Putyin elárulta, mikor ülne tárgyalóasztalhoz

2024. június 14. – 16:59

Másolás

Vágólapra másolva

Ismertette Moszkva békefeltételeit Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az orosz külügyminisztérium vezetőségével tartott megbeszélésen:

  • minden Oroszország elleni nyugati szankciót fel kell oldani,
  • nemzetközi szerződésekben kell lefektetni, hogy az elcsatolt területek Oroszország részei,
  • Kijevnek teljesen ki kell vonnia csapatait a Donyecki Népköztársaságból, a Luhanszki Népköztársaságból, valamint Zaporizzsja és Herszon megyékből,
  • Ukrajnának hivatalosan is be kell jelentenie, hogy nem akar a NATO-hoz csatlakozni.

Ha mindez megtörtént, Moszkva kész „akár holnap” tárgyalóasztalhoz ülni.

„Az Európát fenyegető veszély nem Oroszországtól ered, az európaiakra a legfőbb veszélyt az Egyesült Államoktól való kritikus és egyre növekvő, már-már totális függőségben rejlik a katonai, a politikai, a technológiai, az ideológiai és az információs szférában.

Európát egyre inkább a globális gazdasági fejlődés perifériájára szorítják ki, a migráció és más akut problémák káoszába süllyesztik,

megfosztják nemzetközi szubjektivitásától és kulturális identitásától” – mondta az orosz elnök.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!