Az orosz határhoz közeli Harkiv környéke 2023 nyugalmas éve után ismét orosz támadások célpontja lett. Sokat változott az orosz taktika, a jelek szerint most a cél inkább a kifárasztás, mint a terület megszerzése. Olcsó eszközökkel nagy pusztítást tudnak okozni az orosz területről indított siklóbombák, drónok, amelyek miatt sokan most azok közül is eljönnek a térségből, akik 2022 sokkját és az orosz megszállást is átélték. Helyszíni riport Harkiv környékéről.
Az orosz határtól négy kilométerre vagyunk, Harkivtól északra, Kozacsa Lopanyban. A békeidőben ötezres településen most alig ezer ember maradt, folyamatos az evakuálás. „Minek álltok a parkolóban, vigyétek a kisbuszt a fa alá, bármelyik pillanatban támadhat egy drón” – szólt ki egy katona a dzsipjéből a helyzethez képest nyugodtan, miközben az önkéntesekkel várakozunk azokra, akik elhagynák a várost az újabb orosz támadások miatt.
Az önkormányzat épületének pincéjéből négyen jönnek elő, hogy a katona figyelmeztetése után végül az udvaron álló fa alá rejtett buszba szálljanak. A pince így sem néptelenedik el, van, aki marad. „Napközben ülök itt néha, de én el nem megyek a városból. Ez az otthonom” – mondja a nyugdíjas Veronyika. „Bízom benne, hogy jobb lesz.” Igaz, a helyzet most épp rosszabb, az orosz támadások májusban ismét egyre intenzívebbek lettek a térségben és így Kozacsa Lopanyban is, amely az Oroszország által Ukrajna ellen 2022. február 24-én megindított invázió után hét hónapra orosz megszállás alá került.
A rendelő a II. világháborút túlélte, Putyint már nem
„Engem nem piszkáltak, orvosra mindig szükség van” – emlékezik vissza Valentyina Orlova az orosz megszállás időszakára. Több mint fél évszázada gyakorolja szakmáját, bár azt nem gondolta, hogy valamikor ehhez egy pincébe kényszerül. Most épp ott van, ahol az önkormányzat is berendezkedett, mivel a rendelőt korábban már találat érte. Az egy 116 éves épület volt – túlélte a második világháborút is, a mostanit kevésbé. „Eltelt több mint két év, de néha még mindig azt hiszem, hogy csak egy rémálom az egész” – mondja, de így is mosolyog.
Az épület udvarán most csend van, bár az elmúlt napokban voltak becsapódások. „Hallani lehet, ha jönnek a drónok” – mondja az eget kémlelve egy helyi férfi, aki egyelőre szintén nem akarja elhagyni a települést, ahogyan ismerőse sem, aki tőle nem messze néhány kenyeret pakol a biciklijére a segélyszállítmányból. Nem beszél, amint megtelik a szatyra, nekiindul a biciklivel a romos házakkal szegélyezett útnak.
Az utolsó bolt egy hete bezárt, bár kisbuszokkal még így is volt rendszeres összeköttetés Harkiv irányában. Ezt azonban az orosz támadások mind kockázatosabbá tették. A helyben maradóknak így egyre inkább a humanitárius segélyszállítmányok jelentik az egyetlen élelmiszerforrást a konyhakerteken túl, amelyeket a drónok árnyékában veszélyes megművelni.
Ez most nem menekülés, inkább elvándorlás
„Most már nem kockáztatok tovább” – mondta a 48 éves Pavel az evakuációs buszon ülve. Nem megy messzire, csak Harkivba, ahol régebben buszsofőrként dolgozott, de a háború kezdete óta inkább a kertben megtermelt zöldségekből, krumpliból és a segélycsomagokból élt. Az orosz megszállás alatt is így volt, neki nem esett bántódása.
Ellentétben a buszon hátrébb ülő Valerija fiával. Az 54 éves nő három hétig nem tudott semmit a 27 éves fiúról, akit fogságban tartottak az oroszok, mivel korábban az ukrán hadseregben szolgált. A fogságot túlélte, most is katona a fronton, ahogyan 21 éves testvére is. Valerija mostanában keveset tud róluk, de annyit igen, hogy épségben vannak. Munkája neki sincsen, ahogyan a negyvenes éveiben járó Natalijának sem. A háborúig a közeli Derhacsiban lévő hűtőgépgyárban dolgozott. Ezután az orosz megszállás miatt nem jutott el a gyárba, amelyet aztán le is szereltek, és az ország biztonságosabb részébe szállítottak. Most abban bízik, hogy Harkivban talál munkát, és a légitámadástól sem kell annyira félnie, mint eddig.
A katonai helyzet sokat változott 2022 óta. Először az orosz támadás sokkja jött el, Harkiv környékét csaknem hét hónapra megszállták az oroszok. Utána indult el a háború legsikeresebb ukrán ellentámadása, amely Harkiv környékét, sőt, csaknem az egész megyét felszabadította. Kozacsa Lopanyban is véget ért a több mint fél évig tartó orosz megszállás. A település egy időre fellélegezhetett, a támadók az országhatáron túlra vonultak vissza, megszűntek a tüzérségi támadások is.
2023 második felétől ismét voltak becsapódások Kozacsa Lopanyban, de az év során délebbre, Harkivban és a békeidőben 1,4 milliós város közvetlen környezetében még szinte teljes volt a nyugalom.
Másképp harcolnak az oroszok
2024 februárjától aztán már újabb tüzérségi támadások érték azt a területet is, az orosz államhatáron túlról indított rakétákkal, a határhoz közelebb fegyverré átalakított drónokkal. Mindez az orosz eszközök bevetésében látható változás jele volt. Ilyen drónokat ugyanis először Ukrajna vetett be az orosz megszállók ellen, az olcsó eszközt mostanra az orosz haderő is átvette, nagy tömegben gyártja és 3-5 kilométeres távolságban hatékonyan alkalmazza.
Olyan hibákat sem követnek el az oroszok, mint két éve, amikor a Kreml azt hitte, tárt karokkal várják az orosz anyanyelvűek Ukrajnában az orosz hadsereget, ami súlyos tévedés volt. Akkoriban a hosszú konvojokban érkező erőket meg lehetett bénítani az üzemanyag-szállítók likvidálásával, néhány ukrán csoport rajtaütésszerű akciója komoly veszteséget okozott.
A taktika módosításán és a drónok bevetésén túl ott vannak a szovjet eredetű irányítható légibombák – orosz rövidítésük alapján KAB –, amelyek repülőről indítva 40-50 kilométert is repülnek a becsapódás előtt, azaz Harkiv eléréséhez be sem kell lépni Ukrajna légterébe. Ez megint kockázatmentes támadási felületet biztosít az orosz erőknek.
Emellett megjelent az orosz arzenálban a siklóbomba, ami Harkivban szombaton legalább 18 embert megölt, amikor egy építőipari nagyáruházat talált el. Az irányítható típusközi siklóbomba (orosz rövidítése szerint UMPB) újszerű abban, hogy nemcsak repülőről, de földről, rakéta-sorozatvetőből is elindítható. Robbanófeje jóval kisebb ugyan, mint a KAB különböző típusaiban, ám olcsón előállítható és a pusztító ereje sem elhanyagolható.
„Az az igazság, hogy ezekkel az eszközökkel Oroszország a végtelenségig tudja fenyegetni Ukrajnát, ha nem lehet támadni az orosz területen lévő állásaikat, raktáraikat”
– mondta egy önkéntes. Denisz szerint a folyamatos védekezés lehetetlen ilyen feltételek mellett, hiszen Harkiv megye Oroszországgal határos, az onnan indított rakéták, bombák mindegyikét nem képes likvidálni a légvédelem, ha ezt kizárólag ukrán légtérben teheti. Ráadásul a légvédelem – ahogyan erről az ukrán elnök beszélt – súlyos hiányosságokkal küzd. Kulcskérdés, milyen nyugati segítséget kap a jövőben Ukrajna, bár a háború gyors lezárását ez nem ígéri. Vlagyimir Putyin is hosszú háborúval kalkulál, ezt jelezte a vezetőcsere is az orosz védelmi minisztérium élén.
Így a mennyiségre építő, most már hosszú háborúra berendezkedő orosz erők folyamatosan támadhatják Harkivot, amelyet elfoglalni ostrommal nem tudnak, de fojtogatni igen. Ezt szolgálják a polgári objektumok elleni támadások is, mint amilyen az Epicentr bevásárlóközpont esete volt. Erről az orosz sajtó egyébként azt állítja, valójában rejtett katonai célokat szolgált, de a Telexnek a helyiek azt mondták, hogy az áruház működött, – a becsapódáskor is legalább kétszázan voltak az épületben –, közelében katonai egység, haditechnika soha nem volt.
Tudatos taktika lehet az áruház elleni támadás is
Az orosz fél tisztában lehetett az épület polgári funkciójával, és van, aki szerint nagyon is tudatosan semmisítették meg éppen ezt a bevásárlóközpontot. A nyugati anyagi támogatásból ugyanis az ukrán költségvetésen keresztül működik egy program, amely a lakóházak helyreállításához nyújt segítséget. „A pénzt a kiutaláskor a címzettek egy kártyára kapják, amelyen kizárólag építőipari anyagokat lehet venni” – mondta a Telexnek a Harkiv melletti Derhacsi település önkormányzatának sajtófőnöke.
Az Epicentr résztvevője ennek a programnak, amely nélkül a helyiek nehezebben javíthatják meg az orosz támadásokban megrongált háztetőiket és pótolhatják ablakaikat – adott egy szempontot Olekszandr Kulik. A lakosság így nehezebben alkalmazkodik a háborús körülményekhez, akkor is, ha nem akarnának elmenekülni és az anyagi forrás is biztosítva lenne a javításhoz.
„Na, látja, a kocsink is kabrió lett, meg a házunk is” – mondja keserűen viccelődve egy nő, miután leparkolt édesanyja házánál. Az autó hátsó ablaka befóliázva, a háztetőn – mint a környéken sokfelé – az ENSZ segélyszervezete által biztosított nejlonok adnak ideiglenes védelmet. Ide csapódott be egy siklóbomba május 21-én, ez volt a legutóbbi eset Derhacsiban. A ház áll, de a légnyomás láthatóan nagy erőt fejtett ki rá. „A házat helyrehozzuk, a kertet rendbe rakjuk. Az a lényeg, hogy élünk” – mondja Ljudmila, legyintve az utcára kihordott romkupacra, amelyre valamiért egy rózsaszín plüssnyúl is felkerült.
A piac a bombák között
A 18 ezres Derhacsiból a háború elején sokan elmenekültek – igaz, részben csak a szomszédos Harkivba – majd 2022 őszétől sokan visszatértek, de most ismét többen hagyják el. Igaz, nem olyan tömegben, mint két éve, és menekülésről sincsen szó. A helyzetet könnyíti, hogy most az áram-, víz- és gázellátás szinte folyamatos. Igaz, a számlák is jönnek, márpedig sok háztartásban az idős szülők nyugdíja jelenti az egyetlen fix jövedelmet, 2-3 ezer hrivnyát havonta (1 hrivnya 9 forint), bár egyelőre a nem fizetőket sem lehet bírsággal sújtani.
„Ezzel keresek egy kis mellékest” – mutat a kertben megtermelt zöldségeire a nyugdíjas Jelena a Derhacsiból Harkiv felé vezető út mentén fekvő piacon. A szomorú standokra egy hatalmas rom tekint le a piac déli oldalán. Valami üzem volt, hirtelen nem emlékszik rá senki, pontosan mi, ezt ugyanis nem a háború pusztította el, hanem a Szovjetunió felbomlása utáni gazdasági összeomlás, így bő 30 éve gazdátlanul áll.
Erre a posztszovjet nihilre tett rá egy lapáttal a háború.
Az egykori üzem melletti épület közelében májusban két becsapódás is volt. Az egyikben nyolc gyerek könnyebben megsérült, amikor az ablakok betörtek, a második éjszaka történt, így annak sérültje sem volt. A piac újraéledő boltjait viszont megint a háború eleji állapotba lökte vissza. Betörtek az ablakok, megroggyant pár bódé és kedvét vette annak, aki esetleg azt hitte, hogy lassanként újra lehet vállalkozni.
Egy férfi feleségével együtt komótosan pakolja vissza szebb napokat látott Opeljébe a piacra hozott virágokat. Ma nem akadt vevő. „Valamiből élni kell, hát csináljuk” – mondja, de felesége rápirít, ne dumáljon, fáradtak nagyon, inkább induljanak haza. Elvégre nekik legalább még van hova.
