Több ezren tüntettek Kazahsztánban, mert megemelkedett a gáz ára, a rendőrök könnygázzal oszlattak

2022. január 4. – 23:11

Másolás

Vágólapra másolva

Több ezren tüntettek több kazahsztáni városban, miután a kormány feloldotta a cseppfolyósított gáz árplafonját, mire megemelkedett annak ára, írja az MTI. A kazah elnök kedd este rendkívüli állapotot hirdetett ki a tömegtüntetések által legerősebben érintett nyugati Mangisztau megyében és Almati városában. Ez a tervek szerint két hétig tart majd.

A palackos, cseppfolyósított gázt autók üzemanyagaként is használják, ez az autógáz vagy LPG. A benzinüzemű autók átalakíthatók autógázzal üzemeltetésre.

A tüntetések Zsanaozen iparvárosban kezdődtek hétfőn, ami a nyugat-kazahsztáni Mangisztau tartomány olajipari központjának számít, majd az ország több városára és falvára is átterjedtek. Egyes hírek szerint több mint 70 embert őrizetbe vettek.

Tüntetők Almatiban 2022. január 4-én – Fotó: RUSLAN PRYANIKOV / AFP
Tüntetők Almatiban 2022. január 4-én – Fotó: RUSLAN PRYANIKOV / AFP

A tüntetők azt követelik, hogy a gáz árát a felére, a tavalyival megegyező mértékűre, literenként 120 tengére (89 forint) csökkentsék. A kiskereskedők abba is beleegyeztek, hogy az árat negyedével csökkentsék, de a kormány szerint a termelési költségek miatt további csökkentés már nem lehetséges. Az energiaügyi minisztérium azzal indokolta az árplafon eltörlését, hogy az év eleje óta az energiatőzsdéken forgalmazott cseppfolyós gáz iránt megnőtt a kereslet.

Kazahsztán legnagyobb városában, Almatiban a rendőrség hétfőn és kedden lezárta a főteret. A belvárosban akadozott a mobilinternet. Kedd este a rendőrség villanógránátot vetett be, miután a tüntetők megrohamozták a polgármesteri hivatalt. A Reuters szerint egy sor robbanást is hallani lehetett a város főterének közeléből, ahol a polgármesteri hivatal is található. A fővárosban pedig a hírek szerint könnygázzal oszlatták a tömeget.

A kormány összeült, hogy megoldást találjanak a helyzetre, az elnök pedig felszólította a tüntetőket, hogy „viselkedjenek felelősségteljesen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!