Ez a nyugaton kiképzett erő végül elkerülte a nagyobb tragédiát, de kénytelen volt taktikát váltani. „Bahmut felé is támadtak tavaly nyáron az ukránok, ott is inkább váltottak, gyalogos rohamcsapatokat vetettek be, kis alegységek szintjén támadtak – pont úgy, ahogyan előtte az oroszok is tették.”

Jójárt szerint jelenleg „sem az ukrán, sem az orosz erők nem képesek magasabb egységek szintjén nagy hadműveletet végrehajtani.”

Bár Ukrajna végül a leállított – vagy tulajdonképpen teljes erővel el sem kezdett – tavaly nyári ellentámadáskor nem szaladt bele nagy pofonba, az eredménytelen próbálkozás következményei érezhetők. Jójárt szerint nem is a katonákban vagy a nyugati haditechnikában elszenvedett veszteség a jelentős, hanem tüzérségi lőszertartalékban. Ez érződött tavaly ősszel, amikor az oroszok vették át a kezdeményezést, kihasználva azt is, hogy az amerikai törvényhozásban zajló vita miatt sokáig elmaradt a nyugati katonai támogatás jelentős része. „2023 őszétől most tavaszig nagyon előnytelen helyzetben volt az ukrán hadsereg” – mondta Jójárt. Eközben a légvédelem lőszerkészleteit az orosz tüzérségi támadások hullámai is apasztották az elmúlt fél évben.

Félsiker a diplomácia frontján

Ukrajna 2022 őszén vetette fel a békekonferencia ötletét, a háborúnak abban a szakaszában, amikor az orosz támadókat északon és délen is sikerült visszaszorítani. Az akkori, ukrán szempontból sikeres időszak azonban elmúlt, mire 2024 nyarán, a múlt hétvégén Svájcban megtartották a békecsúcsot. Eredetileg ez széles nemzetközi támogatással dolgozta volna ki a békefeltételeket az agresszor Oroszországnak, amely csak egy következő szakaszban kapott volna meghívót, hogy elfogadja a feltételeket, és lényegében elismerje vereségét.

A háború harmadik évében azonban gyors győzelemmel senki nem számol, így Ukrajna célja ekkor már inkább az volt, hogy minél szélesebb nemzetközi támogatást szerezzen a háborús maratonhoz nélkülözhetetlen segítséghez. Ehhez azonban egy szerényebb zárónyilatkozatot kellett megfogalmazni, amelyből a vitás pontokat ki kellett venni, hogy aláírják azok az országok – főként a globális délről –, amelyek nem annyira elkötelezettek Ukrajna iránt, esetleg szankciókat sem támogattak Oroszország ellen. Így maradt Ukrajna területi integritásának elismerése, a fogolycsere és az Oroszországba hurcolt ukrajnai gyerekek hazahozatala, valamint a nukleáris biztonság igényének megfogalmazása, azaz hogy Ukrajna kapja vissza a zaporizzsjai atomerőmű feletti ellenőrzést, és hogy senki se fenyegessen nukleáris fegyverek bevetésével. „A zárónyilatkozat nyitott végű, ehhez később is csatlakozhatnak más országok” – mondta Jójárt.

A nyilatkozatot a Magyarországot a konferencián képviselő Szijjártó Péter is aláírta. Sok ország állam- vagy kormányfői szinten jelent meg Svájcban, a magyar fél eggyel alacsonyabb szintet választott a külgazasági és kügyminiszterrel. Jójárt szerint a zárónyilatkozat annyira kereste a konszenzust, hogy Magyarország gond nélkül alá is írhatta, ezzel nem került ellentmondásba eddigi, sok tekintetben orosz érdekekkel egybeeső nyilatkozataival. Katonai támogatásról nincsen szó benne.

Jogi kötelezettséget a zárónyilatkozat aláírása nem jelent, bizonyos diplomáciai súlya azért mégis van, arra szolgál, hogy „Ukrajna maga mögött tudhassa egy szélesebb nemzetközi koalíció elvi támogatását arra az időre, ha egyszer lesznek valódi béketárgyalások”.

India – amely a szankciók alá vont orosz nyersolaj egyik legfontosabb felvevője lett –ennek ellenére nem írta alá a zárónyilatkozatot, noha a konferencián jelen volt. Kína viszont el sem ment, hiánya sokat elvett a találkozó erejéből.

NATO-tagság vagy izraeli modell

Még kategorikusabb volt a konferenciával kapcsolatban Gyarmati István. A veterán diplomata – aki már a szovjet csapatok magyarországi kivonulásáról szóló 1989-es tárgyalásokon is jelen volt – úgy vélte, hogy érdemi eredménye nem volt. Kína távol maradt, több jelenlévő ország „nem írta alá a semmitmondó zárónyilatkozatot sem”. A szakértő szerint a békecsúcs nem tekinthető a béke felé tett lépésnek, ahogyan azt Zelenszkij vélte. Érthetőnek tartja, hogy az ukrán vezetés a felszínen nem adja jelét annak, hogy más megoldáson is gondolkodna, szerinte azonban ma már nem igaz, hogy az ukrán társadalom ne fogadna el egy, akár területi kompromisszummal járó megoldást. Szerinte ugyanis egyik fél megfogalmazott célja sem teljesülhet.

Putyin azt követeli ahhoz, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, hogy minden, eddig megszállt terület mellé Ukrajna mondjon le Herszon, Zaporizzsja és Donyeck megyék azon részeiről is, amelyeket az oroszok el sem tudtak foglalni. Mindezt megfejeli Ukrajna semlegességével, az ország demilitarizálásával és „nácitlanításával”, amely a gyakorlatban a jelenlegi ukrán vezetés elűzését jelenti. A lényegében kapitulációt jelentő – inkább Putyin hazai közönségének szóló, semmint valódi tárgyalási alapnak szánt – javaslata elfogadhatatlan, de Gyarmati szerint nem reális Zelenszkij minden elvesztett terület visszaszerzésére vonatkozó célja sem.

Igaz, Gyarmati szerint bármiféle területi kompromisszum csak akkor jöhetne szóba, ha Ukrajna mielőbb a NATO tagja lehetne. Ez adhatna csak valós garanciát Ukrajnának arra, hogy Oroszország többé ne támadja meg. Gyarmati elismerte azonban, hogy erre ma nincsen fogadókészség a NATO-ban, nemcsak Magyarország, de más tagok is elleneznék ezt – bár jogilag nem lenne lehetetlen Ukrajna felvétele rendezetlen területi kérdésekkel együtt sem: lehetne ugyanis olyan kitétel, amely szerint a vitatott területeket illetően nem volna érvényes a kollektív védelmet jelentő 5-ös cikkely. Nyugat-Németország így lett a NATO tagja 1955-ben, amikor Kelet-Németországgal való viszonya még jogilag nem rendeződött.

„Sajnálatos, de a NATO-csúcson biztosan nem ajánlanak tagságot Ukrajnának” – mondta Gyarmati, a második világháború előtti időszakot, a náci Németországgal szembeni nyugati halogató politikát állítva párhuzamba a jelenlegi helyzettel.

Jójárt Gyarmatihoz hasonlóan bizonyos abban, hogy konkrét tagsági meghívót Ukrajna nem kap a NATO-csúcson, amely „inkább kerülni fogja a kérdést”. Sok ország ugyanis bizonyosan blokkolná a tagságot, amely csak minden tagország jóváhagyásával történhet, ahogyan ezt Svédország belépésénél is láttuk, amelyet Törökország és Magyarország egy éven át akadályozott.

Jójárt szerint Ukrajna most inkább „izraeli modellt” követne: annyira meg kell erősíteni Ukrajnát katonailag, hogy elrettentse Oroszországot a további támadástól – hasonlóan ahhoz, ahogyan az arab államokkal szemben tartja fenn magát Izrael. Ukrajna sem nemzetközi garanciákban bízna inkább a jövőben, hanem saját katonai erejében. Ehhez Nyugatról hosszú távú katonai elköteleződés kellene, amely biztosítaná Ukrajna katonai megerősítésének anyagi feltételeit, „mert ez elrettenthetné Oroszországot az újabb katonai agressziótól”.

Putyin egy rokonát bízta meg a katonák segítésével

A háború eddigi menete azt megmutatta, hogy az orosz agresszió feltartóztatható, a hadsereg képességei és erőforrásai korlátozottak, legfeljebb egy alacsony intenzitású konfliktushoz elegendők hosszú távon. Putyin – aki kedden a különleges katonai művelet elkerülhetetlen sikeréről beszélt – ódzkodik attól, hogy újabb mozgósítást rendeljen el, ahogyan 2022 őszén részlegesen tette. Most a sorozottak mellett a toborzással biztosít katonát a harcokhoz, és igyekszik anyagilag érdekeltekké tenni a résztvevőket a harcokban, szociális felemelkedést, karrierlehetőséget ígérve.

Tavalyi évértékelőjében arról is beszélt, hogy a fronton szolgálókból kerülhetnek ki az állami intézmények újabb vezetői és az államapparátus felelős beosztottjai. Ezzel függhet össze Putyin hétfői döntése is, amikor kinevezte a májusban hivatalba lépett védelmi miniszter négy új helyettesét, köztük egyik unokatestvére lányát, aki épp a hadseregben szolgálókat segítő otthonteremtési programért felel. Anna Civiljova leánykori vezetékneve Putyina, jelenlegi nevét második férje után viseli, aki szintén a kormány tagja. Szergej Civiljovot Putyin három héttel ezelőtt energetikai miniszterré nevezte ki.