A Fidesz is kiállt egy uniós fegyveralap mellett, amely a felelőse szerint nem lenne Putyin nélkül

2023. szeptember 11. – 22:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Parlament plenáris ülése hétfőn megvitatta a javaslatot, amellyel az EU 300 millió eurós alapot hozna létre közös fegyverbeszerzésekre. Az EDIRPA az egyik olyan kezdeményezés, amellyel megerősítenék az uniós védelempolitikát (ezekről itt írtunk). Eredetileg Ukrajna megsegítéséről is szól: a kezdeti tervek szerint részben ebből vennének lőszereket az uniós tagjelöltnek. Legalább három tagállamnak kellene összeállnia, hogy társfinanszírozást kérhessenek az alapból. Bónuszt érne, ha Ukrajnának vagy Moldovának vásárolnak. Csak uniós vagy a közös piachoz társult gyártóktól rendelhetnének, még azt is kikötnék, mennyi lehet az EU-n kívüli alkatrészek aránya.

Gahler: Putyin nélkül ez sem lenne

„Történelmi pillanat az európai védelemben, mert először fogunk uniós költségvetési forrásokat felhasználni arra, hogy a tagállamokat közös védelmi beszerzésekben támogassuk”

– mondta a hétfői vitán Michael Gahler. A tervezet egyik parlamenti felelőseként (jelentéstevőjeként) úgy látta,

„nem lenne EDIRPA Putyin nélkül”,

ahogy egy másik, ASAP nevű kezdeményezés sem. Utóbbi 500 millió euróval (nagyjából 200 milliárd forinttal) és ideiglenesen lazább szabályokkal tolja meg az uniós fegyvergyártást, különösen az Ukrajnának fontos nagy átmérőjű tüzérségi lőszerekét. (A részletekről ebben a cikkünkben írtunk.)

A német jobbközép képviselő szerint a 2014 óta tartó orosz háború ahhoz is kellett, hogy aktiválják az EU megerősített védelmi kezdeményezését (a magyar részvétellel indult „állandó strukturált együttműködéssel” a szebb napokat is megélt Indexben foglalkoztunk) és létrehozzák az Európai Védelmi Alapot. „Sajnálatos”, hogy mindehhez Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni „brutális” támadására volt szükség, korábban lehetett és kellett volna lépniük.

Már 25 évvel ezelőtt kezdeményezték az uniós védelempolitikát, azóta „sok papírt megírtunk”, de „nem sok minden történt”.

Szerinte az EDIRPA egy rövid távú kezdeményezés, amelynek hátterében az ukrajnai háború áll, de ez csak a kezdet lehet: a tagállamoknak tovább kell támogatniuk Ukrajnát és a védelemipar harminc évnyi elhanyagolása miatt több pénzre lesz szükségük.

A másik, lengyel konzervatív-euroszkeptikus parlamenti jelentéstevő, Zdzisław Krasnodębski is amiatt dohogott, hogy túl lassúak. Az eredeti javaslat 15 hónapja jelent meg, és szerinte már hónapokkal ezelőtt elfogadhatták volna, de az Európai Parlament belső vitái miatt elhúzódtak a tárgyalások. Ahogy arra felhívta a figyelmet, az EU kvázialkotmányát alkotó alapszerződések tiltják a fegyverek vásárlását uniós pénzből. (Az EU-nak van olyan alapja, amelyből utólag EU-n kívülre, főleg Ukrajnának küldött fegyvereket térítenek, de azt az EU költségvetésén kívülre pakolták. A mostani javaslat úgy kerüli meg a tiltást, hogy az európai ipar versenyképességének támogatására hivatkozik, amit a rendelettervezet hivatalos nevébe is beletettek.) Elismerte, hogy a 300 millió eurós végösszeg messze az eredetileg javasolt 500 millió euró alatt marad (az EP még többet szeretett volna). Az erősen ukránbarát és oroszellenes, a Fidesz korábbi fő szövetségesének számító Jog és Igazságosság politikusa emlékeztetett rá, hogy a pénz nagyobb befektetésekhez vezethet.

Fidesz: Segíthet a magyar védelemipari beruházásokban

A Fidesz közleménye szerint Gál Kinga – az EP védelempolitikai szakbizottságának tagja – elmondta:

az ukrajnai háború rávilágított, hogy a tagállamok nem halogathatják tovább a védelmi ipar és infrastruktúra megerősítését, hiszen ez Európa alapvető biztonsági érdeke.

„Csak egy globális összevetésben is versenyképes védelmi kapacitásokkal és katonai képességekkel rendelkező Európai Unió képes megbirkózni a fokozódó biztonsági kihívásokkal.” Magyarország támogatja az európai védelmi ipar fejlesztését célzó eszközt, amely a tagállamok együttműködésén keresztül lehetőséget teremt a reagálóképesség javítására, a gyártási kapacitások biztosítására, hozzájárulva ezzel egy biztonságosabb és erősebb EU-hoz. Mindez elengedhetetlen a tartós békéhez és a hosszú távú stabilitás megteremtéséhez.

Gyürk András szerint az új pénzügyi alapnak érdemi hozzáadott értéke lehet az európai védelmi ipar talpra állításában. „A hazánk szomszédságában dúló háború bebizonyította a védelemipar leépítésére irányuló baloldali-liberális védelempolitika stratégiai kudarcát. A polgárok biztonsága érdekében most rohamtempóban kell orvosolni a legkritikusabb védelmi termékekkel kapcsolatos ipari hiányosságokat. Ehhez az erős nemzeti védelemipari programokon kívül az európai országok közötti együttműködésre is szükség van, amihez ez a pénzügyi alap hozzájárulhat. Emellett

az új jogszabály a közép-európai, így a magyar védelemipari beruházásokat is segítheti”

– hangsúlyozta a Fidesz EP-képviselője.

A kormány épp új hadiüzemeket hoz létre, partnerünk, a Direkt36 részletesen is írt a védelmi ipart fejlesztő tervekről.

Nem ez az első eset, hogy a nagyobbik kormánypártnál meglátják a lehetőséget egy részben Ukrajna megsegítésére induló védelempolitikai kezdeményezésben. Júliusban többek között fideszes igenekkel fogadta el az Európai Parlament a hadiipart megerősítő ASAP-ot. Ez a harmadik, hosszabb távú elem a csomagban, amivel Ukrajnát segítenék évi egymillió tüzérségi lőszerrel. Ugyanakkor nincs kikötve, hogy a támogatott fejlesztések után csak az orosz invázió alatt álló EU-tagjelöltnek lehet termékeket szállítani.

Simának tűnik az út

A képviselők kedden szavaznak az EDIRPA-ról. Az EP már június végén elvi megállapodást kötött a jogszabályról a másik döntéshozó testülettel, a tagállami Tanáccsal, így várhatóan nem lesz akadálya, hogy mindketten megszavazzák.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!