Putyin stratégiát vált, egy technokrata civillel akarja megnyerni a háborút Ukrajnában

Legfontosabb

2024. május 13. – 18:01

Putyin stratégiát vált, egy technokrata civillel akarja megnyerni a háborút Ukrajnában
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a győzelem napi katonai díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2024. május 9-én – Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva


Két héttel azután, hogy váratlanul őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter helyettesét, Vlagyimir Putyin vasárnap menesztette a tárca vezetőjét. Szergej Sojgu messze a legrégebbi tagja volt a kormánynak, múltja bőven a putyini idők elé nyúlik: 1994-től 18 éven át vezette a katasztrófavédelemért felelős minisztériumot, majd egy rövid kormányzói kitérő után vette át a védelmi minisztériumot.

Sojgut Andrej Belouszov eddigi miniszterelnök-helyettes váltja. Belouszov civil, szakmáját tekintve pedig közgazdász. Putyin azt várja tőle, hogy nyitottabb legyen „az innovációra és az összetettebb gondolatokra”.

Sojgu menesztését azonban nem menesztésként tárgyalja az orosz állami sajtó, amely a miniszterrel összefüggésben kevés szót ejt helyettese korrupciós ügyekkel összefüggő letartóztatásáról, amelyről sejteni lehetett, hogy valójában Sojgunak is jelzés. A Kreml kerülte, hogy a miniszter leváltása kegyvesztésnek tűnjön, már csak azért is, mert Putyin felelősségét is felvetné, hogy egy általa kinevezett vezető a bizalomra méltatlannak bizonyult, ráadásul a védelmi minisztérium élén,

ami az Ukrajna ellen indított háború harmadik évében az eddigi katonai stratégia esetleges hibáinak beismerését is jelentené.

Sojgu tehát olyan pozíciókat kapott a miniszteri szék után, amelyeket fontos tartalommal is meg lehet tölteni, de arra is alkalmasak, hogy érdemeinek elismerése mellett valójában félreállítsák őt. A 69 éves Sojgu a nemzetbiztonsági tanács főtitkára lesz, emellett a hadiipari bizottság elnökhelyettesi és a haditechnikai együttműködésért felelős szövetségi szolgálatnak (FSZVTSZ) a vezetői posztját is megkapja. Utóbbi egyébként eddig a védelmi minisztérium alatt volt, most közvetlenül az elnök alá rendelik.

Nagy a mozgás a hatalom közelében

Az áthelyezés azonban további személyi változásokat jelent, hiszen így a nemzetbiztonsági bizottság eddigi titkára, Nyikolaj Patrusev egyelőre pozíció nélkül áll. Márpedig Patrusev Putyin legszorosabb bizalmasának egyike, szerepe volt abban, hogy a későbbi elnök moszkvai karrierje beinduljon. A ’90-es években Borisz Jelcin alatt az elnöki hivatalban is dolgozott Putyinnal, majd követte őt a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) élén, ahol 1999-től 2008-ig szolgált. Az utóbbi 16 évet pedig a Nemzetbiztonsági Tanács élén töltötte. Ez messze több, mint protokolláris szerep, legalábbis Patrusev és Putyin szoros kapcsolatának révén. Patrusev számos háttértárgyalást vezetett Putyint képviselve az elmúlt évtizedben Kazahsztántól az Egyesült Államokig.

Vlagyimir Putyin és Szergej Sojgu Dél-Szibériában 2017 augusztusában – Fotó: Alexey Nikolsky / AFP
Vlagyimir Putyin és Szergej Sojgu Dél-Szibériában 2017 augusztusában – Fotó: Alexey Nikolsky / AFP

Ő menedzselte le a Moszkva irányítása alatt álló Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete – ODKB – első bevetését is Kazahsztánban 2022 elején, amikor az ottani szociális zavargásokat kellett kemény fellépéssel leszerelni és az új kazah elnököt kezessé tenni. Kazahsztánban hamar helyreállt a nyugalom, igaz, az új elnök végül így is képes volt önállósodni, növelni a távolságot nem csak elődjétől, a hatalom átmentésében sokáig esetleges mintául szolgáló Nurszultan Nazarbajevtől, de Moszkvától is, ami a Kreml szempontjából nem tekinthető sikernek. Patrusevről a Wall Street Journal korábban úgy írt, mint olyan személyről, aki szükség esetén akár Putyint is helyettesíthetné.

Jelenleg Patrusevről a Kreml annyit közölt, hogy hamarosan ő is kap kinevezést. Igaz, a 73 éves politikus már fia előremenetelét láthatja. Ő eddig a mezőgazdasági minisztériumot vezette, Sojgu menesztése előtt egy nappal pedig kormányfőhelyettessé nevezték ki az elnök a május 7-i beiktatása után ismét kormányfői megbízatást kapott Mihail Misusztyin kormányában. Hosszabb távon a fiatalabb Patrusevnek még komolyabb jövőt jósolnak, bár az ehhez hasonló találgatások sokszor bizonyultak tévútnak az elmúlt 25 évben – az új kormányfőről is sokat tippeltek, végül maradt Misusztyin a kormány élén.

Az azonban bizonyos, hogy a személycserék komoly mozgást jelentenek a hatalom csúcsán, a háború eddigi stratégiájának újragondolásaként, a Kremlen belüli erőcsoportok küzdelmeként értelmezhetők, amelyben Sojgu ezúttal alulmaradt.

Erről a belső csatározásról a Sojgu helyettesének őrizetbe vételéről írt cikkünkben olvashat bővebben. Azt, hogy a távozó védelmi miniszter inkább felfelé bukott, jelzi az is, hogy a riválisának tekintett Viktor Zolotov, a nemzeti gárda vezetője viszont maradt a posztján.

Elemzők szerint Sojguval szemben Zolotov mellett összefogott a polgári és hadiipari állami komplexum, a Rosztyeh vezetője, akit Sojgu az utóbbi időben többször nyilvánosan kritizált, mondván, a cégtől nem kapja meg szükségleteit a hadsereg. Szergej Csemezov azonban azt állította, hogy a cég a megrendeléseknek megfelelően teljesít. Ezután – Zolotovval együtt – lobbizhatott Putyinnál Sojgu ellen, jelezve, hogy a hadsereg körüli korrupció lehet a gátja az eredményességnek, írta a Meduza.

Hatékonyság után jön a hatékonyság

„Sokkot kaptak nyugaton a hírtől”, „eddigi munkásságát lehetetlen túlértékelni”, „tragédia Ukrajnának” – ezekkel a felütésekkel értékelte az orosz állami sajtó Belouszov kinevezését a védelmi minisztérium élére. A Szovjetunió alatt sosem, de Oroszországban is csak egyszer fordult eddig elő, hogy nem kifejezetten a fegyveres erőktől kerül ki a védelmi miniszter. Belouszov a második ilyen ember.

Az első Anatolij Szergyukov volt, aki egy korrupciós ügy miatt mondott le, épp őt váltotta Sojgu 2012-ben. Szergyukov egyébként végül amnesztiában részesült még az ítélethirdetés előtt. Most hasonlóra a jelek szerint nem számíthat Sojgu helyettese, Tyimur Ivanov.

Belouszov közgazdász, egy rövid ideig gazdasági miniszter is volt, majd 2013-tól az elnök gazdasági ügyekért felelős tanácsadójaként töltött be pozíciót 2020-ig, utána pedig Putyin előző elnöki ciklusának végéig kormányfőhelyettesként dolgozott. Az újabb kormányalakításkor, Putyin ötödik elnöki ciklusának kezdetén nem kapott pozíciót, amit utólag az állami sajtó úgy magyaráz, hogy Putyinnak már ekkor a mostani kinevezés volt a terve.

Nagyon jó az új ember, a de a régi sem lehet rossz

„A háborúra ott van a vezérkar, arra pedig, hogy a hadsereg és a hadiipari komplexum korszerű, az új kihívásokhoz gyorsan alkalmazkodó rendszerré alakuljon át magas gazdasági hatékonyság mellett bevont innovációval, az elnök Belouszovot küldi a védelmi tárca élére” – írta a Ria Novosztyi. A kinevezést dicsérő írás alapján viszont felmerül a kérdés, mit csinált akkor Sojgu védelmi miniszterként az elmúlt 12 évben és különösen az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban.

Az állami hírügynökség szerzője most magasztalta ugyan a Sojgu leváltásáról szóló döntést, bár annak váratlanságáról írt. Igaz,

a „derült égből a villámcsapás” fordulatot arra hegyezte ki, hogy az elnök ezzel sokkolta a Nyugatot, nem pedig arra, hogy a Kremlben kiszámíthatatlan mozgások indultak volna el.

A védelmi kiadások – az Ukrajna elleni háborúval együtt, amelyet Moszkva továbbra sem nevez háborúnak – már elérik az orosz GDP 6,7 százalékát, azaz rövid időn belül megkétszereződtek, emlékeztetett az elnöki szóvivő. Dmitrij Peszkov megjegyezte, hogy ezzel már a Szovjetunió utolsó éveiben mért 7,4 százalékhoz közeledik az ország – márpedig részben épp ez a verseny okozta a Szovjetunió gazdasági összeomlását és az ország szétesését.

Andrej Belouszov – Fotó: Contributor / Getty Images
Andrej Belouszov – Fotó: Contributor / Getty Images

Peszkov ezzel magyarázta a szükségét annak, hogy innovatívabban vezessék a védelmi minisztériumot, ami lényegében azt jelenti, hogy a pénzek eddig nem eléggé hatékonyan lettek felhasználva, még nyersebben úgy értelmezhető, hogy a pénz egy része eltűnt, ami pedig már elvezet Sojgu helyettesének ügyéhez.

Alternatív frontot nyit Putyin

Egy gazdasági szakember kinevezése a védelmi minisztérium élére „azt jelentheti, hogy Putyin a háborút a hadiipar gyáraiban és a nemzetközi piacon igyekszik megnyerni” – írta Facebook-bejegyzésében Alekszander Baunov. A ma már külföldön élő orosz elemző szerint Putyin elsősorban nem a frontvonalakon való áttöréssel számol – bár igyekszik átvenni a kezdeményezést a fronton is –, hanem azzal, hogy folyamatos, „lassú nyomást gyakorol Ukrajnára a nála nagyobb orosz hadiipari komplexummal és a gazdaság egészével, amelyet igyekszik hatékonyabb működésre késztetni a fronton és a hátországban.” Erre nem Sojgu a megfelelő személy, akit új pozícióiban valódi döntéshozói potenciál és főként érdemi pénzforrások nélkül hagytak – vont mérleget a Firenzében működő Európai Egyetemi Intézet vezető munkatársa.

A hadsereg hagyományosan nem játszik önálló hatalmi szerepet Oroszországban – nem játszott a Szovjetunióban sem –, de azt, hogy a fegyveres erőkön belül van elégedetlenség a háború eddigi menetével kapcsolatban, azt jelezte Jevgenyij Prigozsin tavalyi lázadása is. Az állami étkeztetési megrendelései révén Putyin séfjeként elhíresült, majd a Wagner magánhadsereg vezetőjeként hadúrrá lett Prigozsin később lezuhant a repülőjével, de halála után is intő jel azonban, hogy rövid ideig tartó lázadásakor több száz kilométert haladt ellenállás nélkül Moszkva felé, azaz Putyin rendszere látható rövidzárlattal reagált az akkori történésekre.

Igaz, Prigozsin kiiktatásával – élve a feltételezéssel, hogy a repülőgéppel nem véletlen baleset végzett – a Kreml példát statuált, Sojgu leváltásával pedig az elégedetlenséget is leszerelhette. Ezzel együtt azonban kérdés, hogyan fogadják a fegyveres erőknél, hogy a védelmi minisztérium élére egy technokrata polgári személy került.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!