Már 164-en haltak meg, 5135 embert vettek őrizetbe a kazah tüntetések kirobbanása óta

2022. január 9. – 10:40

Már 164-en haltak meg, 5135 embert vettek őrizetbe a kazah tüntetések kirobbanása óta
Felgyújtott teherautó roncsa a kazahsztáni Almatiban – Fotó: Pavel Mikheyev / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Az igazságügyi hatóságok 5135 ember ellen indítottak nyomozást a Kazahsztánban kirobban tüntetések kezdete óta, közölte a kazah belügyminisztérium vasárnap reggel. A tárca hozzátette, hogy a biztonsági erők 16 tagja vesztette életét a zavargások során, és körülbelül 1300-an közülük megsebesültek. Az egészségügyi minisztérium vasárnapi közleménye szerint legalább 164 ember – köztük két gyerek – vesztette életét az egy hete kezdődött zavargásokban, 103-an közülük Almatiban, ahonnan a legsúlyosabb összecsapásokat jelentették. A tárca adatai szerint az összecsapásoknak több mint 2200 sebesültje van.

A Reuters ugyanakkor arról ír, hogy a letartóztatottak száma 5800 fölött lehet, köztük sok külföldivel.

Erlan Turgumbajev belügyminiszter a Habar-24 televíziót arról tájékoztatta, hogy a tüntetések során több mint 100 bevásárlóközpont és banképület rongálódott meg, valamint körülbelül 400 járművet gyújtottak fel, köztük sok rendőrautót. „A helyzetet azonban sikerült országszerte stabilizálni” – szögezte le, hozzátéve, hogy „a terrorelhárító egységek tovább folytatják munkájukat” – írja az MTI.

Kaszim-Zsomart Tokajev elnök hivatala arról adott ki tájékoztatást, hogy több, stratégiai fontosságú létesítmény védelmét a moszkvai központú Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) látja el, amelynek 2500 katonája érkezett az országba. A közlemény nem részletezte, hogy mely létesítményekről van szó, de az biztos, hogy a kazahsztáni orosz űrközpont, Bajkonur is köztük van.

Helyszíni beszámolók szerint az ország legnagyobb városának számító Almatiban körülbelül 30 bolt ismét kinyitott vasárnap, az almati repülőtér azonban továbbra is zárva tart.

A kazahsztáni tüntetések az üzemanyagár-emelésre adott válaszlépésként kezdődtek, majd széles körű mozgalommá alakultak Tokajev kormánya és az általa leváltott Nurszultan Nazarbajev ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!