Szijjártó meccsekkel magyarázta, miért hazugság, hogy nőne nálunk az antiszemitizmus

2024. január 22. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar kormány semmilyen folyamatban nem vesz részt, ami az ukrajnai fegyverszállítások növelését eredményezi, és nem vállalja ennek semmilyen pénzügyi terhét, jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn találkozott az uniós kollégáival, ami után arról beszélt: az EU-nak tűzszünetet kellene elérnie és egy tárgyalóasztalhoz ültetni a feleket, hogy próbáljanak tető alá hozni egy békemegállapodást.

Uniós döntés blokkolását oldhatja a magyar-ukrán találkozó

Az uniós tagállamok a 2021-2027-es időszakra a közös költségvetésen felül hozták létre az Európai Békekeretet. Az 5,7 milliárd euróval induló alapból utólag fizetnek a tagállamoknak EU-n kívüli országokba vitt eszközök, fegyverek után. A békeidőre tervezett keretet az Ukrajna elleni orosz invázió óta két részletben nagyjából megduplázták és eddig hétszer térítettek belőle szállításokat uniós tagállamokból Ukrajnába.

Az emelési és kifizetési döntéseket minden esetben át kellett engednie a magyar kormánynak, de legalább egy esetben élt konstruktív tartózkodással. Ilyenkor jogilag kimarad, de elfogadja, hogy a határozat köti az EU-t. Az alaphoz, amelyből nem csak ukrán szállításokat fizettek, minden tagállam, így Magyarország is arányosan hozzájárult. (Szijjártó Péter hétfőn gyakorlatilag megismételte a korábbi magyarázatát arra, hogy az ő értelmezésében a magyar részesedésből miért nem jut Ukrajnába vitt fegyverekre, erről itt írtunk.)

Az alap legutóbbi, 500 millió eurós ukrán szállításokat térítő részletének kifizetését a magyar kormány blokkolta. A jóváhagyást először ahhoz kötötte, hogy az ukránok vegyék le az OTP-t a „háborús szponzori” listájukról. Amikor ez teljesült, garanciát kért, hogy nem kerülhet fel oda és a jegyzéket összerakó korrupcióellenes ügyészség budapesti látogatását követelte.

„Akkor hajlandók vagyunk megfontolni ennek a támogatásnak az elengedését, ha garanciákat kapunk arra, hogy Ukrajna többet magyar vállalatokat nem diszkriminál negatívan, nem okoz számukra problémákat azzal, hogy a háború nemzetközi szponzorainak listájára teszi őket teljesen érdemtelenül és ok nélkül” – mondta erről hétfőn Szijjártó Péter.

„Meglátjuk, hogy január 29-én, jövő hétfőn ebben az ügyben tudunk-e előre menni”

– utalt rá, hogy a tervek szerint aznap személyesen egyeztet ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával és az elnöki hivatal vezetőjével, Andrij Jermakkal Ungváron. Itt megpróbálnak végigmenni minden egyes olyan ügyön, ami nehézséget jelent a kétoldalú kapcsolatokban.

Az EU közben egy külön, Ukrajnába vitt eszközöknek és fegyvereknek szánt alzsebről is egyeztet. A korábbi tervek szerint 2027-ig évi ötmilliárd euró, azaz összesen húszmilliárd euró lenne, de Szijjártó Péter szerint ez mostanra „eggyel lágyabb”: csak egy évre szólna és évente megújítanák. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyar kormány semmilyen folyamatban nem vesz részt, ami a fegyverszállítások növelését eredményezi, és nem vállalja ennek semmilyen pénzügyi terhét,

„ennek megfelelően próbáljanak meg főzni”.

Egy meg nem nevezett ország is segít a gázai magyar túsz kiszabadításában

A hétfői ülésen az uniós miniszterek a közel-keleti helyzetet is áttekintették. Az izraeli terrorellenes műveletek sikere globális érdek, ez ugyanis hozzásegítheti ahhoz a világot, hogy sehol, soha többé ne ismétlődhessen meg hasonló terrortámadás – közölte Szijjártó Péter. A tárcavezető szerint tilos elfelejteni, miből indult ki az egész közel-keleti konfliktus: „egy ország arra ébredt egy reggel, több mint száz napja, hogy rakéták ezreit lőtték ki rá, hogy emberek százait hurcolták el, emberek százait ölték meg bestiális módon”. A Hamász megsemmisítésének izraeli célját „nemcsak érthetőnek, hanem legitimnek és globális érdeknek is gondoljuk”. A fogságban lévő túszokat – köztük egy magyar állampolgárt – haladéktalanul, feltétel nélkül ki kell engedni.

A kormány továbbra is folyamatos kapcsolatban van Katarral és egy másik fontos közvetítő országgal, de a túszok mielőbbi kiszabadításának érdekére hivatkozva a miniszter nem mondta meg, melyikről van szó.

Meccsekkel bizonygatta, miért nem súlyosbodik az antiszemitizmus

A miniszter szerint Izrael kérte, hogy a válogatottjai tavalyhoz hasonlóan Magyarországon játszhassák egyes hivatalos mérkőzéseiket, és a kormány azt is támogatja, hogy a Maccabi Haifa a következő Európa Konferencia Liga-meccsét is hazánkban játssza. „Magyarországon mindenki biztonságban van, és ez ügyben, azt hiszem, az elmúlt időszakban komoly bizonyítékokat tudtunk szolgáltatni. Tehát akik mondjuk mindez után a magyarországi antiszemitizmus súlyosbodásáról beszélnek, nyilvánvalóan hazudnak.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!