Már nem a Gundel főz a Karmelitában

2021. február 10. – 16:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita menzáját már nem a Gundel étterem működteti, írta meg a Népszava.

A felek még 2019-ben kötöttek 5+5 éves üzemeltetési szerződést, amelyet aztán tavaly decemberben közös megegyezéssel felbontottak. Az Index érdeklődésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte: a Karmelita menzáját 2021. januárjától a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár üzemelteti.

A közlemény arra nem tért ki, hogy ez csak ideiglenes megoldás, vagy hosszú távon is így marad. A Gundel-menza azzal került be a hírekbe 2019-ben, hogy 850 forint volt egy ebédmenü, egy somlói pedig 260 forint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!