Névleg ötmilliárd eurós, de trükkös alappal segíti katonailag az EU Ukrajnát

2024. március 13. – 20:28

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós tagállamok EU-hoz rendelt követei megállapodtak egy ötmilliárd eurós alapról, amiből katonai segítséget nyújtanak Ukrajnának, írja az Euractiv és a Politico. Ez az Európai Békekereten belül jön létre, amiből a tagállamoknak EU-n kívülre küldött katonai eszközök, köztük fegyverek szállítását térítik utólag.

A 2021-2027-es, békeidőre tervezett keret eredetileg 5,7 milliárd euróval indult, de gyorsan merítette az orosz invázió miatt Ukrajnának nyújtott segítség. Azóta két részletben nagyjából megduplázták és – számos más célország mellett – eddig hétszer térítettek belőle szállításokat uniós tagállamokból Ukrajnába összesen 6,1 milliárd euróból. Az emelésekről és a kifizetésekről is egyhangúlag döntenek, azaz minden esetben át kellett engednie a magyar kormánynak, de legalább egyszer konstruktívan tartózkodott. Ilyenkor jogilag kimarad, de elfogadja, hogy a határozat köti az EU-t. Az alaphoz, amelyből nem csak ukrán szállításokat fizettek, minden tagállam, így Magyarország is arányosan hozzájárult. (Arról, hogy a kormány értelmezésében a magyar részesedésből miért nem jutott Ukrajnába vitt fegyverekre, itt írtunk.)

Az ukrán szállításokat térítő legutóbbi kifizetést a magyar kormány tavaly blokkolta. Az 500 millió eurós részlet jóváhagyását először ahhoz kötötte, hogy az ukránok vegyék le az OTP-t a „háborús szponzori” listájukról. Amikor ez teljesült, garanciát kért, hogy nem kerülhet fel oda újra és a jegyzéket összerakó korrupcióellenes ügyészség budapesti látogatását követelte.

Nem sokkal a magyar blokkolás után kezdtek keringeni a hírek az új, csak Ukrajnába vitt felszerelésnek szánt alzsebről. A korábbi tervek szerint ez 2027-ig évi ötmilliárd euró, azaz összesen húszmilliárd euró lett volna, de ebből egyelőre csak egyetlen éves részlet maradt. A Politico szerint ezt jövőre újabb ötmilliárd euróval toldhatják meg.

A magyar kormány már a terveknél is hangsúlyozta, hogy semmilyen folyamatban nem vesz részt, ami a fegyverszállítások növelését eredményezi, és nem vállalja ennek semmilyen pénzügyi terhét. A Politico januári cikke szerint emiatt felajánlották, hogy a magyar részből nem csak halált nem okozó eszközökre költhetnének. Ehelyett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter néhány héttel később arról beszélt:

„csak abban az esetben nem blokkoljuk egy ilyen uniós döntés meghozatalát, ha sikerül elérnünk, hogy ez ránk semmilyen kötelezettséget nem jelent – pénzügyit sem”.

Az elmondása alapján a tárgyalások akkori állása szerint változtatnak a konstruktív tartózkodás szabályain, így még halált nem okozó eszközök Ukrajnába szállítását sem kell utófinanszírozni a magyar részből, a kormány döntheti el, hogy ezt mire fordítsák.

A konstruktív tartózkodásról az EU kvázialkotmánya, azaz az egyik alapszerződés szól, amit nehézkes módosítani (van olyan módszer, amihez csak egyhangú tagállami döntés kell, de nem lehet könnyen ráhúzni ilyet a mostani esetre).

A Politico szerdán arról írt, hogy a magyar követ valóban konstruktívan tartózkodott, de arról nem, hogy mi a helyzet a Magyarországra eső befizetésekkel vagy hogy módosítottak-e a konstruktív tartózkodás szabályain.

Több lap, például az Euractiv szerint a vége felé nem is magyar kormányon múlt a megegyezés:

  • a franciák azt szerették volna elérni, hogy – az uniós törekvésekkel összhangban – az EU hadiiparát pörgessék és onnan vásároljanak;
  • a németek pedig a kétoldalú felajánlásokat akarták beszámíttatni, mert sok eszközt küldtek így.

A Politico úgy értesült, hogy végül a ciprusi hátszelű francia és a csehek által is osztott német kifogásokat kompromisszummal kezelték. Alapvetően az EU-ból vett felszerelésre fizetnének, de egy rugalmassági időszak alatt ez alól kivételt tehetnek, bár a lap által megszerzett változatban erre nem volt végdátum. A kétoldalú segítségnek legfeljebb a felét számolhatják el, de ezzel akár gyakorlatilag le is nullazhatják a hozzájárulásokat. Ha például a legnagyobb, 1,2 milliár euró részesedésű németek el tudnak számolni 2,4 milliárd eurónyi kétoldalú segítséget, semmit sem kell bedobniuk a közösbe. Egy tisztviselő egyenesen „kreatív könyvelésről” beszélt a Politicónak, de a lap szerint így legalább kétoldalú támogatással megkerülhető a magyar blokkolás.

Időközben cseh vezetéssel összeállt 15 (nem csak uniós) ország és az EU-n kívül kezdett bevásárolni tüzérségi lőszerekből, amikre nagy szüksége van az ukrán hadseregnek. Egy hosszabb szünet után az Egyesült Államok is egy 300 millió eurós csomagot spórolt össze.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!