Lezárták a határokat Kazahsztánban, ahol a tüntetőkből lelőhető terroristák lettek

A belföldi közlekedés teljesen leállt, Kazahsztán külső határait is lezárták a zavargások hatodik napján. Az üzemanyag hirtelen drágulása miatt a posztszovjet ország nyugati, olajtermelő részén indult, de hamar az egykori fővárosra, Almatira kiterjedő tiltakozás hamar fegyveres összecsapásokba torkollt, amelyeknek hivatalosan 26 tiltakozó és 18 rendőri áldozata van.

A rendkívüli állapot kihirdetése után pénteken az államfő közölte: figyelmeztetés nélkül lőhetnek a rendfenntartók a terroristáknak minősített tüntetőkre.

Az országban a városok közötti közlekedés is leállt, sem közúton, sem vasúton, sem repülőn nem lehet utazni. A határátkelés teljes lezárását ugyan csütörtökön még hivatalosan tagadták, de személyes beszámolókból tudni, hogy még kazah útlevéllel sem engedtek át hazatérőket az ország északi – a zavargásoktól távol eső – részén, az orosz–kazah határon sem.

Almatiban pénteken folytatódtak az összecsapások, lövöldözés hallatszik a Köztársaság tér közelében. A TASZSZ tudósítója szerint több szétlőtt autó látható a területen, legalább kettőben holttestek vannak. A város más részein viszonylagos csend honol, azonban szórványosan hallani lövéseket.

A 2,6 millió négyzetkilométeres, 19 milliós országból csak közvetve jönnek információk, mivel az internetet és a telefonos összeköttetést is blokkolták. (Részben azért, mert a hatóság szerint a zavargásokba átcsapó tüntetések a közösségi háló révén terjedtek gyorsan az országban.)

Úgy tudni, hogy az ország közepén fekvő új főváros – amelyet az országot 33 éven át vezető exelnök tett át Almatiból és nevezték el nem sokkal később róla Nur-Szultannak – időnként fogad repülőjáratokat, de a fővárosból tovább utazni akkor is lehetetlen, ha a határt időnként mégis megnyitják.

Arab tavasz a türk télben

A korábban a posztszovjet Közép-Ázsia bezzegországaként emlegetett, olajexportra épülő, mérsékelten autokrata Kazahsztánban előállt súlyos válságot két tényezőre vezetik vissza.

Az egyik az arab tavaszra hasonlít: sok a fiatal – ha nem is annyira, mint Észak-Afrikában, de a lakosság átlagéletkora 32 év, a medián 30 év –, a munkanélküliek száma 12 százalékkal nőtt – bár az így elért 5,5 százalékos munkanélküliségi ráta még mindig nem mondható túl magasnak –, mindenesetre az infláció, az olajiparból származó bevételek egyre egyenlőtlenebb elosztása, az olajipari szektorban és az azon kívüli fizetések közötti nagy különbség a hirtelen duplájára drágult üzemanyaggal jó gyúanyagnak bizonyult az elégedetlenség lángra lobbantásában.

A másik pedig a politikai vonal: a szovjet érában szerzett hatalmát a függetlenségre sikeresen átmentő Nurszultan Nazarbajev alatt 30 év alatt kiépült csaknem egypártrendszer nem engedi, hogy a társadalom időben, mérsékelt módon kifejezze elégedetlenségét. Ráadásul a hatalom egyre kevésbé tudta tartani a társadalommal kötött informális megállapodást, vagyis hogy viszonylagos jólétet és perspektívát biztosít, cserébe azért hogy a társadalom tudomásul veszi a hatalmon lévők leválthatatlanságát. Ezt rúgta fel az üzemanyag árának dotálása, amelyet idén január 1-jétől szüntetett meg a kormány, duplájára emelve a térségben leginkább használt autógáz (LPG) literenkénti árát – ennek hátteréről itt írtunk bővebben.

Az örökség

Ezt a nagyvonalú szociálisnak tekinthető hozzájárulást nem csak a pandémia lehetetlenítette el: bár 2020 egyébként is sokat rontott a nyersanyag exportjára épülő gazdaságokon, a GDP zsugorodása már jóval hosszabb ideje tart Kazahsztánban is, és a jövő sem kedvez ezeknek az országoknak, még ha drágul a nyersanyag, ahogy idén történik, például, mert felfalja az infláció – erről a globális jelenségről itt olvashatja elemzésünket. Kazahsztánban az infláció tavaly csaknem 9, az élelmiszereké 11 százalékos volt.

Ahhoz azonban, hogy a feszültség ennyire gyorsan eszkalálódjon, kellett valami más is: ez pedig a kívülről monolitnak látszó hatalmi tömbön belüli feszültség.

Kazahsztán ugyanis 2019 óta modellnek tűnt a posztszovjet országok félautokrata rendszereinek is, ahol a vezetők egyik legnehezebben megoldható feladatát a hatalom átörökítése jelenti.

Ez viszonylag egyszerűen csak Azerbajdzsánban sikerült, ahol még 2003-ban váltotta apját az elnöki poszton Ilham Aliyev és Türkmenisztánban, ahol a rengeteg földgáz és a viszonylag kicsi, hatmilliós lakosság révén egyelőre fenntartható a „gondoskodó diktatúra”.

Nazarbajev 2019-ben sikeresen átadta – természetesen választások révén – az elnöki hatalmat Kaszim-Zsomart Tokajevnek, megőrizve azonban a pártelnöki pozíciót és a Nemzetbiztonsági Bizottság vezetését.

Előbbit novemberben ugyan átadta, utóbbit viszont csak a héten veszítette el. Helyére Tokajev ült, azaz a mostani zavargásokat ügyesen használta fel az utód arra, hogy átvegye a hatalmat. Ez azonban vélhetően nem tervezett átadás volt, hanem valójában egy hosszabb ideje tartó feszültséget jelez Nazarbajev és Tokajev, illetve a mögöttük álló érdekcsoportok között.

Feltételezések szerint a tüntetők nem véletlenül jutottak könnyen fegyverekhez. Emögött valójában azokat a Nazarbajev mögött álló csoportokat vélik, akik tartanak attól, hogy Nazarbajev visszavonulásával ők is kiszorulnak a hatalomból.

Ha a cél Tokajev elmozdítása volt, láthatóan nem sikerült: Nazarbajev állítólag elhagyta az országot, egy időre híre ment annak is, hogy unokaöccsét – a Nemzetbiztonsági Bizottság helyettes vezetőjét – őrizetbe vették. Később a hírt cáfolták, de könnyen lehet, hogy egy időre Szamat Abis valóban fogságban volt.

Tokajevnek Moszkva kellett

Az azonban nem tűnik valószínűnek, hogy Tokajevhez volna köthető a zavargások esetleges felpörgetése annak érdekében, hogy erre hivatkozva végleg eltávolítsa a hatalomból Nazarbajevet. Ebben az esetben ugyanis aligha hívta volna segítségül a moszkvai központú Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (ODKB), amelynek 2500 katonája érkezett az országba. A volt szovjet tagállamok közül Oroszországot, Belaruszt, Örményországot, Kirgizisztánt, Tadzsikisztánt és Kazahsztánt tömörítő szervezetet még egyik tagállamban sem vetették be. Kazahsztáni behívása azt jelzi, hogy a kormányfőt lemondató, Nazarbajevet a nemzetbiztonsági Bizottság éléről kiszorító Tokajev nem lehetett egészen biztos abban, hogy a hatalmi eliten belül kellő támogatást élvez.

Az objektumok védelmére behívott ODKB – amely például Bajkonur védelmét is megerősítette – egyúttal azonban azt is jelenti, hogy Tokajev már maga mögött tudhatja Moszkva támogatását.

Tokajev televíziós beszédében kijelentette, hogy

„Oroszországból és a szomszédos államokból érkező katonai erők az ő kérésére vannak az országban, és ideiglenes jelleggel tartózkodnak ott, amíg nem sikerült helyreállítani az alkotmányos rendet. Nagyjából 2500 katonát engedtek be Kazahsztánba.”

A Kreml így váratlanul lehetőséget kapott arra, hogy komolyabb beleszólása legyen a hatalmi játszmába Kazahsztánban, amely egyébként a szoros szövetség ellenére igyekezett a Nyugat, Oroszország és egyre inkább Kína között lavírozni.

A következő napok biztonsági szempontból nehezen megjósolhatók, de Tokajev bejelentése szerint a helyzetet sikerült konszolidálni, bár a terroristákká minősített – sokszor fegyveres – tüntetők elleni akciók még folytatódnak.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter péntek délután, Facebookon közölte, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem tud Kazahsztánban bajba került magyarokról. Hozzátette, hogy csütörtökön felvették a kapcsolatot a Türk Államok Szervezetének főtitkárával és jelezték, hogy támogatják a külügyminiszteri szintű, rendkívüli videókonferencia megtartásáról szóló kezdeményezést. A kazah fél kérésére ezt magyar idő szerint kedd reggelre hívta össze az üzbég soros elnökség.