A kínai külügy felháborodott, Zelenszkij gyönyörű svájci városokból figyelő orosz oligarchákról beszélt, Johnson a brexithez hasonlította az ukránok harcát

2022. március 19. – 06:59

frissítve

A kínai külügy felháborodott, Zelenszkij gyönyörű svájci városokból figyelő orosz oligarchákról beszélt, Johnson a brexithez hasonlította az ukránok harcát
Egy férfi sétál a szétbombázott Harkivban szombaton – Fotó: Wolfgang Schwan / Anadolu Agency / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A legénység mind a négy tagja meghalt, amikor Norvégiában lezuhant egy NATO-gyakorlaton résztvevő amerikai helikopter-repülőgép hibrid, közölték a roncsokat megközelítő mentőalakulatok, amelyek szombat reggel csak hómobilokkal tudtak eljutni a baleset helyszínére.

A Bodo városától délre, elhagyatott területen lezuhant V-22 Osprey típusú gép az amerikai tengerészgyalogsághoz tartozott, és a Cold Response nevű NATO-hadgyakorlatban vett részt. 18:26-kor jelentették, hogy eltűnt a radarról. A hadgyakorlat terve szerint 18:00-kor kellett volna leszállnia. További részletek cikkünkben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye a fenti, március 18. 0 óra és 24 óra között rögzített adatokat.

Pénteken korábban arról számoltunk be, hogy átlépte a félmilliót a Magyarországra belépett ukrajnai menekültek száma. Az akkori adatok szerint március 17-én éjfélig összesen 287 134 fő érkezett Ukrajna felől, Románia felől pedig 215 592 fő érkezett.

A magyar-ukrán határon legtöbben a háború első napján, február 24-én érkeztek, akkor 19 978-an lépték át az országhatárt.

Korábban már írtunk róla, hogy a helyi kormányzó reményei szerint a kelet-ukrajnai Luhanszkban az oroszok betartják a megállapodott helyi tűzszünetet, és elindulhat a lakosság kimentése a térségből.

Most a Sky News arról ír Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettest idézve, hogy országszerte tíz humanitárius folyosó megnyitásában bíznak, az viszont nem világos a lap szerint, hogy ezek mindegyikéről sikerült-e megállapodniuk az orosz agresszorral.

Verescsuk annyit megerősített, hogy a délkelet-ukrajnai kikötőváros, Mariupol esetében is megállapodtak egy ilyen evakuációs útvonalról. A várost hetek óta ostromolják az orosz erők, a folyamatos, könyörtelen bombázás mellett pedig sokáig szinte lehetetlennek tűnt a város evakuálása. A múlt héten több ezer embernek sikerült végre elmenekülnie a fekete-tengeri kikötőből, miután számos sikertelen tűzszüneti kísérletet tettek.

Szerbiába látogatott Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy többek között szombaton részt vegyenek a felfoghatatlanul drága Budapest–Belgrád-vasútvonal Belgrád-Újvidék szakaszának ünnepélyes átadásán, Újvidéken.

Emellett természetesen az orosz-ukrán háború is szóba került Aleksandar Vučić szerb elnökkel, de Európa biztonsági helyzetéről, a Nyugat-Balkán uniós perspektíváiról valamint a szerb-magyar gazdasági együttműködés aktuális kérdéseiről volt szó, tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A megbeszélésen Orbán és az oroszokat egyedüli európai országként nem szankcionáló Szerbia elnöke szerint is békét szeretnének. „Országaink érdeke, hogy kimaradjunk a háborúból, mert háborúban nem lehetséges a gazdasági fejlődés” – mondták.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Aleksandar Vučić szerb államfő (j2) találkozója Belgrádban 2022. március 19-én. – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Aleksandar Vučić szerb államfő (j2) találkozója Belgrádban 2022. március 19-én. – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Az orosz védelmi minisztérium szombat reggeli közlése szerint hiperszonikus rakétákkal semmisítettek meg egy földalatti raktárt Nyugat-Ukrajnában. A magyar határtól 250 km-re található nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk környékén található raktárban rakéták és repülőgépekhez szükséges lőszerek voltak az oroszok szerint, bár az erről beszámoló Sky News független forrásból ezt nem tudta ellenőrizni. Az Interfax orosz hírügynökség arról ír, hogy a MiG-31-es vadászgépről indítható Kh–47M2 Kinzsal légi indítású rakétát a Deljatin városában található raktár ellen vetették be.

Ez az első alkalom, amikor az oroszok hasonló fegyvert vetettek be háború közben.

Az Interfax cikkében szerepel az is, hogy az orosz hadsereg egy part menti rakétarendszerrel ukrán katonai rádió- és felderítőközpontokat is megsemmisített Odaessza kikötőváros közelében.

A hiperszonikus rakéták a hangsebességnél ötször gyorsabban képesek haladni, így a sebességüknek köszönhetően a legtöbb légvédelmi rendszert képesek elkerülni. A Kinzsal esetében a bevethetősége több mint 2000 km.

Az orosz légierő MiG-31-es vadászgépe egy Kinzsal hiperszonikus rakéta indítása közben egy 2022. február 19-i gyakorlaton – Fotó: Russian Defence Ministry / Reuters
Az orosz légierő MiG-31-es vadászgépe egy Kinzsal hiperszonikus rakéta indítása közben egy 2022. február 19-i gyakorlaton – Fotó: Russian Defence Ministry / Reuters

Két repülőről, három helikopterről, négy cirkálórakétáról és három drónról szól az ukrán védelmi minisztérium jelentése, amely azt taglalja, hogy az elmúlt 24 órában milyen katonai eredményeket értek el.

Emellett arról is írnak, hogy az ukrán erők pénteken megsemmisítették a megszállók több géposzlopát Mikolajiv és Szumi térségében, és Andrej Mordvicsev orosz tábornok feltételezett haláláról is említést tesznek.

„Tekintettel arra, hogy az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett, valószínű, hogy az orosz föderáció katonai-politikai vezetése úgy dönt, hogy módosítja a hatályos jogszabályokat, és nyílt mozgósításba kezd az elhúzódó, kimerítő háború folytatására. Az ilyen akciók igazolása érdekében lehetséges, hogy az orosz föderáció területén számos provokációt hajtanak majd végre civilek halálával, ahogyan az a második csecsen hadjárat kezdete előtt történt. Ez lehetővé teszi a kormánypárti vezetés számára, hogy a hadiállapotról és a polgárok teljes mozgósításáról döntsön”

áll még a jelentésben.

A gyorsforgalmi utakon található digitális táblákon, ahol három nyelven vannak feliratok, a magyar és angol mellett a jövőben ukrán nyelven is közöl útinformációkat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A cég közölte, az Ukrajnából menekülők közül sokan nem beszélnek idegen nyelveket vagy nem elég gyakorlott vezetők, így ők Magyarországra érve is könnyen és jól tudnak majd tájékozódni a gyorsforgalmi utakon, arról nem is beszélve, hogy így növelhető a komfort- és biztonságérzetük is.

A közútkezelő szakemberei összesen 300 féle előre programozott digitális jelzésképhez tartozó felirathoz készítettek az angol és magyar mellett ukrán nyelvű szövegeket. Külön kihívás volt, hogy a forgalomirányítói program nem kezel cirill betűket, így a szövegeket pixelenként rajzolták meg a Közút munkatársai, tették hozzá.

Az Ukrajna keleti részén, az orosz határon található Luhanszk régió kormányzója, Szerhij Gajdaj arról számolt be Telegramon, hogy szombaton humanitárius folyosót nyitnak majd helyi idő szerint 9-től (magyar idő szerint 8), hogy ezzel segítsék az emberek evakuálását. Gajdaj ugyanakkor arról nem számolt be, hogy az emberek merre hagyhatják el a régiót, illetve a békeidőben 400 ezer lakosú Luhanaszk városát.

Gajdaj ugyanakkor arról említést tett, hogy az oroszok tovább folytatták a rendszertelen bombázást az éjszaka során, de reméli, hogy 9-től elhallgatnak a fegyverek, hogy aki akar, elmenekülhessen, a többiek számára pedig élelmet és gyógyszert juttathassanak a régióba.

A brit védelmi minisztérium szerint a Kreml „eddig nem érte el eredeti céljait”, és „meglepte az ukrán ellenállás mértéke és hevessége”. Legutóbbi hírszerzési jelentésében a tárca azt állítja, hogy Oroszország kénytelen volt változtatni operatív haditervein, és most a „lemorzsolás stratégiáját” követi.

„Ez valószínűleg a tűzerő válogatás nélküli alkalmazását vonja maga után, ami a polgári áldozatok számának növekedését, az ukrán infrastruktúra tönkretételét és a humanitárius válság fokozódását eredményezi”

– figyelmeztettek.

Az ENSZ szerint a konfliktus kezdete óta 816 civil vesztette életét, és 1333 ember megsebesült, főként robbanófegyverek miatt. Kijev illetékesei tegnap közölték, hogy a fővárosban 222 ember vesztette életét, köztük 60 civil és négy gyerek.

A Guardian által idézett AFP helyi értesülsei szerint legalább 40 ukrán katona életét vesztette egy katonai laktanyát ért orosz légicsapásban a déli Mikolajiv városában.

Pénteken Mikolajivot rakétatámadás érte, az első hírek szerint összesen több mint százan halhattak meg, a Telex tudósítói, Nyilas Gergely és Huszti István a helyszínen jártak, riportjukat itt olvashatja el.

Gordon Brown volt brit miniszterelnök szerint Vlagyimir Putyinnak nemzetközi bíróság elé kell állnia Ukrajnában tett lépései miatt, írja a BBC. A volt munkáspárti vezető azon 140 akadémikus, jogász és politikus között van, akik aláírták azt a petíciót, amely

a második világháború utáni náci háborús bűnösök nürnbergi pere mintájára kidolgozott jogrendszert követel Putyinnal szemben.

(A nürnbergi per az első olyan per volt, amelyben a szövetséges hatalmak a Német Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetői felett ítélkeztek a második világháború során elkövetett, nekik felrótt bűnök miatt.)

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) már vizsgálódik az orosz elnök ellen feltételezett háborús bűnök miatt, de egyesek szerint az ICC jogköre korlátozott. A Daily Mailben Brown azt írta, hogy egy törvényszék létrehozása lezárná a nemzetközi jogban azt a kiskaput,

„amelyet Putyin felhasználhat az igazságszolgáltatás kikerülésére”.

Péntek késő este derült ki, hogy egy norvégiai NATO-gyakorlat közben lezuhant egy amerikai katonai gép, a fedélzetén négy ember tartózkodott. A norvég hatóságok nemrég azt közölték, hogy a roncsokat nagyon nehéz megközelíteni a zord időjárási körülmények miatt, így eltarthat még egy darabig a mentés. Az utasokról továbbra sincs információ, de azt a hatóságok egyértelműen jelezték, hogy nagyon megrongálódott a gép. (CNN)

Péntek este orosz űrhajósok érkeztek a Nemzetközi Űrállomásra, ahol fél évet fognak eltölteni. Az éjszaka során számoltunk be ugyanakkor arról: a három orosz űrhajós sárga-kék overallban jelent meg, és jelentkezett be az állomásról.

Akkor itt olvashatja 24 órás pénteki hírfolyamunkat, amelyből például kiderült:

Bár a napokban megakadt az orosz előrenyomulás, az inváziós erők tovább bombázzák az ukrán városokat. Még mindig zajlik a mariupoli színház romjai alatt rekedt emberek mentése, péntek reggel pedig már egy mikolajivi laktanyát is szétbombáztak az oroszok.

Eközben zajlanak a tárgyalások, bár nem egyértelmű, hogy milyen sikerrel. Putyin nagy háborús ünnepséget tartott, de megsértődött Joe Biden kijelentésein. Tudósítóink jelenleg is Ukrajnában vannak, rendszeresen küldenek képeket és riportokat. A megrázó felvételeket az orosz-ukrán 23. napjáról ebben a cikkünkben mutattuk meg.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos éjszakai beszédében ezúttal Moszkvának és az orosz vezetésnek is üzent: azt mondta, eljött az idő, hogy beszéljenek és érdemlegesen tárgyaljanak a békéről, különben Oroszország olyan súlyos veszteségeket szenved, amiből generációk múlva áll csak fel.

Nyolc pontban foglaltuk össze az elmúlt órák, az éjszaka legfontosabb eseményeit az ukrán-orosz háborúról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!