Politico: Teljesülhet a magyar kormány feltétele az EU katonai alapjának bővítésénél

2024. január 30. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós tagállamok Ukrajnának szánt katonai támogatásának magyar részéből nem költhetnének fegyverekre, csak halált nem okozó eszközökre, írta a Politico kedden. A lap szerint ezzel teljesülhet a kormány feltétele, hogy ne kelljen fegyverszállításokat finanszíroznia.

Korábban a Bloomberg is úgy értesült: az uniós nagykövetek múlt szerdai ülésén a magyar kormány jelezte, „nem áll az egyetértés útjába”, de a cikkből nem derült ki, hogy teljesen kimarad-e az alapból. A hírügynökség úgy tudja, több vezető is megerősítené az egyezséget az állam- és kormányfők csütörtöki csúcstalálkozóján, míg mások előbb a technikai részleteket pontosítanák.

A Politico szerint a magyar mellett a német kormány felé is engedményt tettek, amely azt szeretné, hogy a természetbeni hozzájárulások elismerésével gyakorlatilag beszámítsák a kétoldalúan küldött eszközöket.

Szijjártó már múlt héten eggyel lágyabb javaslatról beszélt

Az uniós tagállamok egy kifejezetten Ukrajnának szánt alzsebet hoznának létre az Európai Békekereten belül. Az 5,7 milliárd euróval induló alapból utólag fizetnek a tagállamoknak EU-n kívüli országokba vitt eszközök, fegyverek után. A békeidőre tervezett keretet az Ukrajna elleni orosz invázió óta két részletben nagyjából megduplázták és eddig hétszer térítettek belőle szállításokat uniós tagállamokból Ukrajnába, de más országokba vitt eszközökre is jutott belőle.

Az emelési és kifizetési döntéseket minden esetben át kellett engednie a magyar kormánynak, de legalább egy esetben élt konstruktív tartózkodással. Ilyenkor jogilag kimarad, de elfogadja, hogy a határozat köti az EU-t. Az alaphoz, amelyből nem csak ukrán szállításokat fizettek, minden tagállam, így Magyarország is arányosan hozzájárult. A kormány értelmezésében a magyar részesedés nem ukrán fegyverekre, hanem más célokra ment. (Erről bővebben itt írtunk.)

Az Ukrajnának szánt részt eredetileg évi ötmilliárd euróra, azaz összesen húszmilliárdosra tervezték az alap 2027-es kifutásáig, de a Politico már csak ötmilliárdról írt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már a múlt héten arról beszélt: a javaslat mostanra „eggyel lágyabb”, csak egy évre szólna és évente megújítanák. A tárcavezető szerint a magyar kormány semmilyen folyamatban nem vesz részt, ami a fegyverszállítások növelését eredményezi, és nem vállalja ennek semmilyen pénzügyi terhét, „ennek megfelelően próbáljanak meg főzni”.

Hamarosan kiderülhet, van-e előrelépés a blokkolt kifizetésnél

Az alap legutóbbi, 500 millió eurós ukrán szállításokat térítő részletének kifizetését a magyar kormány blokkolta. A jóváhagyást először ahhoz kötötte, hogy az ukránok vegyék le az OTP-t a „háborús szponzori” listájukról. Amikor ez teljesült, garanciát kért, hogy az Oroszországban és Ukrajnában is jelen lévő magyar bank nem kerülhet vissza a jegyzékbe, valamint a listát összerakó korrupcióellenes ügyészség budapesti látogatását követelte.

„Akkor hajlandók vagyunk megfontolni ennek a támogatásnak az elengedését, ha garanciákat kapunk arra, hogy Ukrajna többet magyar vállalatokat nem diszkriminál negatívan, nem okoz számukra problémákat azzal, hogy a háború nemzetközi szponzorainak listájára teszi őket teljesen érdemtelenül és ok nélkül” – mondta erről múlt héten Szijjártó Péter. Meglátják, a január 29-i ukrán-magyar külügyminiszteri találkozó után „az ügyben tudunk-e előre menni”.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!