Hadüzenetet küldtek Brüsszelbe a lengyelek, pedig az idő nagyon nem kedvez a lázadásnak

Jogállamisági össztűz a szuverenista álláspontjával vörös vonalat átlépő Lengyelországra: miután a lengyel alkotmánybíróság múlt héten döntést hozott arról, hogy a nemzeti alkotmány magasabb rendű a közös európai jogrendnél, az uniós alapszerződés egyes előírásai pedig összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal, az uniós vezetők és a szorosabb integrációt pártoló, a kelet-európai „renitenseket” már amúgy is unó politikusok kőkemény fellépést ígérnek Varsóval szemben.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán arról beszélt, hogy ugyan a bizottsági vizsgálat még tart, az előzetes elemzés súlyos problémákat állapított meg a lengyel döntéssel kapcsolatban. Ez a reakció megfelel a papírformának, hiszen az európai integráció két alapelvét, a közösségi jog nemzeti jog feletti elsőbbségét, illetve az Európai Unió Bíróságának joghatóságát korábban senki nem kérdőjelezte meg ennyire nyíltan és hivatalosan, mint most a lengyelek.

A kormánypárt kinevezettjeivel működő varsói alkotmánybíróság Mateusz Morawiecki miniszterelnök indítványára tárgyalta a kérdést. A vita eredetileg a lengyel igazságszolgáltatási rendszer politikai átalakításáról és az ezzel szembeni uniós döntések érvényesíthetőségéről szólt, de mostanra a hatalmi rendszerek egészét érintő szuverenitási alapkérdés lett belőle, ami az Európai Unió működését, az EU és a tagállamok viszonyát általában is meghatározza.

Mi a jogi vita lényege?

A PiS (Jog és Igazságosság) lengyel kormánypárt az elmúlt években fokozatosan átszabta a bírósági rendszert: bírókat kényszernyugdíjaztak, politikai kinevezettekkel kibővítették az igazságszolgáltatási tanácsot, és szintén PiS-közeli tagokkal létrehoztak egy ún. felügyeleti tanácsot. Ennek kiterjedt jogköre van: komoly szankciókat hozhatnak bírók ellen, ha nem megfelelőnek találják azok valamelyik ítéletét. Az uniós jogállamisági jelentés szerint a lengyel bíróságok függetlensége és pártatlansága ezek után nem biztosított, a rendszerben benne van az igazságszolgáltatás feletti politikai kontroll és nyomásgyakorlás lehetősége.

Ezzel értett egyet a luxembourgi EU-s bíróság is, amely Lengyelországot a felügyeleti tanács megszüntetésére és korábbi ítéleteinek megsemmisítésére szólította fel. Ennek Lengyelország annak ellenére sem tett eleget, hogy emiatt folyamatos pénzbírságot kell fizetnie, a lengyel alkotmánybíróság pedig

előbb a konkrét ügyben kérdőjelezte meg az EU-s bíróság joghatóságát, majd általában is az EU-s jog elsőbbségét.

Az uniós tagságból nem következik, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései minden esetben kötelező érvényűek a tagállamokra nézve – ez volt az egyik kardinális, múlt csütörtöki döntése a varsói alkotmánybíróságnak, amit megfejeltek azzal, hogy az uniós jog nem élvez elsőbbséget a nemzeti joggal szemben, sőt: szerintük maga az uniós alapszerződés egyes előírásai is összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal. Ezek így együtt az uniós jog alapjait érintik, vagyis a tagállamok és az EU közötti bonyolult szuverenitási kérdésben hoztak egy nagyon erőteljes szuverenista döntést.

Azt ütik, akiknek az ítéletében kellene bízniuk

Az, hogy a lisszaboni alapszerződés alkotmányellenes lenne, azért is pikáns, mert azt a többi tagállamhoz hasonlóan Lengyelország is aláírta, méghozzá a később a szmolenszki repülőgép-balesetben meghalt Lech Kaczyński köztársasági elnök, a PiS elnökének, Jarosław Kaczyńskinak az ikertestvére. Az uniós jog és a luxembourgi bíróság döntéseinek elsőbbsége már bonyolultabb kérdés: az Európai Unió intézményei ezt is az alapszerződésből, valamint a joggyakorlatból vezetik le. Az Európai Unió Bírósága azt is deklarálta, hogy a saját ítéletei a nemzeti alkotmányt is felülírják, azok akkor is érvényesek, ha a tagállamok alkotmányellenesnek találták őket.

Ezt a szuverenisták semmiképpen nem tartják elfogadhatónak. A lengyel alkotmánybíróság szerint az uniós jog elsőbbsége kizárólag azokon a területeken állhat fenn, ahol az Európai Unió alapszerződésben rögzített hatáskörrel rendelkezik – és például az igazságszolgáltatás nem ilyen. Az EU Bírósága ezzel szemben olyan általánosabb, alapszerződésben is szereplő alapelvekre hivatkozva tartja fent magának a beleszólás jogát, mint a minden állampolgárnak járó hatékony jogi védelem, aminek a – szerintük Lengyelországban sérülő – bírói függetlenség lenne az egyik alapfeltétele. Ez a lengyel (és az azzal egyező magyar) kormányzati álláspont szerint valójában az EU lopakodó hatáskörtúllépése.

Von der Leyen szerdán már konkrét büntetéseket helyezett Lengyelországgal szemben kilátásba. Ez lehet például újabb kötelezettségszegési eljárás, az eddigieknél nagyobb pénzbüntetést szabhat ki Lengyelországra az Európai Bíróság. Elképzelhető a 7-es cikkely szerinti eljárás kibővítése is, bár ez évek óta nem halad előre, mert az összes tagállam közötti konszenzust igényelne. Jóval fenyegetőbb azonban az új jogállamisági mechanizmus megindítása, valamint a helyreállítási alapból járó pénzek visszatartása.

A jogállamisági mechanizmusról tavaly decemberben született politikai megállapodás. Ez az, ami alapján az Európai Bizottság felfüggesztheti az egyes tagállamoknak járó kifizetéseket, ha komoly jogállamisági problémát lát, vagyis a jogállamisági kérdéskört közvetlenül összekapcsolták a támogatásokkal. A „kondicionalitás” ellen a végsőkig tiltakozott Magyarország és Lengyelország, mert szerintük a jogállamisági kritériumok nem elég konkrétak, és félő, hogy azt politikai fegyverként fogják ellenük használni az uniós intézmények. Emiatt Budapest és Varsó az uniós költségvetés és a helyreállítási alap vétójával is fenyegetett. Végül egy olyan alku született, hogy Budapest és Varsó az Európai Bírósághoz fordul a rendelet miatt, amíg pedig ott nem születik ítélet, az Európai Bizottság nem függeszti fel a tagállamoknak járó uniós források kifizetését.

A magyar és a lengyel keresetet éppen ezen a héten kezdte tárgyalni az Európai Unió bírósága, éppen azután, hogy Lengyelország (más ügyekben) megkérdőjelezte az ő joghatóságukat. A luxembourgi székhelyű bíróság gyorsított eljárásban tárgyalja az ügyet, ítélet leghamarabb év végén, de inkább március körül születhet. Ha elutasítják a két kormány keresetét, akkor az Európai Bizottság megindíthatja a jogállamisági mechanizmus lépéseit a két ország ellen.

Az Európai Parlament egyébként ezt már most azonnal el akarja érni, az EP elnöke felszólító levelet is írt Von der Leyennek. Azzal fenyegetőznek, hogy ha a brüsszeli Bizottság nem lép, beperelik őket az Európai Bíróságon.

Elbillen a helyreállítási alap

Mint azonban látszik, a helyreállítási alap pénzeihez akkor sem feltétlenül fér hozzá egy ország, ha nincs még formális jogállamisági eljárás ellene. A járvány miatt létrehozott alap felhasználására beadott tagállami tervek közül az Európai Bizottság már majdnem mindegyiket elfogadta, a svéd mellett csak a magyar és a lengyel terv nem kapott még zöld utat. Azt a brüsszeli nyilatkozatok sem titkolják, hogy emögött leginkább (a magyar esetben) a korábbi korrupciós ügyek, valamint (nálunk és a lengyeleknél) a jogállamisági kifogások állnak.

A lengyel alkotmánybírósági határozat után a helyreállítási alap forrásai még távolabb kerültek. Mark Rutte, a magyar kormánypropagandában a „Magyarországot térdre kell kényszeríteni” nyilatkozata után kipécézett holland miniszterelnök olyan javaslatot készül beterjeszteni az Európai Bizottság elé, hogy az uniós alapokból semmilyen kifizetés ne menjen Lengyelország felé, amíg nem dől el, hogy melyik bíróságnak, az Európai Unióénak vagy a lengyelnek van primátusa az országban.

Rutte kifejezetten a helyreállítási alap lengyel kifizetéseit akarja most már formálisan is blokkolni.

Párttársai arról beszélnek, hogy egyetlen centet sem szabad kifizetni a lengyeleknek, és erről kedden a holland parlament is szavazott. Rutte ezzel egy olyan politikai zsarolásra kapott többpárti felhatalmazást, hogy blokkolja az EU-s költségvetés elfogadását is, amennyiben az uniós hatóságok nem függesztik fel a Lengyelországnak járó alapokat. A helyreállítási alap tagállami terveiről a Bizottság után az államok politikai vezetőit tömörítő ET-nek is döntenie kell majd, és ott is tudják blokkolni a lengyel (és a magyar) folyósításokat. Szemben a 7-es cikkellyel, ennek meg is van a politikai realitása, ehhez ugyanis elég 15, az EU népességének legalább a 65 százalékát tömörítő tagállam szavazata.

Lengyelországnak elvileg 57 milliárd euró járna a következő öt-hat évben az uniós helyreállítási alapból, de a PiS sajtóhírek szerint egyre inkább tart attól, hogy belátható időn belül nem fognak támogatások érkezni. Néhány hónapja, az uniós megállapodás után a kormánypropaganda még óriásplakátokon hirdette, hogy Morawiecki miniszterelnöknek hála mennyi pénzhez jutnak a lengyelek, most azonban – a magyar kommunikációhoz hasonlóan – inkább már azt hangsúlyozzák, hogy erre a pénzre azonnal nincs is olyan nagy szükségük.

A polexit: ellenzéki hívószó vagy reális forgatókönyv?

A lengyel kormánysajtó az ellenzék régi-új vezetőjét, az európai uniós karrierjét és az Európai Néppárt vezetését a lengyel belpolitika kedvéért otthagyó Donald Tuskot vádolja a Lengyelország elleni EU-s keménykedés szervezésével. A volt lengyel kormányfő, az ismét a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Polgári Platform elnöke vasárnapra szervezett tömegtüntetést Varsóba, amin váratlanul sokan, 100 ezren vettek részt. Az apropó a lengyel alkotmánybírósági döntés és a PiS EU-kritikus politikája volt, és egy sor vidéki városban is tartottak párhuzamosan demonstrációkat.

A törésvonal és a retorika hasonló a magyarországihoz: míg Tuskot a kormány Brüsszel bábjának (vagy éppen bábmesterének) állítja be, ő a nyugatias erők élharcosaként a kormányt vádolja azzal, hogy kivezetnék Európából Lengyelországot. Az ellenzék gyorsan be is adott egy módosítási javaslatot, hogy más nemzetközi szerződések sima többségével szemben az EU-ból való kilépésről szóló esetleges döntést kétharmados, minősített többséghez kössék. Bár a PiS magyar szövetségeséhez, a Fideszhez hasonlóan azt hangsúlyozza, hogy csak az EU szuverenista reformját akarják, nem pedig a kilépést az Európai Unióból,

a brexit mintájára elnevezett „polexit” réme az alkotmánybírósági döntés után az ellenzéki oldalon már konkrétabbnak tűnik, sokan máris jogi polexitről beszélnek.

Tusk ezt kihasználva hatékonyan mozgósítja a szavazóit. Bár néhány hónapja a pártját még megelőzte a Lengyelország 2050 nevű új mozgalom, mostanra már egyértelműen ismét a Polgári Platform vezeti az ellenzéket, melynek többi pártja némi aggodalommal nézi a fejleményeket. A magyarhoz hasonló szorosabb ellenzéki kooperáció egyelőre azért várat még főleg magára, mert Tusk nem akar egy túl korai megszerveződéssel lehetőséget adni a PiS-nek, hogy az új felállás ellenében módosítsák a választási törvényt.

A PiS vezette jobboldali szövetség közben továbbra is simán, 10 százalékpont feletti előnnyel vezeti a közvélemény-kutatásokat, igaz, a tőle balra álló erők együttes támogatottságától (46%) a kormánypárt elmarad, azzal csak a szélsőjobboldali Konföderációval együtt tudná felvenni a versenyt. Parlamenti választások csak két év múlva, 2023 őszén lesznek elvileg, ha csak nem kell addig előrehozott választást tartani.

A jobboldali kormánynak formálisan nincs meg a többsége már az alsóházban, a szejmben sem (a felsőházban idáig is ellenzéki többség volt), a kormányzóképességüket néhány oldalt váltó képviselőnek köszönhetik, az ő lojalitásukat részben személyes kinevezésekkel biztosítják. A nyári koalíciós szakadás után, amikor a centristább szövetségest veszítették el, a PiS-nek mindenképpen meg kell tartania a másik kisebb koalíciós partnert, Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter PiS-től is jobbra álló kispártját, a Szolidáris Lengyelországot. Ziobro ugyan híresen rosszban van Morawiecki miniszterelnökkel, de a szavazataira szükség van. Ennek hatása lehetett az igazságügyi reform körüli politikai csatákra is: Ziobro a korábbi kompromisszumkísérleteket is elutasította,

a mérséklő erők a koalíció átalakulásával meggyengültek, így a Brüsszellel való jogi háború eszkalálódása a lengyel koalíciós csatákkal is összefüggésbe hozható.

A legfontosabb lengyel politikus szerdai hírek szerint azonban hamarosan elhagyja a kormányt: Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke hírügynökségi információk szerint jövő év elején leadja a miniszterelnök-helyettesi tisztséget. Lengyelország de facto vezetője tavaly ősszel lépett be a kormányba, részben éppen azért, hogy a Ziobro-féléket pacifikálja, de közben folyamatosan arra panaszkodott, hogy nincs elég ideje a PiS-re. Most is erre hivatkozva készül a pártjára koncentrálni, bár egészségügyi okok is lehetnek a háttérben: 2019-ben már volt egy komoly térdműtétje, ami miatt hónapokig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, és sajtóhírek szerint a közeljövőben a másik térdébe is protézist kell tenni.

Kaczyńskinak és a lengyel kormánynak közben az európai színtéren nem sok szövetségese maradt. A magyar kormány hivatalos kormányhatározatokban is határozottan kiáll a lengyelek vezette szuverenista jogi felkelés mellett, de a körülmények máskülönben nem biztos, hogy kedveznek most a kemény konfliktusoknak. Miközben a magyar–lengyel-tengely a nyilatkozatok szintjén nagyon erős, mindkét országban a korábbiaknál komolyabb belpolitikai kihívások érik a kormányzó pártokat.

Ennél azonban fontosabb, hogy a külpolitikai feltételek is átalakulóban. Azon kívül, hogy a visegrádi együttműködés politikai alapjai Andrej Babiš csehországi vereségével gyengülhetnek, Németország is hatalomváltás előtt áll, márpedig Lengyelországot és Magyarországot a reálpolitikában idáig leginkább Angela Merkel védte meg. Orbán és Kaczyński talán abban bízhat, hogy a konfliktus élesedésével coming outolhatnak Európában máshol is a potenciális szövetségeseik: a nemzeti vs EU-s jogrendszer kapcsán a francia választási kampányban már hallani a lengyel döntéssel szemben megértőbb, mérsékeltebb jobboldali hangokat.