Mindkét szenátorválasztást megnyerték Georgiában a demokraták

2021. január 6. – 23:30

Másolás

Vágólapra másolva

Miközben Washingtonban Trump-párti tüntetők vonultak a Capitoliumhoz, és több százan betörtek az épületbe is, amit lezártak, a kongresszusi vezetőket pedig kimenekítették, a CNN, az AP és a nagy amerikai tévék bejelentették, hogy a demokrata Jon Ossoff is megnyeri a szenátorválasztást Georgiában.

Ezzel az állam mindkét szenátori helyét megszerezték a demokraták, Raphael Warnock győzelmét fél nappal korábban jelentették be. Warnock lesz Georgia első fekete szenátora, míg a 33 éves Ossoff a New York Times szerint 40 éve a legfiatalabb ember, akit beválasztottak a szenátusba.

Georgiában azért kellett pótválasztásokat tartani (az egyik választás időközi), mert november 3-án egyik jelölt sem ért el legalább 50 százalékot.

A keddi georgiai választások igazi tétjét az adta, hogy a republikánusoknak 50-48 fős többségük volt a vasárnap felállt új szenátusban, mindkét georgiai szék elnyerésével viszont 50-50-es felállásnál azért kerülnek többségbe a képviselőház mellett a felsőházban is a demokraták, mert szavazategyenlőség esetén a szenátus elnökeként Kamala Harris alelnök dönt.

Donald Trump hónapokon át megkérdőjelezte az államban az elnökválasztás végeredményét – Joe Biden 11 779 szavazatos különbséggel nyert –, alaptalanul csalást kiáltott, és keményen támadta a helyi republikánus vezetést. Szombaton telefonon hízelgéssel, könyörgéssel és fenyegetéssel is megpróbálta rávenni a választási eredményekért felelős tisztviselőt, Brad Raffenspergert a neki kedvező újraszámolásra. A választás előtti helyzetről itt írtunk bővebben>>>

A georgiai tisztviselők azt mondták, hogy nem a Capitoliumnál történtekre reagálva, hanem még megelőző lépésként biztonsági okokból átszállították a georgiai törvényhozás épületéből máshova Raffenspergert és több munkatársát. A CNN szerint tüntetők egy kisebb csoportja gyűlt össze a georgiai törvényhozás épületénél, voltak, akiknél fegyver volt.

»» Kattintson ide a legfrissebb hírekért! ««

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!