A hivatalban lévő államfő nyerte a litván elnökválasztást

2024. május 27. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

A hivatalban lévő litván elnök, Gitanas Nausėda nyerte a litvániai államfőválasztás második fordulóját vasárnap – írta az MTI.

A voksok több mint 98 százalékos feldolgozottsága mellett Nausėda a szavazatok 75,55 százalékát szerezte meg, míg kihívója, Ingrida Šimonytė jelenlegi miniszterelnök csupán 22,92 százalékot ért el. A választási részvétel 49 százalék volt a 2,8 milliós országban.

A május 12-én tartott első fordulóban Nausėda a szavazatok 44,19 százalékát, míg Šimonytė a voksok 19,78 százalékát szerezte meg.

„A választók nagy bizalmat szavaztak nekem, és tisztában vagyok vele, hogy ezt meg kell becsülnöm” – mondta Nausėda újságíróknak Vilniusban. „Most, hogy már öt év tapasztalattal rendelkezem, úgy vélem, megfelelően tudom majd használni ezt a felhatalmazást, mindenekelőtt a litván nép jóléte érdekében” – idézte a litván elnököt a Guardian.

Gitanas Nausėda litván elnök nyilatkozik a választási győzelme után Vilniusban 2024. május 26-án – Fotó: Ints Kalnins / Reuters
Gitanas Nausėda litván elnök nyilatkozik a választási győzelme után Vilniusban 2024. május 26-án – Fotó: Ints Kalnins / Reuters

A két jelölt több kérdésben – a többi között biztonsági kérdésekben és külpolitikában – ugyanazt az álláspontot képviseli, így például mindketten támogatják, hogy Litvánia az idénre tervezett 2,75 százalékról a bruttó hazai terméke (GDP) 3 százalékára emelje védelmi kiadásait.

A két politikus egyebek között az abortuszhoz való jog és az azonos neműek élettársi kapcsolatának elismerésében tér el. A 49 éves Šimonytė, aki 2020 óta tölti be a kormányfői tisztséget, liberálisabb álláspontot képvisel ezen kérdésekben, mint a 60 éves Nausėda, akivel már 2019-ben is ringbe szállt az elnökségért.

A litván kormányzati rendszerben az államfőnek végrehajtó szerepe is van. Ő a fegyveres erők főparancsnoka, ő vezeti az ország legfelső védelmi és nemzetbiztonsági testületét, és képviseli országát az EU- és NATO-csúcstalálkozókon. A kormánnyal közösen alakítja az ország kül- és biztonságpolitikáját, törvényeket vétózhat meg, és beleszólása van Litvánia legfőbb köztisztviselőinek kinevezésébe, mint például a bírák, a legfőbb ügyész és a jegybankelnök.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!