Elnézést kért Parragh László az ötezer forintos nyilatkozatáért

2021. február 9. – 08:34

Másolás

Vágólapra másolva

Parragh László elnézést kért azoktól, akiket megsértett azzal a mondatával, hogy:

„ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni!”

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az RTL Klub Híradójának nyilatkozta ezt azután, hogy többen is sértőnek találták az ötezer forintos regisztrációs díjról tett kijelentését. Múlt vasárnap az ATV-ben kérdezték arról Parraghot, hogy a járványhelyzet miatt eltörölnék-e a kamarai díjat, hogy így gyakoroljanak gesztust a vállalkozók irányába. Parragh szerint a nyilvánosság nem ismerhette meg az akkor ott elmondott teljes gondolatmenetét, de ha valakit megsértett, attól elnézést kér.

Szerinte a kamara az elmúlt időszakban több enyhítésért tudott sikeresen lobbizni a kormánynál. „Csak tavaly ötszázmilliárdot kialkudtunk a gazdaság számára, viszont a kamarát ehhez fent kell tartani, bért kell fizetni, ehhez működni kell” – mondta Parragh, aki továbbra is úgy gondolja, ötezer forint egy vállalkozás számára nem lehet akkora tétel, amit nem lehet kigazdálkodni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!