Egy évvel Donald Trump után: Joe Biden sokat tett, de nem eleget

Joe Biden amerikai elnök 2021. január 20-án nem kifejezetten irigylésre méltó helyzetben lépett hatalomra. Bukott ellenfele, Donald Trump leköszönő elnök azóta nyilvánosságra került információk alapján megpróbálta elcsalni a választást, amelynek keretében két héttel Biden beiktatása előtt a Trump által feltüzelt szélsőjobbos csőcselék dúlta fel a washingtoni kongresszus épületét. Eközben az Egyesült Államokban tombolt a koronavírus-járvány, az oltási program és a járványvédelem átpolitizálódott, és a gazdaság is súlyos visszaesést szenvedett el.

Másfelől a Demokrata Párt a törvényhozás alsóházában megtartotta 2018-ban megszerzett többségét, és Georgia államban aratott meglepetésgyőzelmeikkel a felsőházban, a százfős szenátusban is sikerült 50 helyet szerezniük. Mivel szavazategyenlőség esetén Kamala Harris alelnök plusz egy szavazata dönt, technikailag minimális többségbe kerültek. Azaz minden kihívással együtt Biden pártjának intézményi pozíciói nem voltak kifejezetten gyengék.

Hogy egy év alatt ebből mit hozott ki az elnök és pártja, az nézőpont kérdése.

Egyfelől két jelentős, egyes elemeikben példátlan gazdasági csomagot is átnyomott a kongresszuson; felpörgette az oltási programot; a foglalkoztatás és a munkanélküliség decemberre majdnem visszatért a járvány előtti szintre; és nagy nehezen lezárta az afganisztáni háborút is, amelyet mindkét elődje megígért annak idején, mégsem tették meg.

Másfelől a gazdasági programjának két legfőbb elemét, a szociális rendszer kiszélesítését és a zöldenergiai átállást finanszírozó, Build Back Better névre keresztelt csomagját nem tudta keresztülvinni pártján és a törvényhozáson; ahogy várni lehetett, a demokraták belső ellentétei nagyban fékezték a kormánypolitikát; a járvány még mindig tombol; a kaotikus evakuálásba torkolló afgán kivonulás azonnali tálib hatalomátvételt hozott; és Kínával szemben nem tudott túllépni a trumpi status quón.

Mindemellett Joe Bidennek nem sikerült meghaladnia az Egyesült Államok politikai megosztottságát sem, még ha ez nem is elsősorban rajta múlt. Az utóbbi hónapokban pedig az elnök népszerűsége is megsínylette, hogy kevés jó hírt könyvelhetett el: első éve végén nem sokkal áll jobban a mutatóiban, mint Donald Trump, és az aktuális találgatások szerint a Demokrata Párt a törvényhozásban is sok helyet bukhat az idén novemberben esedékes félidős választásokon.

Csomagpolitika

Biden első napját rögtön a trumpi hagyaték egyes fontos részeinek eltörlésével kezdte, például visszaléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, feloldotta a főként muszlim többségű országokra vonatkozó beutazási tilalmat, leállította a környezetvédők által bírált Keystone XL olajvezeték beruházását, felfüggesztette a kilakoltatásokat és a diákhitelek visszafizetését a koronavírus-járvány időszakára, kötelezővé tette a maszkviselést a szövetségi intézményekben és 15 dolláros minimális órabért vezetett be a szövetségi kormányszerveknél (bár az országos bevezetést nem sikerült keresztülvinni a Demokrata Párt centrista szenátorain).

Biden nagy dobásait azonban nem elnöki rendeletei hozták, hanem két gazdasági csomagja. Az első, 1900 milliárd dolláros (kb. 595 ezer milliárd forintos) csomagját márciusban fogadta el a kongresszus, ez a koronavírus-járvány gazdasági hatásait volt hivatott enyhíteni. Bár korábban két mentőcsomag is átment Donald Trump alatt – 2020 márciusában egy 2200 milliárdos, decemberben egy 900 milliárdos –, a Biden-féle élénkítés nagyban különbözött ezektől.

Míg Trump csomagjai elsősorban a vállalatokat segítették, addig Biden kedvezményezettjei főként a szegényebb és középosztálybeli amerikaiak és a helyi és állami kormányok voltak, akik és amelyek közvetlen állami transzfereket kaptak romló anyagi helyzetük enyhítéséhez. Még Bernie Sanders vermonti szenátor, Biden korábbi balos kihívója is azt mondta, hogy „az ország jelenkori története során ez a legjelentősebb törvény a dolgozó emberek támogatása” szempontjából. Az intézkedések hatását jelzi, hogy a gyermekek után járó adókedvezmények kiterjesztése önmagában megfelezte a szegénységben élő gyermekek számát, a szociális juttatásoknak köszönhetően pedig az Egyesült Államok az egyetlen olyan fejlett ország volt, ahol a lakosság elkölthető jövedelme nőtt a válság alatt.

A második, nyolcéves távlatban 550 milliárd dollárnyi új költést tartalmazó Biden-csomag az infrastruktúra modernizálását célozta, és hosszas huzavona után novemberben fogadták el. Ez évtizedek óta a legjelentősebb állami beruházási program, amelyre az amerikai infrastruktúra megkopott állapota fényében szakértők szerint égető szükség volt.

A törvény ráadásul kétpárti támogatással ment át a szenátuson, ami manapság ritkaság.

Ugyanakkor ennek ára is volt: a centrista republikánus és demokrata szentárok támogatásáért cserébe kikerült a törvénytervezetből a megfizethető lakhatás és az oktatási infrastruktúra támogatásáról szóló rész, ahogy a zöld célokból is alig maradt valami. Azaz az eredetileg az infrastruktúrát tágan értelmező, a társadalmi és oktatási egyenlőtlenségek kiegyenlítését és a zöldenergiai átállás támogatását is célzó csomag végül egy klasszikus 20. századi infrastrukturális beruházási programmá vált, amely főként az autós infrastruktúra javítására összpontosít, bár jut belőle 66 milliárd a vasútra és 39 milliárd tömegközlekedésre is.

A szociális és zöldpolitikai intézkedéseket végül Biden a fent említett harmadik csomagba, a Build Back Betterbe (BBB) rakta át, amely egyebek mellett permanenssé tette volna a márciusi mentőcsomag számos átmeneti szociális rendelkezését – például a családi adókedvezmény vagy a munkanélküli segély kiterjesztését –, és a zöld átállás támogatásával jelentősen csökkentette volna az Egyesült Államok széndioxid-kibocsátását.

A BBB első árcédulája még 3500 milliárd volt, ám ezt az első egyezkedések során a felére vágták vissza. Azonban Joe Manchin, az amúgy erősen jobbra húzó Nyugat-Virginia állam demokrata szenátora és az arizonai Kyrsten Sinema demokrata szenátor sem támogatta a csomagot részben annak méretére hivatkozva, részben a konkrét szociális intézkedésekkel szembeni ellenérzéseik miatt.

A bizakodóbb demokrata politikusok szerint a csomag egyes központi elemei, például a bölcsődei és oktatási költségek csökkentése, a szakképzés támogatása és kisebb egészségbiztosítási változtatások átmehetnek a kongresszuson külön törvényként. A párt progresszív szárnya pedig azt sürgette, hogy Biden elnöki rendeletekkel próbálja meg végrehajtani a csomag azon részeit, amelyek elnöki hatáskörben is kivitelezhetők.

Centristák vs. baloldal

Azt már a választás előtt lehetett tudni, hogy a Demokrata Párt balszárnya és egyes centristább politikusai széthúznak majd, és ez a BBB mellett több más kérdésben is így lett.

Az egyik ilyen a szenátusi obstrukció (filibuster) eltörlése. Ez azt jelenti, hogy a felsőházban egy törvényjavaslat megszavazását az ellenzék képes a végtelenségig megakasztani. Az obstrukció felülírásához 60 szavazat kell, azaz a jelenlegi erőviszonyok és az ország erős politikai megosztottsága alapján egyik oldal sem tudja érvényesíteni akaratát. Az obstrukciót egyedül költségvetési ügyekben lehet megkerülni, amikor elég az 50+1 szavazat, de ez egy bonyolultabb jogi procedúra, és amint a BBB példája mutatja,

még így sem egyszerű törvényt hozni szűk technikai többség mellett.

A demokraták többsége emiatt már jó ideje szeretné eltörölni az obstrukciót. Ugyanakkor a párt több szenátora – a fent említett Machin és Sinema mellett legalább három további politikus – nem kifejezetten támogatja a dolgot.

Az obstrukció eltörlése szorosan kapcsolódik egy másik vitás témához, a választójogi reformhoz, aminek az esetében Biden is kiállt az obstrukció megváltoztatása mellett. A demokraták és független jogvédők szerint a republikánus vezetésű államokban tömegével hozzák a voksolást megnehezítő lépéseket, amelyek általában a demokraták felé húzó kisebbségeket és szegényebb rétegeket célozzák például az előzetes regisztrációs kötelezettség bonyolításával, a levélszavazás korlátozásával, a kisebbségek lakta területeken létesített szavazókörök számának csökkentésével és a nyitva tartás korlátozásával, vagy akár az autó nélkül nehezen megközelíthető területekre elhelyezett szavazókörökkel.

Biden és a demokrata párt többsége azt akarja elérni, hogy a szövetségi kormány jóváhagyása nélkül ne lehessen szigorítani a választási szabályokat olyan helyeken, ahol történelmileg diszkriminálták a választáshoz való hozzáférést (az erről szóló korábbi szabályt az utóbbi években két legfelsőbb bírósági ítélet jelentősen felvizezte); valamint hogy a járvány alatt hozott választási könnyítések, például a levélszavazás kiterjesztése életben maradjanak a jövőben is.

Hogy ezzel mi a bajuk a republikánusoknak, azt Rand Paul szenátor foglalta össze nemrég egy virálissá vált tweetjében, amelyben csalásnak nevezte, hogy a demokraták meggyőzik a választókat arról, hogy rájuk szavazzanak: „Hogy csaljunk el egy választást: annyi levélszavazatot elhinteni egy potenciálisan sok demokrata szavazatot tartalmazó körzetben, amennyit csak lehet, megcélozni és meggyőzni a potenciális választókat, hogy töltsék ki a levélszavazatokat jogszerű módon, és learatni és leszámolni az eredményeket.”

Mindazonáltal az obstrukció eltörlése nélkül nem lesz választási reform, és Sinema egyelőre e tekintetben is hajthatatlan.

Újra csúcson a járvány

Biden egyik fő ígérete 2021 elején az volt, hogy Trump után végre kompetens kezekbe kerül az amerikai járványkezelés. Az új elnök rögtön a járványvédelmi intézkedések szigorításával kezdett, és a vakcinaprogramot is felpörgette, így tavaszra úrrá lett a koronavírus aktuális hullámán. Ugyanakkor a szövetségi kormány jogköreinek határa és a politikai megosztottság súlyossága már ekkor is megmutatkozott: számos (jellemzően republikánus) államban a helyi vezetés nem kért a szigorításokból, és az oltásellenesek tábora is népes maradt. Ez a járvány kimenetelében is meglátszik: az adatok alapján a 2020-ban Bidenre szavazó körzetekben jóval magasabb az átoltottság és alacsonyabb a halálozás, mint a Trumpra voksoló helyeken.

A kezdeti sikerek az omikron beköszöntével elillantak: 2022 januárjában az Egyesült Államokban minden korábbinál jóval több, a napi egymilliót közelítő új fertőzöttet azonosítottak, és a kórházban kezeltek száma is csúcsokat döntött. Eközben csupán a lakosság 62 százaléka kapott legalább két oltást, további 12 százalék egy oltást, amely messze a fejlett világ számai alatt van (bár a magyar számoknál nem gyengébb).

Ehhez a republikánus aknamunka és az omikron gyors terjedése mellett egyesek szerint a szövetségi intézmények bénázása is hozzájárult. Ősszel például a járványügyi hatóságok még nem ajánlották a harmadik oltást a nem veszélyeztetett csoportok tagjainak, ami az omikronhullám beütésével hibának bizonyult.

De a legújabb hullám alatt is jellemző, hogy a hatóságok rosszul kommunikálnak, gyakran hetente változtatják ajánlásaikat, és a médiazaj sem sokat segít az eligazodásban.

A járványkezelést a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság is hátráltatta, miután egy januári ítéletében alkotmányellenesnek találta Biden azon rendeletét, amely előírta, hogy a száznál több embert foglalkoztató vállalatoknál csak oltott vagy tesztelt embereket engedjenek dolgozni. De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor a testület – amelynek kilenc tagjából hatot republikánus, hármat demokrata elnök jelölt – jobbra tolta az amerikai politikát: az abortuszhoz való jog, állam és az egyház szétválasztása, a választójog és a szakszervezeti jog terén, valamint általában véve a szövetségi kormány jogköreinek korlátozását illetően is konzervatív ítéletek születtek az utóbbi időszakban.

Biden ugyanakkor a szövetségi bírók kinevezésében rendkívül aktív volt, első évében 41 bírót nevezett ki, ami több, mint bármelyik elődje esetében. A Biden által kinevezett szövetségi bírók 80 százaléka nő és 53 százalékuk kisebbség tagja; más szóval az alacsonyabb szinteken erősödött a liberális ítélkezési befolyás.

A koronavírus-járványhoz hasonlóan Bidennek nem sikerült felszámolnia a mély szakadékot, amely a demokrata és a republikánus tábor között húzódik. Bár egy éve még azt hangoztatta, hogy felül kell kerekedni a megosztottságon, erre nem sok esélyt kapott: a Republikánus Párt egyes vezetői politikusai a mai napig hajtogatják azt a trumpi hazugságot, hogy a demokraták elcsalták a 2020-as választást, és a republikánus államok a fent említett jogi eszközökkel próbálják akadályozni a politikai ellenfél potenciális győzelmét. Ennek fényében az utóbbi hónapokban már Biden sem próbálkozik kétpárti alkukkal.

Nem győzelmek és vereségek vannak, hanem részleges előrelépés egyes területeken; az elnököt kiszámítható, de nem átütő vezetőnek tartják az emberek, mondta erre utalva Biden elnökségének első évéről Cal Jillson politológus az AP-nek. Matthew Delmont, a Darthmouth történésze pedig úgy fogalmazott, az becsülendő, hogy a Fehér Ház nem az egyik botrányról a másikra bukdácsol, de „attól tartok, hogy az a Washington, amelyet (Biden) ért, nem a jelen Washingtonja”.

Beütött az infláció

A járvány ismételt elszaladása mellett Bidennek a benzinárak és általában véve az infláció elszaladása miatt is főhet a feje, függetlenül attól, hogy a nemzetközi olajárhoz például relatíve mérsékelt köze van az amerikai elnöknek.

A gazdasági adatok jelentősen javultak az utóbbi egy évben, a munkanélküliségi ráta 6,4-ről 3,9 százalékra csökkent; a foglalkoztatási ráta 1,5 százalékponttal volt csak alacsonyabb a 2020 februári adatnál; a gazdasági növekedés üteme az előrejelzések szerint meghaladhatja az 5,5 százalékot; az amerikai GDP 2021 harmadik negyedévében már elérte a járvány előtti értéket.

Ugyanakkor az infláció is négy évtizedes csúcsra ért, tavaly decemberben éves alapon 7,1 százalék volt. Az erős áremelkedés elvitte a béremelkedés egy jelentős részét, sőt egyes jövedelmi rétegek reálbére csökkent is. Emiatt a gazdasági talpra állás ellenére Biden gazdaságpolitikájának megítélése rossz maradt, miután

az áremelkedés érzése felülírta az egyébként jó makroadatokat.

A republikánusok szerint az infláció Biden csomagjainak az eredménye, amelyek az állami költéssel túlkeresletet generáltak és növelték az államadósságot (utóbbi valójában GDP-arányosan 2020 második negyedéve óta csökken, bár a járvány előtti értéknél valóban magasabb). Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és a kormány eleinte azt hangoztatta, hogy az inflációt átmeneti jelenségek, elsősorban az ellátási láncok fennakadásai nyomták fel, ám azóta ettől valamelyest visszatáncoltak. Jerome Powell, a Fed elnöke szerint nem vártak ilyen magas és ilyen hosszan tartó inflációs időszakot, és az ellátási gondok elhúzódása és a tartósan magas kereslet miatt egyhamar nem fog jelentősen mérséklődni a fogyasztói árindex növekedési üteme.

Az elnök népszerűsége már ezt megelőzően sem volt rózsás, a kezdeti mézeshetek után a nyár végén hamar lefelé indult. A Biden munkájával elégedettek aránya az utóbbi három hónapban alig haladta meg a 40 százalékot, miközben az elégedetleneké stabilan valamivel 50 százalék felett mozgott a FiveThirtyEight felmérésátlaga szerint. 1945 óta Donald Trump volt az egyetlen elnök, aki ennél rosszabb számokat produkált elnöksége első éve végén.

Nem tudott túllépni az alelnöki tisztség korlátjain Kamala Harris sem, aki Bidenhez hasonlóan gyenge népszerűségi mutatókat produkál. Ehhez vélhetően hozzájárult, hogy a politikailag egyik legnehezebb kérdés, a bevándorlás terepe jutott neki, ahol a jobboldal azzal támadja a Biden-kormányt, hogy nem elég kemény az illegális migrációval szemben, a demokrata balszél pedig azzal, hogy a határon még mindig embertelenül bánnak az emberekkel. Eközben az illegális határátlépések száma rekordot döntött Biden hatalomra jutása óta, amely permanens támadási felületet jelent a republikánusok számára, és mind politikai, mind technikai szempontból nehezen megoldható problémát a kormánynak.

Ezek a tendenciák a találgatások szerint demokrata vereséget jeleznek a novemberben esedékes félidős választáson, ahol a törvényhozás alsóházának teljes tagságáról, valamint a szenátus tagságának harmadáról döntenek a választók. A demokraták esélyeit javítja, hogy a kongresszusi körzetek átrajzolása – amely a tavalyi népszámlálási adatok alapján vált esedékessé – eddig nekik kedvezett, és csökkentette a republikánusok rendszerszintű előnyét az alsóházban, bár a folyamatnak még nincs vége. A demokraták esélyeit nagyban rontja, hogy az elnök népszerűsége hagyományosan kihat a párt jelöltjeinek teljesítményére is, és az elnök pártja eleve mindig rosszul szerepel a félidős választásokon, Donald Trump és elődje, Barack Obama is elvesztette így a képviselőházat.

Kína, Oroszország, klíma

Biden az eddigiek alapján nagy külpolitikai sikerben sem reménykedhet novemberig. Kínával szemben nem sok minden változott Trump óta: az első, Biden alatti amerikai–kínai csúcs a hidegháborús retorikát idéző beszólogatással telt; és bár novemberben már nyugodtabb hangnemben tartott videókonferenciát Biden és Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár-államfő, különösebb változást ez az ankét sem hozott. Trump gazdasági szankciói is életben maradtak; és a Biden-kormány kelet-ázsiai-óceániai kavarásai sem sültek el gondok nélkül.

Nem tett jót az elnök és az Egyesült Államok megítélésének az afganisztáni kivonulás levezénylése sem: Amerika leghosszabb (2001-ben indult) háborújának lezárása kaotikus helyzethez vezetett a közép-ázsiai országban, az amerikai adófizetők dollármilliárdjaiból felépített afgán hadsereg pár nap alatt összecsuklott, az afgán bábállam vezetői elmenekültek, a tálibok pedig átvették az uralmat. A kabuli reptéren következő evakuálás drámai képei is bejárták a világot, és a nyugati országoknak messze nem sikerült az összes nekik segítő afgánt kimenteniük. Mindazonáltal sokak szerint mégis csak pragmatikus lépésről van szó, amely hosszabb távon jót tesz az amerikai külpolitikának: Afganisztán egy megoldhatatlan béklyó volt, amelyből amúgy sem lehetett volna jobban kijönni, szól az érvelés.

Biden azt is megígérte, hogy az Egyesült Államok visszatér az iráni atomalkuhoz, amelynek értelmében Irán korlátozza atomprogramját az amerikai szankciók feloldásáért cserébe. Az Obama által megkötött, Trump által felrúgott alku felélesztése ugyanakkor eddig nem sikerült: a megállapodásról szóló bécsi tárgyalásokon egyelőre az jelenti a fő buktatót, hogy Irán jogi biztosítékot akar az Egyesült Államoktól, hogy a jövőben (például egy esetleges kormányváltás után) nem rúgják fel ismét a paktumot, ilyesmit viszont az amerikai kormány nem tud garantálni. Szintén nem jutott egyről a kettőre Biden a másik renitens, de atomhatalmi ambíciókat dédelgető állammal, Észak-Koreával sem, ahol még a kapcsolatfelvétel sem történt meg egy évvel Biden hivatalba lépése után.

Ennél persze sürgősebb problémát jelent jelenleg Oroszország, amely közel százezer katonát vont össze az ukrán határ közelében, amit látva Ukrajna inváziótól tart. Biden a héten már arról beszélt, hogy Oroszország „rá fog mozdulni” Ukrajnára, Vlagyimir Putyin orosz elnök „tesztelni fogja az Egyesült Államokat és a NATO-t”, de „ezért még megfizethet”.

Ebben a játszmában bár Oroszország tűnik a fenyegetőbb félnek, a Telex korábbi elemzése szerint Putyin olyan nagyon nem is akarja lerohanni a szomszédos országot, cserébe Biden a nagy odamondogatással otthon erőt tud sugározni, és úgy állhat ki Ukrajna megvédése mellett, hogy ezzel gesztust gyakorolhat Kijev felé, anélkül, hogy csalódást kellene okoznia azzal, hogy NATO-tagságot nem nyújthat. Mindazonáltal azt Biden is elismerte, hogy „az egyetlen háború, ami rosszabb a szándékosnál, az a szándékolatlan háború”, azaz a felfokozott hangulatban úgy is belesodróthatnak egy konfliktusba, ha valójában egyik fél sem szeretné azt.

Ha valamiben jelentős változást hozott Biden a nemzetközi porondon, az a klímaváltozás és a szövetségesekkel való viszony.

Ugyan az amerikai szövetségek erősítésére tett egyes kísérletek, például a tavaly év végi demokráciacsúcs nem jártak látványos eredményekkel, már önmagában növelte az amerikai befolyást, hogy Trump kirohanásai után most stabilan tud működni a NATO, az EU és az Egyesült Államok nagy nehezen kiegyezett a Trump alatt indult kereskedelmi feszültségek rendezéséről is, sőt nemrég párbeszéd indult a két fél között a (kimondatlanul Kína ellen irányuló) csúcstechnológiai együttműködésről is.

A klíma ügyében Biden a párizsi egyezménybe való visszalépés mellett ismét a klímapolitika egyik konstruktív szereplőjévé tette az Egyesült Államokat a trumpi rombolás évei után, és komoly vállalásokat tett az amerikai kibocsátás csökkentésére. Hogy ezek a BBB elbukása után mennyire reálisak, az kérdéses, ugyanakkor az elnök rendeleti úton is igyekezett érvényt szerezni a klímacéloknak, egyebek mellett a szövetségi kormány zöldítésével, a Trump alatt kiherélt szövetségi környezetvédelmi hivatal (EPA) erősítésével, illetve az EPA környezetvédelmi és kibocsátási szabályozásainak szigorításával.

Ugyanakkor a történet itt sem egyszerű, miután a legfelsőbb bíróság bekavarhat: a testület nemrég úgy döntött, megvizsgál egy ügyet, amely az EPA erőművekre vonatkozó kibocsátási korlátozásait és a szénerőművek kivezetését célzó lépéseit támadja. A korábbi ítélkezési gyakorlat alapján ez nem sok jót jelent az amerikai és a globális klímának. A republikánusok pedig a szenátusban is akadályozzák az EPA kinevezéseket, részben a szerv szénenergiával szembeni ellenséges álláspontja miatt.