Most arról született magyar kormányhatározat, hogy az uniós intézmények tartsák tiszteletben a tagállamok nemzeti identitását

2021. október 9. – 18:13

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggel aláírta azt a kormányhatározatot, amely üdvözli a lengyel alkotmánybíróságnak a nemzeti jog és az európai uniós jog viszonyáról hozott határozatát, egyben felkéri az EU intézményeit, hogy tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást – tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-t.

Csütörtökön a lengyel alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az uniós alapszerződés egyes előírásai összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal, és az uniós tagságból nem következik az, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek lennének a tagállamokra nézve. Az Európai Bizottság minderre úgy reagált, hogy szerintük komoly aggodalmakat vet fel a lengyel alkotmánybíróság döntése. Közleményükben azt írták: a bizottság fenntartja és megerősíti az unió jogrendjének alapelveit, vagyis az uniós jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, beleértve az alkotmányos rendelkezéseket is.

Az Orbán által aláírt kormányhatározat szerint „a lengyel alkotmánybíróság döntését az európai uniós intézmények rossz gyakorlata váltotta ki, amely nincs tekintettel a hatáskör-átruházás elvére, és az alapszerződések módosítása nélküli lopakodó hatáskörbővítéssel igyekszik olyan jogköröket elvonni a tagállamoktól, amelyeket azok az Európai Unióra soha nem ruháztak át. Az uniós jog elsőbbsége kizárólag azokon a területeken állhat fenn, ahol az Európai Unió hatáskörrel rendelkezik, ennek kereteit az EU alapszerződései rögzítik” – áll a dokumentumban.

A magyar kormány határozata azt is leszögezi, hogy „az uniós intézmények kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésüknek. Az uniós intézmények mellett a tagállami jogalkalmazó szervek, így különösen az alkotmánybíróságok és bíróságok, jogosultak arra, hogy az európai uniós hatáskörök terjedelmét és határait vizsgálják” – írják.

Az Orbán Viktor által jegyzett határozatban a kormány felkéri az EU intézményeit, hogy működésük során tartsák tiszteletben a tagállami szuverenitást – ismertette a sajtófőnök.

Múlt hónapban arról született kormányhatározat, hogy „Brüsszel hátba támadja Lengyelországot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!