Kazahsztánban szükségállapotot vezettek be a tüntetések miatt, az elnök kérésére külföldről érkeznek csapatok az országba

2022. január 5. – 23:06

Kazahsztánban szükségállapotot vezettek be a tüntetések miatt, az elnök kérésére külföldről érkeznek csapatok az országba
Tüntetők hatoltak be egy hivatali épületbe január 5-én Almatiban – Fotó: Getty

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdára lemondott a kazah kormány a magas üzemanyagárak miatt kirobbant tüntetések miatt. Estére már szükségállapotot vezettek be az országban. Tokajev elnök nem hagyja el az országot, terrorveszélyről beszél. Röviden összefoglaljuk a történteket.

  • Szerda estére egész Kazahsztán területére szükségállapotot rendeltek el, miután a magas üzemanyagárak miatt több városra kiterjedtek a tüntetések. A kormány már korábban bejelentette lemondását, melyet Kaszim-Zsomart Tokajev elnök elfogadott. Elsősorban az ország legnagyobb városából, Almatiból érkeztek hírek komolyabb összecsapásokról.
  • A szükségállapot mellett kijárási tilalmat vezettek be, és betiltották a tömegrendezvényeket.
  • Tokajev elnök szerda este azt is bejelentette, hogy bevetik a katonaságot, hogy rendet tegyenek az országban, erről a DPA német hírügynökség számolt be. Az elnök többször is a terroristák, terrorizmus szót használta a tüntetésekkel és az épületfoglalásokkal kapcsolatban.
  • Az MTI szerint a több volt szovjet köztársaságot tömörítő katonai szövetség, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) segítségét kérte az általa terrorveszélynek nevezett fenyegetés ellen.
  • Tokajev szerdán azt is egyértelművé tette, hogy nem hagyja el az országot, és a fővárosban, Nur-Szultanban marad.
  • Közben átvette az ország nemzetbiztonsági tanácsának vezetését, amely eddig Nurszultan Nazarbajev, az országot 1991-es függetlenné válásától 2019-ig elnökként irányító volt szovjet kommunista kazah pártfőtitkár irányítása alatt állt.
  • A kazah belügyminisztérium szerint nyolc halálos áldozata van eddig a tüntetéseknek, állításuk szerint az áldozatok a kazah fegyveres erők tagjai voltak. Emellett több mint háromszáz sérültről érkezett hír.
  • Egy időre a tüntetők kezére kerülhetett Almati repülőtere, emiatt több járat nem tudott elindulni. A nap folyamán többtucatnyi tiltakozó behatolt a kazah Nemzetbiztonsági Bizottság helyi központjába is, és elfoglalta az épületet. Tokajev elnök később bejelentette, hogy visszafoglalták a repteret.
  • Korábban elterjedt, hogy az országban leállt vagy akadozik az internetszolgáltatás, és az internetes forgalmat vizsgáló Netblocks adatai alapján valóban úgy tűnik, hogy volt egy rövid leállás, de azóta részben visszaállt a szolgáltatás.
  • A tüntetések Zsanaozen iparvárosban kezdődtek hétfőn, miután az országban eltörölték a cseppfolyósított földgáz árplafonját, és emiatt jelentősen megemelkedett a benzin alternatívájaként használt autógáz (LPG) ára. Ezután a tüntetések az ország több településére átterjedtek.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!