Cáfolta az Emmi Orbán Viktor kijelentését az oltás menetéről

2021. február 6. – 19:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Cáfolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Orbán Viktor pénteki kijelentését, az ATV-nek azt válaszolták, hogy már az értesítéskor tájékoztatást adnak arról a koronavírus elleni oltásra regisztráltaknak, hogy milyen vakcina áll rendelkezésre a kijelölt oltóponton.

A miniszterelnök pénteken azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy csak az oltóponton közlik az oltásra regisztráltakkal, hogy milyen vakcinát tudnak nekik adni. „És ha nem kell, akkor nem fogadja el, hanem elmegy a sor végére, és ha van olyan vakcina, amilyet szeretne, majd ismét értesíteni fogjuk” – fogalmazott Orbán.

Ehhez képest az Emmi a következő választ adta az ATV megkeresésére: „Az értesítéskor arról is tájékoztatást kapnak, hogy a számukra kijelölt oltóponton milyen oltóanyag áll rendelkezésre. A vakcina típusáról helyben is tájékoztatást kap, ha valaki nem olvasta volna el figyelmesen az értesítést.” Aki pedig nem fogadja el a számára biztosított időpontban elérhető vakcinát – folytatták –, „az országba érkező vakcinaszállítmányok függvényében később újra kap majd értesítést.”

A járványügyi korlátozások feloldásáról is szokatlanul kusza a kormány kommunikációja. Orbán konzultálna, Gulyás kétlépcsős nyitást emlegetett, Kásler pedig további fegyelmezettséget kér, és óva int a hirtelen nyitástól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!