Orbán: Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról

2021. február 04. – 10:42

frissítve

Orbán: Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor gazdaságvédelemről és a gazdaság újraindításáról beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján.

Gazdaságvédelem

A gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusában indult, és 2021. január 1-jéig tartott. „Ezt lezártuk, ez volt a védekezés, a gazdaság-újraindítási terv pedig a támadás” – mondta Orbán. A miniszterelnök szerint nagy reményekkel fordultunk rá a 2021-es évre, az adatok biztatóak voltak Magyarország számára, olyan rekordokat is elértünk, amiket korábban nem.

„A válság nem tudta ledönteni a lábáról a magyar gazdaságot, de gúzsba kötött bennünket, és nagy gyomrost adott” – mondta Orbán. Ehhez lépéseket kellett hozni: a kormány hitelmoratóriumot vezetett be, amivel 3000 milliárd forint maradt a magyar családok és gazdaságok zsebében. Bértámogatást is adtak, felére csökkentették az iparűzési adót, sorolta.

A miniszterelnök szerint a munka a legfontosabb egy gazdaságban, és az, hogy 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint egy évvel korábban, azt mutatja: a védekezés elérte a célját. Több mint 4,5 millió magyar dolgozik ma, Magyarországon a harmadik legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta az EU-ban, csak a németek és csehek előznek meg minket, de a magyarok már hozzászoktak ahhoz, hogy a németek megelőznek minket mindenben, a csehektől meg ellopjuk a praktikákat.

Orbán a már lezárt nemzeti konzultációról is beszélt. Szerinte ebből kiderült, hogy vannak olyan járványügyi intézkedések, amiket az emberek kibírhatónak tartanak (pl. színházak, éttermek, bezárása, nincsenek nyitott focimeccsek), de kibírhatatlannak tartják, ha bezárják a munkahelyeket, iskolákat, óvodákat. „Ami kellemetlen, kibírható, azt vállaltuk, ami kibírhatatlan, ott fenntartottuk az élet szokásos rendjét” – mondta Orbán.

„Most korlátozásokra épülő életben vagyunk”, a magyar rendszer stabil, november óta tartanak a korlátozások nálunk, nem pedig nyitunk-zárunk, mint több más országban.

A gazdaság újraindítása

„Úgy tervezzük, február közepén indítunk konzultációt, de nem hagyományos formában, inkább online, a nyitás kérdéseiről, például hogy hány lépésben nyisson az ország” – mondta Orbán. Most, hogy van vakcina, van értelme beszélni az újraindításról – tette hozzá. A vakcinakérdésről pedig megismételte, az nem politikai kérdés. „Mindegy, hogy a macska fekete, vagy fehér, csak fogja meg az egeret, ezért keleti és nyugati vakcinát is használunk” – mondta el újra a szokásos hasonlatát.

Orbán arról beszélt, hogy a gazdaság újraindításának három üteme van, illetve lesz: az első üteme január elsején indult és március végéig tart, ezekről beszélt fent. A második ütem április elsején indul, míg a harmadig ütem július elején. „Április elejétől már biztosan szabadabb életünk lehet, mint a mostani, ha fegyelmezetten tartjuk a korlátozásokat” – mondta Orbán.

Arról is beszélt, hogy a kormány szerdán döntött egy új hitelkonstrukció bevezetéséről. Ez hozzátartozik az első szakaszhoz. Eszerint

a magyar kormány tíz évre tízmillió forint erejéig 0 százalékos hitelt nyújt annak, aki nem tud élni a gazdaság újraindításának lehetőségével. Ezt a hitelt három év után kell majd törleszteni, moratóriummal indul.

Hozzátette, április elején indul a második ütem: a középpontban a felsőoktatás áll majd. Varga Mihály 1500 milliárdos fejlesztésről beszélt, Orbán reményei szerint 2000 milliárd lehet az. Orbán úgy számol, hogy addigra az egyetemek átalakulnak, stabilan állnak a lábukon, az új vezetők megérkeznek, és a pénz egy sokkal hatékonyabb felhasználását várja.

Ezután indul júliustól a harmadik ütem: zöld energia, körforgásos gazdaság, a magyar gazdaság teljes digitalizációja. Orbán szerint Magyarország egyszerre lesz ellenlábasa és legerősebb szövetségese az uniónak: család és migráció ügyeiben nem enged a kormány, de ha zöld energiáról, körforgásos gazdaságról van szó, szövetségese lesz Brüsszelnek. Majd még hozzátette, a tervek szerint be fogják jelenteni a következő nyolc-tíz évre vonatkozó agrárfejlesztési tervet is.

A járvány után új világgazdaság kezdődik: a bezárt gyárak nem újranyitnak ugyanott, hanem új telephelyeket keresnek nekik ott, ahol a leginkább versenyképesen lesznek működtethetők. Ebbe a versenybe Magyarországnak is be kell szállnia, „versenyt futunk a külföldi beruházások Magyarországra hozataláért” – mondta.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A nagyberuházások közül az elmúlt évben a legtöbb Németországból érkezett, a legnagyobbakat a kínaiak hozták, a legdrágábbakat meg az amerikaiak, de Orbán szerint ez csak szimbolikus adatsor. Arról is beszélt, hogy Magyarországnak is részt kell vennie a világgazdaságban, „exportálnunk kell”. Tavaly 100 milliárd eurós szintet ért el Magyarország az exportban, ezzel a 43. helyen áll a világban, mondta.

Közben készülnek a tavalyi gazdasági növekedésre vonatkozó kimutatások, Orbán szerint 5 százalék körüli lehet a visszaesés, ami szerinte több nyugat-európai országénál, például a franciánál és az osztráknál is jobb.

Orbán hozzátette, vannak ágazatok, amiket a következő tíz évben akarnak megváltoztatni, és többségi magyar arányt akarnak benne elérni: ilyen az információ-kommunikáció, építőipar, valamint a vasúti kötöttpályás ipar is.

A magyar gazdaság sikerének kulcsa

„Min múlik a magyar gazdaság sikere?” – tette fel a kérdést Orbán. A miniszterelnök szerint ez három dolgon múlik: a munkások, a vállalkozók és a gazdasági politikusok minőségén.

A munkásoknak pontosaknak, tanulékonynak kell lenniük, öntudattal kell rendelkezniük, a magyar munkások pedig „nem kócerájokban dolgoznak”. Amilyen a testtartásuk a dolgozó embereknek, olyan a tartása az országnak is. Ha hajlongó, akkor az ország is meghunyászkodó és hajbókoló lesz, de ma nem ilyen kormányunk van, mondta Orbán.

„Öntudat szempontjából azt tudom mondani, hogy egy országnak csak akkor lehet jobboldali, nemzeti kormánya, ha egyébként a polgárok is hasonló módon gondolkodnak. Ezért van ma nemzeti kormányunk. Ha nem így gondolkodnának az emberek, akkor ma Magyarországon »internacionalista, sorosista« kormány lenne”

– mondta. A magyar vállalkozóknak kezdeményezőknek, ütésállóknak kell lenniük, és nem utolsósorban magyaroknak, a gazdasági politikusoknak pedig bátraknak és csapatjátékosoknak is kell lenniük, mondta. Ilyen Orbán szerint Varga Mihály pénzügyminiszter, Szijjártó Péter külügyminiszter vagy Palkovics László innovációs miniszter.

Ha a három együttállása (munkások, vállalkozók, gazdasági politikusok) megvalósul, akkor már csak az van hátra, hogy a miniszterelnök ne rontsa el a dolgát, mondta Orbán, és hozzátette: akkor nem rontja el a miniszterelnök a dolgát, ha hallgat a körülötte lévő emberekre.