Májusra három-négymillió embert olthatnak be

2021. február 11. – 10:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A csütörtöki kormányinfó percről percre.

  • Jön a védettséget igazoló okmány, bár a kormány még nem döntött arról, ez mire lesz jó.
  • Három-négymillió embert terveznek beoltani májusig, ebből kétmillió ember a tervek szerint meglesz márciusban.
  • Csütörtöktől, azaz mától kezdik el oltani az egészséges 60 év felettieket Budapesten négy oltóközponton az orosz Szputnyik V-vel.
  • Egy adag kínai vakcina tízezer forint fölött van, 5700 az orosz vakcina adagja, de Gulyás szerint a pénz most lényegtelen.
  • Ha épp egyfajta vakcina érhető el az orvosnál, de azt az ember nem kéri, amint lesz helyette másik, megkapja azt.
  • A 60 év felettiek után oltják a kormánytagokat.
  • Gulyás szerint Budapest és a központi régió az uniós fejlesztési források legnagyobb nyertese, ezzel pedig visszautasította a híreket, amelyek a kormány egy kiszivárgott tervezete alapján arról szóltak, hogy a Magyarországnak a következő hét évben járó 11 ezer milliárd forintnyi uniós támogatásból 5 milliárd az, aminek elosztásáról Budapest vezetése, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok dönthetnek.
  • Nem jogszerűtlen a Klubrádió ügye, csak nemzetközi hisztériakeltésre alkalmas.
  • Gulyás szerint a kormány „abszolút humánusan” járt el a tajszám érvénytelenítésében érintett több tízezer emberrel.

A kormány egy szállító repülőgépet vett, ami vakcinákat, lélegeztetőgépeket tud szállítani, mert fontos, hogy legalább egy ilyenje legyen a Magyar Honvédségnek, mondta Gulyás.

Magyarországon az egészségügy kockázatközösségben működik, mindenkinek a közös befizetésekből fizetjük ki az egészségügyi ellátását, mondta Gulyás, hozzátéve, hogy van néhány tízezer ember, aki nem fizeti ki ezt a kötelezettségét, de igénybe akarja venni az ellátást. Szerinte abszolút humánusan jártak el velük szemben is, október óta havonta értesítették őket levélben a járulékfizetési kötelezettségről, valamint az idevágó határidőkről is. Az utolsó határidő február 12-én jár le, és ezt követően tud Gulyás felvilágosítást adni, kik azok, akik hat hónapnál régebben nem fizettek, ezért érvénytelenítették a tajszámukat.

Ha valaki nem merő rosszindulatból próbálja értelmezni Müller Cecília levelét, akkor láthatja, hogy Müller épp arra utasította munkatársait, hogy ők rendes indokolással válaszoljanak Hadházy Ákos levelére. A történet előzménye, hogy Hadházy azzal a kéréssel fordult a tisztifőorvoshoz, hogy küldjön el neki szerződéseket 17 milliárdnyi EU-s pénzt felhasználó projektekről, illetve adjon lehetőséget a képviselőnek a szerződések megtekintésére (ezekről itt írt hosszabban a képviselő.) Müller Cecíliáék a válaszban azonban – a 14 napos válaszadási határidő lejártával – arra hivatkozva, hogy a képviselő kérésének teljesítése veszélyeztetné a járványügyi védekezést, 45 napra meghosszabbították a határidőt.

Folyamatban van egy fogyasztóvédelmi vizsgálat a Nemzetközi Oltóközponttal szemben, mert úgy fogadtak el regisztrációs díjakat, hogy nem áll rendelkezésükre oltóanyag. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy állami oltás van, mindenkit arra biztat, hogy arra regisztráljon, és azt hamarabb fogja megkapni, ingyen, mintsem ilyen vállalkozások homályos ígérete beteljesülne.

Gulyás szerint Stumpf István kinevezésének mindannyian örülnek, az pedig, hogy 1998 és 2002 között Orbán egyik legszorosabb munkatársa volt, és most megint fontos területen lett kormánybiztos, pont azt mutatja, hogy nem cserélődik le Orbán Viktor szoros környezete. Közben viszont teljesen természetes, hogy három évtized alatt változik az emberek összetétele, a munkatársak egy politikus körül, az teljesen természetes, egészséges mértékű. Ezt a Telex kérdésére válaszolta, miszerint:

  • Gulyás miniszter úr egyetért Stumpf Istvánnal abban, amit a Telexnek adott interjúban mondott a kormánybiztos, hogy éppen lecserélődik, vagy bővül Orbán Viktor szoros környezete? Milyen strukturális változtatásokat hajt végre a kormányban a miniszterelnök? Az eddigi kormányzás kritikájaként fogható fel ez a folyamat?

Jó iránynak tartjuk, de keveselljük – válaszolta az idevágó kérdésre Gulyás. A miniszter szerint több kedvezményt kell adni a szektorban, ezért a kormány is ilyen döntéseket hozott és hoz a közeljövőben.

Ha nagyobb mennyiségű vakcina áll majd rendelkezésre az országban, akkor az egészségügy teljes intézményrendszerét fel tudjuk használni az oltások beadására, mondta Gulyás az idevágó kérdésre. Magyarán nem, illetve nem csak a háziorvosoknál és kijelölt oltópontokon, hanem kórházakban is, napi félmillió embert tudnak majd beoltani.

Ha van ellentmondás, akkor a miniszterelnök szava a mérvadó.

Gulyás szerint mindössze arról van szó, hogy Orbán azt mondta, az oltóponton derül ki biztosra, milyen oltás áll rendelkezésre, az Emmi meg azt mondta, ha előzetesen tudják ezt, akkor előre jelzik. A szóban forgó ellentmondó nyilatkozatokról itt olvashat.

3,8 milliárd forintnyi adót fizetett be a Facebook, tehát jó irányba haladnak a dolgok – válaszolta Gulyás a tervezett Facebook-törvényre vonatkozó kérdésre. A miniszter szerint a kormány a szólásszabadság pártján áll, azt korlátozni csak az állam jogosult, és az is csak törvénysértés, vagy annak elkerülése érdekében, úgyhogy ennek a vonalán szeretnék szabályozni a közösségi médiát. Arra nem válaszolt, mikor nyújtják be az idevágó törvényjavaslatot a parlamentnek.

Ugyanis ez „értelmezhetetlen” lenne, mondta Gulyás.

Esélyt lát a kormány a márciusi enyhítésekre, de ez két dologtól függ: milyen eredménye lesz a nemzeti internetes konzultációnak, és hogyan alakulnak a következő két-három hétben a fertőzöttségi számok.

Gulyás Gergely szerint az olimpiai bizottság önállóan döntött, egy ilyen pályázat nem a kormányé. A Magyar Olimpiai Bizottság ugyanis pár hete elnökségi ülésén arról határozott, hogy létrehoz Budapest 2032 néven egy olimpiai pályázati bizottságot, melyben nincsenek politikusok, csak sportszerető üzletemberek, akik sok szempont vizsgálata után állást foglalnak, lehet-e Magyarországon olimpiát rendezni.

Nem meglepő, a határokat fogják utoljára megnyitni, amint elkezdik az enyhítéseket, jelentette ki Gulyás.

Mi nem tartunk az elutasítástól, ha elegendő oltóanyag áll rendelkezésre, mondta Gulyás Gergely az oltási hajlandóságra vonatkozó kérdésre. A miniszter szerint egyre nagyobb a társadalom nyitottsága az oltóanyagra, nem tartanak attól, hogy az esetleges elzárkózás veszélyeztetné az újranyitási terveket, de a kormánynak az a dolga, hogy beszerezze a vakcinát, a magyar embereket pedig felnőttnek tekintik, ők dönthetnek.

Ezt válaszolta az idevágó kérdésre Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy kivéve a 60 évnél idősebb kormánytagokat, hiszen ők már előbb megkapják a vakcinát.

Ezt mondta Gulyás Gergely, aki szerint a rádió lassan évtizedes, a frekvenciájáért folytatott küzdelem éppen a magyar sajtószabadság állapotát érintő kritikákkal szemben bizonyíték. Megírtuk, néhány napja elutasította a bíróság a Klubrádiónak a Médiatanáccsal szembeni keresetét, eszerint jogszerűnek találták, mikor a hatóság megtagadta a rádió frekvenciahasználati engedélyének meghosszabbításá. Részletek ebben a cikkünkben.

Évi ötezer forintot kell befizetni iparkamarai tagságként, Gulyás nem tud olyan vállalkozásról, aminek évi ötezer forint gondot okozna. Parragh László beszélt arról pár napja, hogy az ne vállalkozzon, aki nem tud ennyi kifizetni.

A Gundel mondta fel a szerződést a Karmelitával, nem fordítva, helyettük pedig a Magyar Honvédség üzemelteti majd a menzát.

A miniszter az idevágó, Karácsony Gergely szerdai levelét érintő kérdésre felsorolta, hogy az illetékes milyen sok önkormányzati érdekszervezetnek küldött felkérő levelet, hogy azok véleményezzék az önkormányzatokat érintő fejlesztési terveket, ez szerinte bizonyítja, hogy a kormány igyekezett bevonni a tervezésbe a helyhatóságokat.

Ha lesz választék, lehet választani a vakcinákból, de egyelőre hiány van, ezért egyelőre csak egy-egy fajta oltóanyag érkezik a háziorvosokhoz, de ha valaki nem kéri azt a fajta vakcinát, akkor nem kell beadatnia magának, és amint lesz másfajta, megkapja az oltást, mondta Gulyás.

5700 forint az orosz, lényegesen drágább a kínai vakcina, tízezer forint felett van egy adag, de Gulyás Gergely szerint ez lényegtelen kérdés, mert a magyar államnak sokkal drágább a gazdaságot érő kár, és az, ha az élet tovább nem térhet vissza a normális kerékvágásba.

A vakcinák engedélyezésre minden tagállamnak joga van, a magyar hatóság megadta az engedélyt az orosz Szputnyik V-re, és amíg naponta több tucat ember hal meg, sietni kell az oltásokkal.

De csak azért, mert a szocialisták 10 ezer forintot adnának az oltottaknak, míg a Momentum 100-at, mondta Gulyás. A miniszter szerint közpénzből vásárolt vakcinákból ingyenesen oltják az embereket, ezért fizetni totális nonszensz.

Eddig kétmillióan regisztráltak az oltásra, de Gulyás optimista, szerinte három-négymilliót is meghaladja majd a beoltottak száma, valószínű, hogy májusig is eltartanak az oltások, de a miniszter szerint azért ennyire rövid a határidő, mert kínai és orosz vakcinánk is van már.

Ezzel utasította vissza Gulyás Gergely azokat a sajtóhíreket, amelyek a kormány egy kiszivárgott tervezete alapján arról szóltak, hogy a Magyarországnak a következő hét évben járó 11 ezer milliárd forintnyi uniós támogatásból 5 milliárd az, aminek elosztásáról Budapest vezetése, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok dönthetnek. A cikkre Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár is azt írta már, Budapestnek (az EU szabályai szerint és következtében) a kötelező hazai társfinanszírozással együtt járó ERFA-pénze 60 milliárd forint (szemben a vidék több mint 5000 milliárdos ERFA-forrásával). Ennek a 60-nak a 20%-a 12 milliárd forint, nem pedig 5. Az említett 60 Mrd Ft további részét valóban kiemelt projektekre költi el a kormány, mégpedig parkfejlesztésekre (Városmajor, gellérthegyi közpark, új csepeli közpark). Gulyás ezeket az arányokat most nem említette, csupán arról beszélt, hogy az uniós forrásokból ezermilliárdos arányban részesül a főváros és a központi régió.

Készül a Nemzeti Állatvédelmi Program, ehhez csinálnak felmérést, amihez az emberek elmondhatják a véleményüket.

Szentkirályi Alexandra jelentette be ezt, ismertetve, hogy a mostani konzultációra a koronavirus.gov.hu-n kerül sor. A kormányszóvivő arra biztat mindenkit, hogy mondja el a véleményét a kormánynak, erre napokon belül, várhatóan a jövő hét elejétől lesz lehetőség a kormányzati koronavírusos portálon.

Legalábbis Gulyás Gergely semmi újat nem mondott, a védettségi okmányról és a gazdaság újraindításáról is többször több platformon beszéltek már, például Orbán Viktor is.

Védettséget igazoló okmányt vezet be a magyar állam. Az kaphatja meg, aki

  • megkapta a második oltást is – az okmánynak nem lesz érvényességi ideje, a második oltás beadásának dátuma lesz rajta, az lesz az érvényesség kezdete;
  • aki koronavírusból felgyógyultnak minősül – érvényesség kezdete: a kórházból elbocsátás napja, a pozitív PCR-teszt utáni első negatív PCR-teszt, vagy pedig a pozitív PCR-teszt utáni tizedik karanténban töltött nap;
  • olyan papír, ami az antitestet igazolja annál, aki átesett tünetmentesen a koronavíruson, ez négy hónapig érvényes.

Arról a kormány nem döntött, hogy ez az okmány milyen jogosultsággal jár, de a hatóság előtt legalább igazolni tudja magát.