Senki nem tudja, mit hoz a kazahsztáni zavargás, de egy biztos: Nazarbajev uralmának csak most lett vége

Aligha volt elemző, aki decemberben megtippelte volna, hogy Kazahsztánban fegyveres összecsapásokba torkolló tiltakozás tör ki, amely miatt békefenntartókat küld a moszkvai központú Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) a posztszovjet országba. Erre az Oroszországot, Belaruszt, Örményországot, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tádzsikisztánt tömörítő szervezet történetében még sosem volt példa: még a 2020-as örmény–azeri háború alatt sem, amely után nem is az ODKB, hanem csak Oroszország küldött békefenntartókat, őket is csak azután, hogy Azerbajdzsán a maga háborúját lényegében megnyerte.

A jelek szerint a kazah vezetés sem hitte, hogy baj lehet: a január 2-án, olaj- és gáztermelése miatt jelentős nyugat-kazahsztáni Zsanaozenből indult tiltakozásokra két napig nem reagált a kormány, abban bízva, hogy a rendőri intézkedések elegendők lesznek – könnygázzal oszlattak, tüntetőket vettek őrizetbe, tereket zártak le –, és a tiltakozás magától lecseng.

Nem csengett le, de ezután már az sem segített, hogy az elnök bejelentette: a hirtelen duplájára drágult üzemanyag árát ismét csökkenteni fogják. (A térségben elsősorban gázzal üzemelnek az autók, ennek literje 90 forintnak megfelelő tenge volt, ez nőtt a kétszeresére.)

Nem nyugtatott meg senkit a kormányfő lemondása sem – bár a végrehajtói hatalom egyébként sem a miniszterelnök, hanem az államfő kezében összpontosul – sőt, a tiltakozás csak felgyorsult. A szerdai helyzet összefoglalóját itt olvashatja el.

• Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka rendőri jelentések szerint több mint tíz tüntetőt lelőttek, akik Almatiban kormányzati épületeket rohamoztak meg. A rendfenntartó erők terrorelhárítóként kezelik a fellépést a tiltakozókkal szemben.
• Csütörtökön rendőrségi forrásokra hivatkozva a Tassz orosz hírügynökség arról számolt be, hogy a rendfenntartók közül tizenketten meghaltak, 353-an megsebesültek.
• Az ODKB közölte, hogy a békefenntartók nem a rend helyreállításában, hanem kiemelt objektumok védelmében vesznek részt, többek között a bajkonuri űrállomást védik meg.

Csütörtökre Kazahsztán területén leállt a bankok működése, helyenként teljesen szünetel az internetszolgáltatás – nem érdemes most .kz kiterjesztésű oldalak elérésével próbálkozni – bizonytalan a telefonkapcsolat is, a televíziók sugárzását is blokkolják.

Keddre egyre több fegyveres jelent meg a tiltakozók között, szerdán egy csoport elfoglalta az ország legnagyobb városa – a korábbi főváros, – Almati repülőterét, behatoltak a városházára, kormányzati épületeket gyújtottak fel, írta a Meduza.io.

A héten előbb a tiltakozás kiinduló pontjára és Almatira, majd az ország egész területére kiterjesztették a szükségállapotot, éjszakai kijárási tilalmat vezettek be. A korlátozás két hétig lesz érvényben.

A fontolva haladás útján

Kazahsztán a Szovjetunió megszűnése óta eltelt 30 évből gazdaságilag jobban jött ki, mint a térség többi volt szovjet tagállama. A legszegényebb Tádzsikisztán, a politikailag labilis, Kazahsztánra nagy testvérként tekintő Kirgizisztán, a földgázban gazdag, de etnikai feszültségekkel teli Üzbegisztán vagy az abszurd diktatúrába fordult – bár energiahordozói révén gazdag és nem túl népes – Türkmenisztán mellett Kazahsztán stabil országnak tűnt, amely energiahordozói révén képes volt a társadalom számára is érezhető gyarapodásra. A 2,6 millió négyzetkilométeres, 19 millió lakosú ország elkerülte az etnikai villongásokat és a tömeges elvándorlást is: lakosainak 63 százaléka kazah, 24 százaléka orosz, szovjet múlt révén van csaknem 200 ezer német is és tucatnyi más kisebbség.

Az orosz nyelv a kazah mellett hivatalos, az ország része a Moszkva által létrehozott vámszövetségnek, a már említett és most különleges szerephez jutott ODKB-nek, de ettől még nem vált a Kreml alárendeltjévé, gazdaságilag és politikailag is lavírozott a Nyugat és Oroszország és az utóbbi 15 évben Kína között.

Ezt jól mutatja az ország gazdaságát alapvetően meghatározó olajipari szektor szereplőinek köre, egyaránt jelen vannak amerikai, európai, kínai és orosz cégek. A 47 milliárd dolláros kazah export felét a nyersolaj adja, további negyedét egyéb ásványi anyagok. Kazahsztán a világ első számú uránexportőre is.

Moszkva azt is kénytelen volt tudomásul venni, hogy Kína is közvetlen hozzáférést kap a kazah energiahordozókhoz – ez igaz az üzbég és türkmén forrásokra is –, ami középtávon az egyébként is halványuló orosz befolyás további gyengülését jelenti.

Jelzésértékű volt, amikor – még 2014-ben – Kazahsztán elnöke arról beszélt, kész kilépni a vámszövetségből, ha az veszélyeztetné az ország függetlenségét. Az is beszédes volt, hogy Nurszultan Nazarbajev az ország déli csücskéből az ország közepére tette át a fővárost. Az adminisztratív központ áthelyezését Nazarbajev azzal viccelte el, hogy így közelebb van Moszkvához, valójában azonban arra utalt, hogy a szovjet tagköztársaságként megkapott északi területek integrációját fontosnak tartja, nehogy Moszkva esetleg igényt tartson rá, elvégre Grúziában és Ukrajnában van példa rá, hogyan módosítja Oroszország a határokat.

Húzz el, öreg!

Így lett főváros Celinográdból, amit Asztanává, majd az országot még pártfőtitkárként 1986-tól, államfőként 1991-től 2019-ig irányító Nurszultan Nazarbajev tiszteletére Nur-Szultánná neveztek át.

Nazarbajev alatt lényegében egypártrendszer épült ki – azaz inkább a struktúra ebben az értelemben átöröklődött a szovjet korszakból. A Nazarbajev vezette Nur-Otan stabilan 80 százalék feletti eredménnyel nyerte a választásokat. Igaz, ha valami, akkor az egy évvel ezelőtti választás már figyelmeztető jel lehetett: a párt 70 százalékot szerzett.

Utoljára 23 éve jelentkezett olyan jelölt, aki ugyan rendszeren belülről jött, mégis fenyegetésként tekintett rá Nazarbajev: Akezsan Kagezseldin, aki két éven át kormányfő volt, majd 1998-ban Nazarbajev tanácsadója, 1998-ban bejelentette indulását az elnökválasztáson. Nem sokkal később nemzetközi körözést adtak ki ellene, korrupcióval vádolták meg, az országot is elhagyta. A választáson nem indult, Nazarbajev 79 százalékkal nyert, ami egyébként egyik legrosszabb eredménye volt, hiszen utána 90 százalék alá egyszer sem került.

A formális választások, a mutatóban létező ellenzék által biztosított környezetben a most 81 éves Nazarbajev két éve még azt is megengedhette magának, hogy belekezdjen az autoriter rendszerek legnehezebben megoldható projektjébe: a hatalom átadásába.

Látszólag sikerült, ám az, hogy ez mégsem így van, azt a mostani tiltakozások alatt ledöntött Nazarbajev-szobrok és a tüntetők által skandált „Húzz el, öreg!” mutatta meg.

Nazarbajev ugyanis úgy ment el, hogy maradt: lemondott ugyan az elnöki posztról, de még bő két évig megőrizte a párt elnöki posztját és a parlament melletti Kazah Népek Gyűlése nevű konzultatív testület vezetését, tagja lett az alkotmányozó tanácsnak, és az élén maradt a Nemzetbiztonsági Tanácsnak.

Utóbbi pozíciója révén gyakorlati lehetősége is volt arra, hogy felügyelje utódja, Kaszim-Zsomart Tokajev munkáját, akinek nevét erről a kazah helyzetről szóló cikkben elég volt csak most leírni.

Az év végén Szentpéterváron megtartották a Független Államok Közösségének informális csúcstalálkozóját, amelyre Kazahsztánból egyszerre két vezető is jött: Nazarbajev és Tokajev. Hogy a dolog még zavarba ejtőbb legyen, az orosz elnök Nazarbajevvel tárgyalt, a jelenlegi kazah elnöknek csak felajánlotta egy későbbi találkozó lehetőségét.

A „Húzz el, öreg!” gondolata valószínűleg Tokajev fejében is megfordult, még ha nem is gondolta, hogy egy héttel később ezt az ország utcáin fogják skandálni. Mindenesetre Tokajev élt a lehetőséggel és szerdán elérte, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács élén is Nazarbajev helyébe lépjen, ami az elmúlt évek legfontosabb vezetői cseréje Kazahsztánban, valódi generációváltást előrevetítve.

De mi a bajuk az embereknek?

Bár gazdasági elégedetlenséggel indult, a szobordöntések jelzik, hogy a politikai berendezkedés mozdulatlanságával is baja van az évi negyedmillió fővel gyarapodó kazah társadalomnak, amelynek fele 30 év alatti.

A választások formalitása alkalmatlan volt arra, hogy kifejezzék az elégedetlenséget, amelyek például az olajipari térségek és az elmaradottabb régiók közötti óriási különbségekből, az olajiparon kívül dolgozók alacsony fizetéséből adódnak. A kulcsszó tehát az olajipar, amely ugyan nagyban segítette Kazahsztán gyarapodását 2000-től bő tíz éven át – ezalatt az idő alatt az ország GDP-je 13 szorosára nőtt (18-ról 236 milliárd dollárra – ám azóta előbb az energiaárak csökkenésével, majd a járvánnyal 170 milliárdra csökkent. Csak tavaly 11 százalékot esett a GDP.

Eközben a minimálbér 30 ezer forinttal egyenlő, ez három éve változatlan, a növekvő infláció mellett.

Ezért érintette különösen érzékenyen az országot az autógáz (LPG) árának emelése, még ha magyar szemmel a megduplázott, 180 forintos literenkénti ár is távoli múltat idéz.

Az áremelés egyébként nem volt váratlan, már tavaly jelezte a vezetés, hogy fokozatosan felszámolják az üzemanyag költségvetési támogatását, amely számítások szerint járművenként évi 190 ezer forintnak megfelelő összeget tett ki.

Az olajtársaságok további kétmilliárd dollártól estek el, az energetikai minisztérium szerint így viszont elmarad az ellátórendszer modernizálása, ezért a beruházások előmozdításához szükség van arra, hogy a cégek a belföldön is a piacihoz közeli bevételt érjenek el.

A zsugorodó költségvetést egyre inkább megterhelő összeg aránya kiugróan magas volt, ennek megfelelően viszont megszüntetése is kiugró sokkot okozott.

A tiltakozásokkal üt vissza leginkább a valódi többpártrendszer hiánya. Nincsen olyan politikai erő, amely megfelelő mederbe terelhetné az elégedetlenséget. A már említett elüldözött exkormányfő, Kazsegedin nyilvánosan kiállt ugyan a tüntetők melletti nyilatkozattal, ám a már 69 éves politikus hosszú idő óta távol van, egyelőre tehát a szétszórt és valóban randalírozással telített tiltakozásnak nincsen politikai vezetője.

Ez látszólag megkönnyíti a vezetés dolgát, hiszen rendbontó bandák randalírozására egyszerűsítheti le a tiltakozó hullámot, viszont azt is jelenti, hogy az erőszak nagy szerepet kap mindkét oldalon: a társadalom és az állam részéről is, ami elhúzódó bizonytalanságot ígér Közép-Ázsia eddig sem teljesen feszültségmentes, de mindeddig legnyugodtabb országában.