Svédország hivatalosan is NATO-tag lett

2024. március 7. – 18:10

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország hivatalosan is a NATO 32. tagja lett, befejezte a csatlakozást, írja a BBC.

Svédország csatlakozására azután került sor, hogy Oroszország két évvel ezelőtt megtámadta Ukrajnát. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök arról beszélt, hogy az „egység és szolidaritás” lesznek az alapelveik a NATO-ban. Kristersson hozzátette, az út hosszú volt, de „az első naptól tudtuk, hogy egyszer itt leszünk”.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára arról írt, hogy Svédország csatlakozásával a katonai szövetség „erősebb és biztonságosabb lett”. Svédország csatlakozási kérelme hosszú túra volt, Törökország és Magyarország sokáig blokkolta a kérelmet. Törökország végül januárban engedett, Magyarország pedig jó ideig még azzal vádolta Svédországot, hogy az ellenséges Magyarországgal.

Magyarország–Svédország

A magyar kormány több mint másfél éven át tartó huzavonája és üzengetései után az Országgyűlés múlt héten hétfőn szavazta meg a svédek NATO-csatlakozását. A javaslatot 188 igennel és 6 nemmel fogadták el – a Mi Hazánk frakciója szavazott nemmel. Az ellenzéki képviselők megtapsolták az eredményt.

Svédország Finnországgal együtt 2022 májusában, az orosz–ukrán háború kirobbanása után döntötte el, hogy csatlakozni akar a NATO-hoz. A katonai szövetség harminc tagállamából huszonnyolc utána szinte rögtön ratifikálta is az egyébként katonai szempontból erős két ország kérelmét, egyedül Törökország és Magyarország várt ki. Bár a kormány már 2022 júliusában benyújtotta a parlamentnek a ratifikációs javaslatot, utána a legkülönbözőbb indokokkal halogatták a szavazást:

  • Társadalmi egyeztetés zajlik – ami a kormány honlapján, egy eldugott emailcímen keresztül zajlott.
  • Az Országgyűlés elfoglalt – a kormány szerint épp az EU-val való megegyezéshez szükséges javaslatok elfogadásával voltak lekötve.
  • Komoly vita van a Fidesz–KDNP frakcióban a kérdésről.
  • Rendezni kell a svédekkel a konfliktust – küldtek is egy tárgyalódelegációt Svédországba.
  • Sértettség – a svédek a kormánypártok szerint sértegették a magyarokat.
  • Jöjjön Magyarországra a svéd miniszterelnök.

Ulf Kristersson végül eljött Budapestre, a jég pedig gyakorlatilag órák alatt megtört és szinte teljesen el is olvadt: a kormánypártok bejelentették, hogy támogatják a svédek NATO-csatlakozását, mert szerintük a svéd miniszerelnök látogatása „nagyon jó irányba vitte el a két ország kapcsolatát”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!