Egy amerikai férfi 1,8 millió dollárt keresett azzal, hogy lehallgatta otthon dolgozó felesége telefonbeszélgetéseit

2024. február 23. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Bennfentes kereskedelem miatt indítottak eljárást azzal az Egyesült Államokban élő Tyler Loudonnal szemben, mert a negyvenes évei elején járó férfi rendszeresen hallgatta otthon dolgozó felesége hivatali telefonbeszélgetéseit, majd visszaélt az elhangzottakból származó bizalmas információkkal. Mint kiderült, részvényeket vásárolt egy cégben, amellyel hamarosan 1,8 millió dollárt (közel 650 millió forint) kereshetett, írja a Guardian.

A nő BP olajcég felvásárlási és fúziós ügyekért felelős menedzsere volt, aki a kérdéses időszakban a Travel Centres of America nevű kisebb vállalat felvásárlását készítette elő. Férje éppen ennek a cégnek a részvényeiből vásárolt 46 ezret, mielőtt a két vállalat tavaly február 16-án bejelentette a megállapodást. Ez után az utóbbi értékpapírjainak árfolyama rövid időn belül 71 százalékkal emelkedett, így tett szert Loudon a közel kétmillió dolláros profitra.

A férfi végül bevallotta feleségének a tettét, és azzal magyarázta a történteket, hogy elég pénzt szeretett volna keresni ahhoz, hogy a nőnek ne kelljen túl sokat dolgoznia. Amikor a BP menedzsere beszámolt az ügyről munkahelyén, kirúgták, noha nem volt bizonyíték arra, hogy összejátszott férjével. Ezután elváltak és szétköltöztek, a férfi viszont további súlyos retorziókra számíthat.

A Tőzsdefelügyelet által a dél-texasi bírósághoz benyújtott állításokat Loudon nem cáfolta, ehelyett beleegyezett egy részleges ítéletbe, amely eltiltja a cégvezetéstől, a bizalmas információkkal szerzett pénzt kamatostul vissza kell fizetnie, de ezen felül a bíróság által megállapított bírság összege is őt terheli. Egy ügyvédi iroda büntetőeljárást is kezdeményezett vele szemben, és mint kiderült, a férfi egy meg nem nevezett tőzsdén jegyzett társaság alkalmazottja egy, a felügyelet által nem ellenőrzött ágazatban.

Az eset miatt ismét előtérbe kerülnek a koronavírus-járvány idején bevezetett otthoni munkavégzéssel kapcsolatos viták az Egyesült Államokban. A Goldman and Sachs arra kötelezi dolgozóit, hogy hetente öt napot töltsenek az irodában, a Google pedig az irodai jelenlétet is figyelembe veszi munkatársai teljesítményének értékelésekor, noha kutatások szerint az otthoni munkavégzés csökkenti a stresszt és az alkalmazottak vérnyomását, vagyis pozitívan hat az egészségükre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!