Évek óta halott amerikai politikus is felkerült az Oroszországból kitiltottak listájára

2022. május 21. – 22:25

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oroszországból kitiltott 963 amerikairól kiadott listáról már megírtuk, hogy rajta van Joe Biden amerikai elnök és Morgan Freeman színész is, de több olyan ember neve is feltűnik, akik már évek óta nem élnek.

Egy férfi a 81 évesen meghalt szenátor fotóját tartva vár John McCain búcsúztatójára 2018. augusztus 31-én – Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images North America / Getty Images via AFP
Egy férfi a 81 évesen meghalt szenátor fotóját tartva vár John McCain búcsúztatójára 2018. augusztus 31-én – Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images North America / Getty Images via AFP
  • Köztük van John McCain volt republikánus szenátor és elnökjelölt, aki 2018-ban halt meg;
  • Harry Reid, aki 2007-2015 között a demokraták szenátusi frakcióvezetője volt, és tavaly decemberben halt meg;
  • a 42 éven át szenátorként dolgozó, republikánus Orrin Hatch is, aki idén április 23-án halt meg;
  • és Melissa Drisko, a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) volt igazgatóhelyettese, aki 2018-ban halt meg.

(CNN, Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!