Szijjártóék megállapodtak, több pénz mehet ukrán fegyverekre

2022. december 12. – 19:34

Szijjártóék megállapodtak, több pénz mehet ukrán fegyverekre
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekka Haavisto finn és Tobias Billström svéd külügyminiszterrel a külügyi tanács ülésén Brüsszelben 2022. december 12-én – Fotó: John Thys / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós külügyminiszterek, köztük Szijjártó Péter Brüsszelben újabb szankciókról tárgyaltak Oroszország ellen – egyelőre sikertelenül. Megemelték viszont a fegyvervásárlások támogatására kiosztható keretet, amelyből eddig főként Ukrajnába szállított katonai eszközöket fizettek ki. Szijjártó Péter azzal magyarázta a magyar kormány beleegyezését, hogy innentől földrajzilag kiegyensúlyozottan kell majd az alapból költeni, különben azt nem hagyja jóvá.

Még nem állapodtak meg a kilencedik szankciós körről

Az Európai Bizottság múlt héten jelentette be, hogy újabb, kilencedik szankciós csomagot javasol Ukrajna megtámadása miatt Oroszországgal szemben.

Az új intézkedések nagyjából kétszáz személyt és szervezetet érintenének, köztük az orosz fegyveres erők tagjait, minisztereket, tartományi kormányzókat és politikai pártokat. Ursula von der Leyen bizottsági elnök a javaslat benyújtásakor arról beszélt, a lista a civilek elleni brutális és szándékos orosz rakétatámadásoknak, az ukrán gyermekek Oroszországba történő elrablásának és az ukrán mezőgazdasági termékek ellopásának felelőseit tartalmazza.

Az Európai Bizottság a védelmi ipart támogató vállalatokat és három orosz bankot javasolt a listára, az „orosz propagandagépezetet” pedig azzal igyekezett célba venni, hogy négy további hírcsatorna elérhetőségét szüntetné meg, és letiltaná azokat minden terjesztési platformról.

Az Európai Bizottság újabb exportellenőrzéseket és korlátozásokat is bevezetne, különösen a kettős felhasználású, azaz a polgári mellett a katonai célokra is használható termékekre. Az intézkedés vegyi anyagokat, idegmérgeket, elektronikai és informatikai eszközök alkatrészeit érintené. Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy az új szankciós csomaggal megszüntetnék Oroszország hozzáférését a drónokhoz.

A külügyminiszteri ülés előtt a soros elnökséget ellátó Csehország miniszterelnöke, Jan Lipavský nem tűnt teljesen biztosnak abban, átmennek-e a korlátozó intézkedések. „Nagyon remélem, hogy elfogadjuk a következtetéseket, beleértve a szankciókat, de azt hiszem, azután lenne helyénvaló nyilatkoznom róluk, hogy elfogadtuk” – próbált biztosra menni reggel. Josep Borrell, az Európai Bizottság külügyi felelőse az ülésre érkezve elismerte, hogy a kilencedik csomagról nincs még egyetértés, néhány kérdésről még meg kell egyezniük és „nem lesz könnyű”.

A külügyminisztereknek nem sikerült megegyezniük az orosz szankciókról. Az ülés után a tagországok nagykövetei folytatják a tárgyalásokat, de várhatóan az állam- és kormányfők csütörtöki csúcstalálkozóján fogják meghozni a végső döntéseket.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a külügyi ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, sikerült olyan mentességeket elérni, hogy a kilencedik szankciós csomag „ne veszélyeztesse Magyarország nemzeti érdekeit, így annak nem képezik részét újabb, energiaszektort érintő intézkedések” – írja az MTI.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI szerint elmondta, hogy a magyar kormány több személy törlését is kérte a listáról. Azzal érvelt, hogy esetükben a lépés „súlyos kockázatot jelentene a még nyitott kommunikációs csatornák ellehetetlenülését illetően”. „A háború lezárásához tárgyalásra van szükség, annak híján a békének még a reménye is feladásra kerül. És aki feladja a béke iránti erőfeszítéseket, az a történelem rossz oldalára fog kerülni.”

A miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a vitát továbbra is a büntetőintézkedések uralták „a béketeremtés helyett”. Szijjártó Péter szerint már bebizonyosodott, hogy a szankciók „kudarcot vallottak és elhibázott politikát jelentenek”. „Fontos volt számunkra, hogy az energiaellátás biztonságát semmilyen módon ne veszélyeztethesse a csomag. (...) És ezt a dolgok jelenlegi állása szerint sikerült elérni” – mondta.

Kétmilliárd euróval emelik a fegyverekre szánt alapot

A külügyminiszterek döntöttek az Európai Békekeret összegének megemeléséről. Az Európai Unió „rendes” költségvetésén felüli alapról, amelyet EU-n kívüli országok fegyver- és eszközvásárlásaira tettek félre, tavaly állapodtak meg. Összesen 5,7 milliárd eurót szántak erre a célra 2027-ig, de a békésebb időre tervezett alap hamar kiürült.

A tagállamok több hullámban a keret több mint felét, 3,1 milliárd eurót címkézték fel az ukránoknak szánt fegyverekre és eszközökre, amit villámgyorsan szétkapkodtak, mert már náluk lévő felszerelést küldtek át Ukrajnába, majd erre adtak be számlákat. A Politico szerint különösen a lengyelek lobogtatták a kérelmeket, miután százas tételekben küldték az oroszok ellen a páncélosokat. Közben az alap maradék részéből az ukrán katonák uniós kiképzőmissziójára és más országoknak vett felszerelésre is megy pénz.

A lap úgy értesült, a túligénylés miatt az eredetileg 85 százalékos támogatás helyett egy idő után már az 50 százalékot sem fedezte az összeg. Mivel Magyarország nem küld fegyvert Ukrajnába, ebből nem is kap semmit, de egyhangúlag kell meghozni a kifizetési döntéseket, így ezeket a hazai kormánynak is jóvá kellene hagynia.

Az apadó forrásokat eredetileg 5,5 milliárd euróval akarták feltölteni, de a Financial Times szerint ezt – egyedüliként – Magyarország ellenezte teljesen egy nagyköveti előkészítő találkozón. A többiek elvben rábólintottak, de a technikai nehézségek miatt néhányan inkább kétmilliárdot adtak volna első körben, utána fokozatosan emelve.

Végül a kétmilliárdos változatot fogadták el, azzal a kiegészítéssel, hogy szükség esetén további 3,5 milliárddal emelik az összeget.

Szijjártó Péter azzal magyarázta a magyar kormány beleegyezését a keret emelésébe, hogy azt ugyan engedi, de innentől a „földrajzi kiegyensúlyozottság megközelítését fogjuk alkalmazni, vagyis nem fogjuk engedni, hogy az illegális migráció megelőzéséhez szükséges programok a jövőben is kiessenek” az alapból. Erre a célra adna támogatást nyugat-balkáni, észak-afrikai és közel-keleti országoknak. „Mi nem blokkoltuk ezt, pusztán szerettünk volna világosan látni”, tehát nem „szavaztunk nemmel, hanem egyszerűen tárgyaltunk” – válaszolta a korábbi ellenzésről szóló híreket firtató kérdésre.

Az iráni dróngyártást is hátráltatnák

A külügyminiszterek nemcsak Oroszországgal, hanem Iránnal is foglalkoztak. Néhány éve még úgy nézett ki, a nyugati országok végre megbékélnek a földgázban dúskáló, valamiért mégis a nukleáris energiával kacérkodó iszlám állammal. A korábbi szankciók lépcsőzetes visszavonásáért a teheráni vezetés vállalta, hogy fokozatosan visszafogja és hagyja ellenőrizni az atomenergetikai ambícióit, de az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége alatt kilépett az egyezségből. Az újabb óvatos közeledésnek az ukrajnai invázió vetett végett, miután Irán alig leplezetten drónokat adott el Oroszországnak, és az Iránon belüli tiltakozások brutális elfojtása is visszatetszést keltett.

Az EU négy személyre és cégre vetett ki szankciókat, akik a dróneladásokban érintettek, további húsz személy és egy entitás pedig a tüntetők elleni fellépés miatt számíthat vagyonbefagyasztásra, pénzügyi korlátozásokra és kitiltásra.

Szijjártó: tárgyalunk az ukránokkal a kétoldalú segítségről

Szijjártó Péter az ülés után kiemelte, hogy a magyar kormány elkülönítette az Európai Unió Ukrajnának szánt 18 milliárd eurós támogatási programjából Magyarországra eső 187 millió eurót, és értesítette az ukrán külügyi tárcát, hogy készen állnak tárgyalni a kétoldalú megállapodásról. „Az ukrán külügyminisztériumtól olyan választ kaptunk, amely úgy szól, hogy számukra az európai uniós támogatás az elsődleges, így annak keretein kívül nem kívánnak tárgyalásokat folytatni, csak annak keretein belül. Hogy most ez pontosan mit jelent, azt majd tisztázzuk az ukránokkal. De a lényeg az, hogy mi továbbra is kitartunk azon álláspontunk mellett, hogy a közös európai hitelfelvétel számunkra nem elfogadható” – tette hozzá.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!