A Kremlben élesedő harcot sejtet, ahogy őrizetbe vették az orosz védelmi miniszter helyettesét

Új szintet jelent a Kreml hatalmi egyensúlyának megingásában az orosz védelmi miniszter helyettesének szerdai őrizetbe vétele. Nemcsak azért, mert ritkán érnek korrupciós vádak ilyen szintig, hanem mert a putyini kör egyik legmegbízhatóbb emberének, Szergej Sojgu védelmi miniszternek a közvetlen beosztottját, Tyimur Ivanovot vitték el, ráadásul egy olyan minisztériumból, amely mindig is kiemelt szerepben állt Oroszországban, de az Ukrajna ellen megindított háborúval jelentősége értelemszerűen még inkább nőtt.

Az ügyvédek ugyan megtámadták a döntést, egyelőre azonban úgy tűnik, Ivanov két hónapig vizsgálati fogságban marad. Zárolták számláit, ahogyan két korábbi és jelenlegi feleségének, valamint gyerekeinek számláit is. Ahogy fogyatkoznak az állami bevételek, úgy erősödhet az érdekcsoportok közötti harc, amelyben vannak, akik szerint már az elnök döntőbírói szerepe sem megkérdőjelezhetetlen.

Örökös kormánytag beosztottját vitték el

A tárcát vezető Sojgu az orosz kormány kirobbanthatatlan tagja, múltja messze a Vlagyimir Putyin előtti időkre nyúlik vissza. A 69 éves Sojgu 30 éve lett miniszter – 18 éven át a katasztrófavédelemért felelős rendkívüli helyzetek minisztériumát vezette, majd egy alig féléves kormányzói kitérő után 2012-ben vette át a védelmi minisztériumot.

Az, hogy Sojgu bizalmasát vették őrizetbe korrupció gyanújával, önmagában is komoly jelzés, főként úgy, hogy a jelek szerint a miniszter sem tudott a készülő letartóztatásról:

Ivanovot a munkahelyén fogták el, nem sokkal azután, hogy közös, nyilvános munkamegbeszélésen volt főnökével.

A sietséget jelzi az is, hogy Ivanov a kamerák előtt a vizsgálati fogság elrendeléséről döntő bíróságon is katonai egyenruhában jelent meg. Szokatlan, hogy nem civil ruhában, mivel ezzel is óvni szokták a hadsereg presztízsét – hívta fel a figyelmet a külföldre kényszerített egykori Moszkvai Carnegie Intézet elemzése, megjegyezve, hogy Ivanovot a Putyinhoz közeli legbelsőbb körben lévők emberének tartják. Ezt az érdekcsoportot Sojgu mellett például az olajexport révén milliárdossá lett Gennagyij Tyimcsenko képviseli.

Ivanov a védelmi minisztérium beruházásaiért felelt, így több ezer milliárd rubel (egy rubel kb. négy forint) összeg felett rendelkezett, amely az érdekcsoport fontos anyagi forrása. Őt magát is a leggazdagabbak között tartották számon a szilovikok, azaz az erőszakszervezeteket – a hadsereget, a belügyi erőket és a titkosszolgálatokat – magukban foglaló csoportok körében. Igaz, ez a vagyon hivatalosan a család bevételei szintjén 2018-ban akkori árfolyamon nagyjából hárommillió dollárt tett ki. Ezután a hivatalos jövedelméről nem nagyon tudni, mivel egy törvénymódosítás nyomán a hadsereg katonai és polgári vezetőinek vagyonbevallása 2020-tól már nem nyilvános.

Az esetleg a vizsgálatból kiderülhet, hogy milyen egyéb jövedelmei lehettek. Tény, hogy Ivanov feladatkörének jelentősége még inkább nőtt az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta, mivel a hadsereg által kezelt, építésre, infrastrukturális fejlesztésre fordítható összeg megsokszorozódott. Az elfoglalt területeken a helyreállítási munkák részben jelenleg is a minisztérium feladatkörébe tartoznak, részük volt a szinte teljesen lerombolt Mariupol kirakatberuházásaiban is – a várost az orosz erők semmisítették meg, bár ezt az orosz propaganda a Kreml által nácinak kikiáltott ukrán erők számlájára írta.

Prigozsin lázadása is a küzdelem része lehetett

Ezért a forrásért korábban is folytak már kulisszák mögötti küzdelmek, sőt, ma már úgy tartják, ennek a klánharcnak a része lehetett a Wagner-magánhadsereg tavaly nyári lázadása is. A magánhadsereg alapítója, az éttermi vállalkozásai és a Kreml étkeztetésével kapcsolatos megbízatása nyomán Putyin séfjeként ismertté lett Jevgenyij Prigozsin úgy indult meg Moszkva felé – és haladt érdemi ellenállás nélkül több száz kilométert –, hogy nem az elnököt, hanem kizárólag a védelmi miniszter Sojgut kritizálta, és az ő leváltását követelte.

A hadúrrá lett Prigozsint a feltételezések szerint a Putyin által életre hívott Nemzeti Gárda (Roszgvargyija) vezetője, Viktor Zolotov is biztathatta a lázadásra. Zolotov Putyin elnöki hatalmának kezdetétől 13 éven át vezette az államfő védelméért is felelős Szövetségi Védelmi Szolgálatot, később volt belügyminiszter-helyettes és a belügyi erők főparancsnoka.

Már az előző évtizedben is lobbizott egyik protezsáltjáért, Alekszej Gyuminért, ám a Putyin testőreként az elnök bizalmát élvező férfi mégsem kerülhetett a védelmi minisztérium élére, ahogyan Zolotov másik jelöltje, az „Armageddon tábornokként” ismert Szergej Szurovikin sem, aki egy időben az ukrajnai orosz erők parancsnoka volt.

Sojgu helyzete valóban bizonytalan lehetett 2023 nyarán, mivel addig több mint egy éve inkább az ukrán erők mutattak fel sikereket, foglaltak vissza az előző év során jelentős területeket, és akkor még úgy tűnt, újabb ellentámadás várható. Ez azonban nem történt meg, az orosz erők stabilizálták vonalaikat és azóta inkább ők a kezdeményező fél, amely részleges sikereket tud felmutatni.

Prigozsinnal csak látszólag egyezett ki a hatalom a lázadás után, alig egy hónappal később meghalt egy tisztázatlan repülőgép-balesetben, ami az orosz elitnek lehetett üzenet. Szurovikin is kikerült a befolyásos főtisztek köréből, bár nem lett teljesen kegyvesztett: eltávolították a légierő éléről, de később katonai küldöttség tagjaként járt Algériában. A konkurensek eltűntek, Sojgu pozíciója stabilizálódott.

Régebben ezt a háttérben rendezték

Így is beszédes azonban, hogy helyettese a széles nyilvánosság előtt bukott meg. A klánok közötti súrlódásokat általában a döntőbíróként fellépő Putyin zárta le a kulisszák mögött. Most azonban mintha a klánok egyike megszegte volna az íratlan szabályt, és nyíltan esett a másiknak, mintha nem bízna a 24 éve hatalmon lévő elnökben. Ez azonban a klánok egyre élesebb küzdelméhez vezethet, miközben a szankciók miatt a források is egyre szűkösebbek – véli a már idézett Carnegie-cikk szerzője, Andrej Percev.

Eddig ugyanis olyan magas szintre, mint ahol Ivanov állt, nagyon ritkán értek el korrupciós vádak. Utoljára 2016-ban Alekszej Uljukajev gazdasági miniszterre csaptak le a hatóságok. Uljukajev állítólag a putyini kör egyik legmeghatározóbb tagjának, Igor Szecsinnek az útját keresztezte, amikor a vád szerint a miniszter csak kétmillió dollár kenőpénzért cserébe adta ki a minisztériumi engedélyt, hogy a Szecsin által vezetett Rosznyefty kőolaj- és földgázipari társaság bekebelezhessen egy állami olajtársaságot. Uljukajevet 2018-ban nyolc év börtönre ítélték, 2022-ben kegyelemmel szabadult.

Volt még egy hangos ügy a jóval nyugodtabb 2010-es évek elején, egyébként épp ez repítette Sojgut a védelmi minisztérium élére. Elődje Anatolij Szergyukov volt – nem mellesleg a rövid ideig kormányfő, majd Putyin elnöki ciklusai közötti négyéves kormányfősége alatt miniszterelnök-helyettes Viktor Zubkov veje –, aki szintén korrupciós visszaélések miatt veszítette el posztját. Igaz, Szergyukov az orosz alkotmány 20. évfordulója alkalmából kegyelmet kapott, mielőtt gyanúsítottból vádlott lett volna belőle.

Akkoriban nem voltak nemzetközi szankciók, a földgáz és a kőolaj ára, illetve az export mennyisége is stabil bevételt hozott az államnak, a 2008-as pénzügyi világválság miatti megbicsaklástól eltekintve az orosz GDP is folyamatosan nőtt, amiből a társadalom is részesült. Talán ennek is betudható, hogy a rendszer akkor nagyvonalúbb volt, és az érdekcsoportok közötti küzdelmet is hatékonyabban kezelhette a Kreml, amely a háború kirobbantása óta, szankcióktól sújtva kevésbé tud osztogatni. Így nem kizárt, hogy a következő időszakban lesznek olyan korrupciós vádak, amelyek korábban érinthetetlen szinten lévő csinovnyikokat érnek el.