Ez történt szombaton

2022. május 22. – 07:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton, a háború 87. napját is percről percre tudósítottuk, itt tudja visszaolvasni. Alább néhány fontosabb történés:

  • Heves harcokról számoltak be az ukránok Szeverodonyeck környékén, a kelet-ukrajnai Luhanszk megye ukrán ellenőrzés alatt álló részén. Az orosz erők rombolják a várost, miközben fokozatosan próbálják bekeríteni azt. Az oroszok megsemmisítettek egy hidat is Szeverodonyeck és Liszicsanszk között, mondta Szerhij Hajdaj, a terület ukrán katonai közigazgatásának vezetője.
  • Az ukránok szerint rakétacsapás érte a nyugat-ukrajnai Rivne egyik katonai létesítményét. A keleti határnál lévő Harkivnál visszaszorították az oroszokat, de a polgármester szerint több ezer épület rongálódott meg a városban.
  • A Donbaszban rettentő nehéz a helyzet, az orosz erők a korábbi napokhoz hasonlóan Szlovjanszkot és Szeverodonyecket próbálják támadni, mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos késő esti beszédében szombaton. Arról is beszélt, hogy az orosz erők eddig 1873 oktatási intézményt semmisítettek meg.
  • Zelenszkij a hivatalba lépésének harmadik évfordulóján adott tévéinterjúban arról beszélt, hogy véres harcokat megnyerhetnek, de végül az ukrajnai háború diplomáciával érhet majd csak véget. Az interjúban a háború 87 nappal korábbi kezdete óta mindössze másodszor volt Zelenszkijjel egy helyen látható felesége, Olena Zelenszka is.
  • Az ukrán tárgyalódelegáció vezetője, Mihajlo Podoljak azt mondta, kizártnak tartja, hogy Ukrajna tűzszünetet kössön Oroszországgal, és azt is leszögezte, Kijev nem fogad el olyan megállapodást, ami területátadással járna.
  • Oroszország fontolóra veszi, hogy az Azovsztal acélgyár elfogott védői közül cseréljenek ki ukrán foglyokat Viktor Medvedcsuk Putyin-barát ukrán oligarchára, mondta Leonyid Szluckij orosz parlamenti képviselő, a korábbi orosz-ukrán tárgyalások orosz delegációjának egyik tagja.
  • Moszkva már 963 amerikainak tiltotta meg, hogy belépjen Oroszországba, köztük Joe Biden amerikai elnöknek is, aki szombaton aláírt egy Ukrajnának szánt, 40 milliárd dolláros segélycsomagot. Az orosz listán rajta van Morgan Freeman színész is, de több olyan ember neve is feltűnik, akik már évek óta nem élnek, mint John McCain volt republikánus szenátor.
  • António Costa portugál miniszterelnök szombaton Kijevben járt, ahol találkozott Zelenszkijjel. Costa a találkozók után arról írt a Twitteren, hogy Portugália 250 millió eurós (kb. 96 milliárd forintos) pénzügyi segítséget biztosít majd Ukrajnának.
  • Recep Tayyip Erdoğan török elnök beszélt a svéd miniszterelnökkel, akinek azt mondta, hogy konkrét lépéseket vár a terrorizmussal összefüggő aggodalmaira, és azt is jelezte, hogy a 2019-es fegyverembargó feloldását is elvárja. Finnország elnöke is telefonon beszélt Erdoğannal. Arról itt írtunk részletesen, hogy Erdoğan milyen nagy játszmába kezdett, amikor látványosan beintett a finn–svéd NATO-bővítésnek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!