Úgy akarunk több százezer vendégmunkást Magyarországra hozni, hogy egymásban sem bízunk

A hazai akkumulátorgyárakkal foglalkozó elemzésünk első részében a környezeti hatásokról írva már megjegyeztük, hogy az adathiány, a ködösítés és információ-visszatartás nem teszi lehetővé, hogy teljes mélységében megismerhessük a valóságot. Ez még inkább igaz, amikor a társadalmi hatásokat és a vendégmunkások kérdését vizsgáljuk, ahol még kevesebb információval rendelkezünk, ezért újra – elsősorban autóipari – analógiákra szorulunk, ha meg kívánjuk érteni, mi történik most, és mi várható a jövőben.

Megkérdezett szakértőink szerint a hazai iparpolitika az esetek döntő többségében eddig sem bánt kesztyűs kézzel a társadalommal, értve ez alatt, hogy nem igazán törekedett bizalomépítésre és kompromisszumos megoldásokra, az állam – többnyire az érintettek megkérdezése nélkül – döntött, aztán nem volt más lehetőség, mint együtt élni a helyzettel. Ez igaz volt az államszocializmus időszakára (pl. Iharkút esete, ahol a bauxitbánya kialakítása nemcsak a falut szüntette meg, hanem még a temetőt is el kellett költöztetni), de a rendszerváltás után is.

„Azért reagálunk egyáltalán, vagy erősebben az akkumulátorgyárakra, mivel érinti a többségi társadalmat és a középosztályt” – mondta el Meszmann T. Tibor szociológus, a pozsonyi Közép-európai Munkaügyi Tanulmányok Intézetének (Central European Labour Studies Institute – CELSI) kutatója. A lakott területtől való védőtávolságok rossz meghatározása és hatósági jóváhagyása miatt a probléma szó szerint kézzelfoghatóvá, láthatóvá és hallhatóvá vált, ha a veszélyes hulladékok mellett a lég- és zajszennyezést is számítjuk.

A növekvő környezeti terhelés miatt az érintettek száma is csak nőni fog, vele együtt pedig várhatóan a feszültségek is. A kormány eddig sikeresen oldotta ezeket fel azzal, hogy a társadalmi elégedetlenséget más szereplőkre irányította „A várható nagyszámú vendégmunkás miatti esetleges állampolgári feszültségek nem a miniszterelnökön, hanem a polgármesteren és a helyi képviselő-testületen lesznek levezetve. Ők vannak helyben, ők láthatóak” – tette hozzá Czirfusz Márton, geográfus, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója.

Napnál világosabb, hogy sem a kormánynak, sem a beruházó cégeknek nem érdeke, hogy konfliktus legyen az érkező vendégmunkások és a magyar társadalom között. Kérdés, hogy ezek a folyamatok mennyire irányíthatók egy ilyen, társadalmi krízisekkel teli időszakban.

A szíriai polgárháború miatt kialakult menekülthullámhoz és migrációhoz kapcsolódó népszavazás, nemzeti konzultáció és plakátkampányok mindenki számára közismertek. 2016 márciusa óta folyamatosan érvényben van a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet (migrációs válsághelyzet)” jogrendje, amit most hosszabbítottak meg 2025 márciusáig. „A kormány nagyon hatékonyan tudja irányítani a negatív érzelmeket. Míg az edukáció, az, hogy bizonyos társadalmi csoportokra vagy népcsoportokra ne homogén masszaként tekintsünk, lassú, addig a pánikgomb és a hozzá kapcsolódó gépezet napok alatt képes bekapcsolni tömegeknek az ösztöneit” – mondta el Fleck Zoltán, jogszociológus, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi tanára.

Arra voltunk kíváncsiak, feszül-e ellentmondás a kormány bevándorlásellenes narratívája, valamint az akkugyári vendégmunkások tervezett behozatala között, és hogy kialakulhatnak-e ebből a kormány által is irányíthatatlan konfliktusok. Röviden: lehetnek-e káros következményei annak, hogy a kormány 2015 óta lényegében folyamatosan nyomva tartja azt a bizonyos morális pánikgombot?

Megkérdezett szakértőink szerint olyan nagyon nem kell azért félni, hiszen ha lesznek is (valószínűsíthetően lesznek, már csak számosságból fakadóan) konfliktusok, azok nagy eséllyel helyi ügyek maradnak, másrészt mert a pánikgomb nyomására reagáló lakosság sem teljesen ösztönlényszerűen működik, nem fogják pusztán azért rettegésben tölteni a mindennapjaikat, mert a kormány és médiája erre sarkallja őket, hanem képesek lesznek különbséget tenni ember és ember között.

„Országos jellegűvé kellene felfújni valamit, hogy az tartós legyen. Helyi ügyek lehetnek, azonban nem várható, hogy ezek összeadódnak, ezért ez a kategória nem alkalmas a morális pánikkeltésre” – tette hozzá Sik Endre. Az esetleges jövőbeli konfliktusok lehetőségét az is csökkentheti, hogy nem látszik most sok súrlódási pont a többségi társadalommal. „A magyar társadalom is tudja, hogy az akkugyárakba érkező, többségében várhatóan ázsiai vendégmunkások ideiglenesen vannak itt, nem nyitnak szatócsboltot a településen, nem fognak konkurenciát támasztani, nem fognak segélyt kérni az államtól. Önzetlenség és együttérzés is van az emberekben, nem lehetetlen, hogy akár áldozatokat lássanak a vendégmunkásokban, akik egy veszélyes üzemben robotolnak helyettünk” – mondta el Fleck Zoltán.

„Annyiféle szorongás van ma a világban, hogy nincs rá analógia a történelemben. Nincsenek minták, sok szempontból új helyzetben vagyunk. Minél nagyobb a lecsúszás, bizonytalanság, gazdasági visszaesés az országban, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy apróbb esemény komolyabb feszültséghez és konfliktushoz vezethet. A politika autokratikus jellege, az akkugyár, mint esetleges rossz beruházás, az iparág helyi integrálatlansága, a szemmel látható környezetpusztítás, a bizonytalanság, hogy senki nem tudja mi lesz a hulladékkal, ezek később egyesülhetnek” – teszi hozzá Fleck Zoltán.

Meglátása szerint és a múltbéli tapasztalatok alapján az ilyen, többszörös válságokkal tűzdelt időszakokban a jelenlegi magyarországi és hasonló, akár még autokratikusabb rendszerek megkeményednek, majd új ellenségképeket igyekeznek gyártani, hogy átcsatornázzák a rájuk irányuló feszültséget. Ez az ellenséggyártás várhatóan fokozódni fog. „A konszolidált autokráciából a dekonszolidált autokrácia felé megyünk, ahol nem biztos már, hogy az állam tudja kontrollálni a gyűlöletpályákat. A társadalmi folyamatok amúgy is, de ilyen helyzetben még inkább kiszámíthatatlanná válhatnak, és egyáltalán nem biztos, hogy ez nem fogja majd érinteni az akkugyári vendégmunkásokat.”

Jelenleg semmilyen magyar politikai erő nem tervez azzal, hogy a vendégmunkásokat valaha is integrálni kellene a magyar társadalomba (valószínűsíthetően többségük nem is érkezik ilyen szándékkal), ennek lehetőségét az aktuális jogszabályok is kizárják. A csendes és láthatatlan egymás mellett élés látszik most kitűzött célnak, hisz már a lakhatással megkezdődik a teljes elkülönülés a helyi lakosságtól. „Magyarországon az emberek lakott területen belül nem akarnak munkásszállót, ami egy ördögi kör, mert már a vendégmunkások lakhatása is kirekesztéssel indul. Ez nem akkugyári sajátosság: a Romániából érkező almaszedők, mezőgazdasági napszámosok ugyanúgy kint vannak hónapokig a földeken és alig találkoznak a helyi lakosokkal” – tette hozzá Czirfusz Márton. Ezt a típusú elkülönítést a településvezetők is támogatják és egyáltalán nem csak az eltérő etnikumú munkavállalókra igaz. Meszmann T. Tibor szerint volt rá példa, hogy nyugat-magyarországi településen nem fogadtak kitörő örömmel (sőt, inkább aktív ellenállással) a tömegesen érkező kelet-magyarországi, magyar munkavállalókat. De a budapesti agglomerációba költözőknek sem lehet ismeretlen a „gyüttment” megnevezés, visszacsatolva az alap problémához, hogy nem bízunk egymásban sem.

Az integráció kérdése (hogy egyáltalán kell-e) jóval túlmutat az ideológiai keretrendszereken. Ha nincs kézzelfogható tapasztalatunk a másikról, nem kommunikálunk vele, nem osztozunk a közös tereken, az felerősítheti az előítéleteken alapuló hozzáállásunkat, és az a kevés találkozási pont már inkább szólhat súrlódásról, mint békés együttélésről. Meszmann T. Tibor szerint ha minimalizálva vannak a találkozási pontok a többségi társadalommal, akkor lehet, hogy épp az indulatokat nehezen kezelhető helyen, a kocsmában fognak összefutni ezek az emberek, ahol elég lesz, hogy csak az egyik félnek legyen rossz napja, vagy többet igyon a kelleténél, és kész a baj.

A többségi társadalom és az akkugyári vendégmunkások közötti esetleges feszültségeket a közeljövő fogja megmutatni. Amiről viszont várhatóan nagyon keveset fogunk tudni, azok az egymás közötti konfliktusok, és ami a gyárakban történik. A vendégmunkások sem képeznek egységes homogén masszát, a munkásszállón vagy a gyár területén folytatott ingermentes és rendkívül korlátozott élet pedig egymás közötti konfliktusokhoz, bűncselekményekhez vagy épp öngyilkosságokhoz is vezethet.

Fabricius Anna fotó- és médiaművész „Itt a munka, hol az otthon?” című kiállítása, ami október végéig látogatható a Kassák Múzeumban, arra keresi a választ, hogy milyen lehetőségei vannak a boldogságkeresésre az elsősorban mezőgazdaságban (tehát nem akkugyárakban) dolgozó, többségükben ázsiai vendégmunkásoknak Magyarországon. A kiállítás anyagán jól látszik, hogy a szabadnap sokaknak inkább büntetés. Minden egyes nap, ami a családtól, az otthontól, az ismerős kulturális közegtől távol, végtelenül (fizikailag és nyelvileg is) korlátolt közegben telik a legfőbb itteni tartózkodási ok, pénzkereset nélkül, az csak még erősebben emlékezteti az adott vendégmunkást, hogy mi hiányzik a magyarországi életéből. Például a gyereke, akinek a jobb jövőjéért idejött dolgozni. Az egyik ilyen példa a kiállítás során egy olyan apuka, aki eddig csak videóhívásban látta a gyermekét, mert annak születése óta itt dolgozik.

Amikor arról szerettük volna kérdezni Fabricius Annát, hogy hogyan látja az akkugyári vendégmunkások mostani és jövőbeli életlehetőségeit, azzal hárította el kérdésünket, hogy már csak a méret, a lépték és az embermennyiség miatt sem összehasonlíthatók ezek a kategóriák. Az általa felkeresett és a művészeti munkát jóváhagyó vállalatok (pl. tehenészet, gombatermesztő vállalat) törpének számítanak az akkugyárak mellett, és nem is foglalkoztatnak több ezer vagy majd a későbbiekben tízezer vendégmunkást, így szerinte a munkavállalókhoz való viszonyulásuk is felelősségteljesebb.

A gyárakban esetlegesen kibontakozó jövőbeli konfliktusok megértéséhez autóipari analógiák felé érdemes fordulni, ahol viszont már lehet példa konfliktusra a magyar munkavállaló és vendégmunkás között. Amit akár a munkáltató is gerjeszthet, kijátszva egymás ellen a különböző csoportokat, ezzel tovább gyengítve az itthon amúgy sem erős kollektív érdekérvényesítés lehetőségét és bármilyen szakszervezeti ellenállást. A makói Continental gyár esete részben ezt példázza.

A munkavállalói csoportok megkülönböztetésére Meszmann T. Tibor a „hajtósok” (elsősorban fiatalok) és az „öreg gárda” kifejezéseket használta, akik másban érdekeltek és emiatt egymás ellen fordulhatnak. „A fiatalok rövid idő alatt sokat akarnak dolgozni, hogy sok pénzt keressenek. Az öregek kollektív alkuban gondolkodnak, ők nem akarják engedni mondjuk a 12 órás műszakot, hanem közösen szeretnék kikövetelni, hogy vegyenek fel több embert és inkább az alapbér legyen magasabb. Ugyanez a képlet projektálható az akkugyári vendégmunkásokra is. A magyar munkavállalóknál legalább közös volt a nyelv, a kultúra. Itt a nyelv se lesz meg a gyorsabb kölcsönös tájékoztatásra, a vendégmunkások kaphatóak lesznek az önkizsákmányolásra, mert érdekeltek abban, hogy sokat dolgozzanak, sok pénzt keressenek és hamarabb hazamehessenek. A cégek pedig erre sokszor tudatosan rájátszanak.”

A Mi hazánk és Toroczkai László pártelnök a közösségi médiától az országgyűlésig tartósan támadja már egy ideje a kormányt vendégmunkás politikája miatt. Nagy kedvvel és drámai aláfestő zenével üldöz indiai vendégmunkásokat a Bakonyban éjjel, egyben nekimenve Bayer Zsoltnak is, valamint elkezdődött a vendégmunkás-bűnözés szó közbeszédben való elterjesztése.

Bár a vendégmunkások többsége – főleg az itt tartózkodásukat szabályozó szigorú szabályok matt – többet kockáztat a bűnelkövetéssel, az már csak a nagy számok törvénye miatt is elképzelhetetlen, hogy az elkövetkező években egyikük se kövessen el bűncselekményt Magyarországon. A kérdés az, hogy mit kezd ezzel akár a helyi, akár az országos politika, és hogyan tálalja ezt a média a nagy nyilvánosságnak.

„Valós, akár gyűlölet-bűncselekményeknek is megágyazó veszélyt az jelenthet, ha hívószóvá és önműködővé válik a vendégmunkás-bűnözés kifejezés. Egy politikai párttól, mint mondjuk a Mi hazánk, nem valószínűsíthető, hogy konkrét erőszakra való felhívás jönne. A gond akkor lehet, ha az ezekkel a mozgalmakkal és gondolatokkal szimpatizáló szervezetek úgy döntenek, hogy kezelésbe vesznek egy ilyen ügyet. Képzeljük el, ahogy egy szélsőjobboldali szervezet megjelenik egy településen, hogy az eszköztárának megfelelően rendezze a helyzetet” – mondta Szontagh Veronika kriminológus, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa.

Ő is osztotta a többi szakértő azon meglátását, hogy az első konfliktusokra és bűncselekményekre először inkább a gyárakban fog sor kerülni, ez pedig javarészt rejtve marad a nyilvánosság elől. A nyelvtudás hiánya, a szoros munkahelyi kötöttség és a félelem, hogy elveszíthetik az állásukat, valószínűsíti, hogy a vendégmunkások kevésbé fogják tudni kihasználni azt a jog adta védelmet, ami egyébként őket is megilletné.

Különböző munkavállalói kategóriák már régóta jelen vannak a foglalkoztatáspolitikában és a jogszabályokban, azonban a szómágia politikai célokat is szolgálhat. Egyrészt befolyásolni lehet vele az emberek érzelmeit, hozzáállását (morális pánikgomb), másrészt kiválóan alkalmas arra, hogy több kategóriára szabdaljon egy csoportot (nem magyar munkavállalók).

A szíriai polgárháborút követő, Európába áramló menekülthullám, és az arra adott hazai politikai válaszok és kommunikáció nemcsak elmosta a határokat a menekült és a migráns kifejezés között, hanem utóbbit azóta is tartó erős negatív jelentéstartalommal ruházta fel. Azt megelőzően a magyar társadalom szélesebb rétegeinek a számára az majdhogynem ismeretlen volt, maguktól biztosan kevesen használták volna olyan gyakran, mint azóta. Sik Endre meglátása szerint az államszocializmus korának bezártsága egyfajta „ártatlanság korát” jelentett a magyar társadalomnak, nem szembesültünk a világban meglévő migrációs folyamatokkal. Ugyanakkor külföldi dolgozók, elsősorban szezonális, rosszabb munkafeltételű ágazatokban (mezőgazdaság, építőipar) már a kilencvenes évektől jelen voltak Magyarországon, tette hozzá Meszmann T. Tibor.

Meszmann szerint az igazi változás a 2010-es évek közepén történt, amikor a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) nyíltan felvállalta, hogy munkaerőhiány van Magyarországon. Ezzel párhuzamosan, a menekültválságra adott politikai válaszként 2016 őszén az országgyűlés az Alaptörvény hetedik módosításában tiltotta meg idegenek betelepítését az országba. „Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be. Idegen állampolgár – ide nem értve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyeket – Magyarország területén a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet.”

Az időben előrehaladva szaporodtak a fogalmak a jog szintjén is. 2023 nyarán különálló törvényben szabályozta a kormány a vendégmunkások foglalkoztatását, amit azzal a lendülettel ősszel, még a hatályba lépés előtt vissza is vont. A 2023. évi XC. törvény már harmadik országbeli állampolgárokról beszél, nem elmulasztva az egyre összetettebbé és kuszábbá váló valóságmagyarázatot a preambulumban, hogy valójában a növekvő migráció miatt kell szabályozni a vendégmunkások helyzetét, miközben pont Orbán Viktor mondta azt tavaly, hogy az újraiparosítási politika végrehajtásához háromszázezer új vendégmunkásra lesz szüksége az országnak, ha egyáltalán ez elegendő lesz, és száz-százötvenezer új munkavállalót tud adni a magyar társadalom e mellé.

Tóth Judit alkotmányjogász, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyetemi docense szerint sok szempontból visszafelé megyünk az időben, a törvény sokszoros módosítása is ezt tükrözi. „Idegenrendészeti kérdéssé vált az ügy, nem embereket hozunk be, hanem munkavállalókat. A rendszerváltás után a civil igazgatás vette át ennek az intézését, ahol a jog dominált. Most visszatérőben van az 1989 előtti világ, újra rendőrök és hivatásosok döntenek ezekben az ügyekben, akik függelmi rendszerben dolgoznak és parancsot teljesítenek, és végső soron az eljáró parancsnok dönt, nem a jog.” Azt hihetnénk, hogy ez csak az akkugyári és más vendégmunkásokat érinti, azonban ha egy uniós állampolgár harmadik országbeli, mondjuk filippínó házastársát szeretné Magyarországra hozni, az is idegenrendészeti kérdéssé vált.

A jelenleg hatályos törvény tiltja a családegyesítést, és ahogy korábban írtuk, még a kérdése sem merül fel annak (egyik oldalról sem), hogy szükség van-e ezeknek az embereknek az integrálására. Megkérdezett szakértőink szerint ha lesz is integráció, az spontán és nagyon kis létszámú lesz a rendszer jelenlegi logikája alapján. Nem tudjuk, hogy vajon az lebegett-e a jogalkotó szeme előtt, ami Németországban történt, hogy a beáramló jugoszláviai és török munkaerőnek – akik először szintén csak ideiglenesen érkeztek, csak aztán tartósan szüksége volt rájuk a német gazdaságnak – megjelentek a hozzátartozóik. A kérdés, hogy vajon a most előirányzott kettő plusz egy éves munkavállalói és tartózkodási vízum valóban tartható a jövőben is.

Megkérdezett szakértőink mind egyetértettek abban, hogy az akkugyári és más óriásberuházások hatalmas kihívást fognak jelenteni a hazai KKV-szektornak, de a munkaerő elszívást a szolgáltató szektor is megérezheti. Példának okáért, ha egy kistelepülésről az emberek a közeli városban található akkugyárba (pl. Debrecen) járnak inkább dolgozni, akkor megszűnhetnek bizonyos szolgáltatások (pl. kisbolt), hisz elmegy onnan a munkaerő. Ez a tendencia az akkugyáraktól függetlenül is zajlik, csak a lépték változhat meg. A megyeszékhelyek a kistelepülésekről szívják el az embereket, a főváros az egész országra kiterjedő vonzerővel bír, miközben Budapest ezzel párhuzamosan a régiós fővárosokkal is versenyez. Az Európai Unió és az Egyesült Királyság pedig még nagyobb gravitációs erővel hat a magyar munkavállalókra. A KSH adatai szerint 2011 óta nem volt olyan év, amikor tízezernél kevesebb magyar hagyta volna el az országot, ami 2023-ban már meghaladta a harmincötezer főt. Ez több, mint Szekszárd teljes lakossága.

Egy adott politikai berendezkedés stabilitását leginkább a gazdasági jólét biztosítja a demokratikus kapitalizmusban, amihez viszont a rendszer logikája szerint állandó gazdasági növekedésre van szükség. „Csökkenő lakosságszámmal kéne növekedést elérni, ami ellentmondás, főleg ha extenzív növekedésre és alacsony hozzáadott értékre fókuszáló iparpolitikát kívánunk folytatni” – tette hozzá Czrifusz. A demográfiai probléma, hogy évente tízezrekkel csökken a hazai lakosság és a munkaképes emberek száma, karöltve a GDP-növekedés kényszerével, hozzátéve az akkugyárakra fókuszáló iparpolitikát, elvezet minket oda, hogy Magyarország is belépett a globális dél munkavállalóiért folyó versenybe.

A hazai foglalkoztatáspolitika elképzelése nagyjából úgy összegezhető ezen a téren, hogy a globális dél országai szinte korlátlan munkaerő-utánpótlást tudnak és akarnak biztosítani hosszú távon, hazánk pedig sokáig kívánatos célország lesz a számukra, legyen szó akkugyárakról vagy más iparágakról. Hárs Ágnes közgazdász, a Kopint-Tárki vezető kutatója szerint nagyon veszélyes elképzelés az, hogy egyszer használatos injekciós tűként tekintünk ezekre az emberekre, akikre a kormányzat szerint százezres nagyságrendben lesz szükség, és ez a rendszer a dehumanizáló jellege mellett gazdaságilag sem fenntartható. Az sem a magyar gazdaságot fogja hajtani, hogy a tervek szerint nagy számban érkező vendégmunkások várhatóan minimalizálni fogják az itteni kiadásaikat, fogyasztásukat, hisz elsősorban azért jönnek ide, hogy a keresetüket hazavigyék, miközben az itt tartózkodásukat és a hozzá kapcsolódó gyárépítéseket állami támogatásokkal segíti a kormány.

Mivel a fejlődő országok is fejlődnek, növekvő lakosságszámuk mellett gyorsan nő azoknak a száma is, akik átlépnek a szegénységből a középosztályba. Ők biztosan nem akarnak majd akkugyárakban dolgozni, se Magyarországon, se máshol. A People Research on India’s Consumer Economy (PRICE) elemzése szerint abszolút értékben is nő az indiai középosztály létszáma, ami a több mint 1,4 milliárd lakosú ország 31 százalékát tette ki 2023-ban, de 2031-re ez az érték már 38 százalékra nőhet. A Kantar szerint csak az elmúlt években több mint 250 millió indiai lépett át a szegénységből az új középosztályba. Összehasonlításképp: az Európai Unió jelenlegi lakossága szűk 450 millió fő. A Pew Research Centre és a Világbank adataira hivatkozó elemzések szerint Kínában a 2000-es évek eleji 3,1 százalékról a 2010-es évek végére 50 százalékra nőtt a középosztálybeli jövedelmi sávba tartozó emberek száma.

Ami azonban biztos, hogy ezekben a nagy és növekvő lakosságszámú ázsiai országokban a következő években még biztosan sok olyan szegény ember lesz, akinek akár egy magyarországi akkugyári állás is kitörési pontot jelenthet. Szakértőink szerint ezért várhatóan az első hároméves (kettő plusz egy) akkugyári vendégmunkás műszak teljesülni fog, amit persze befolyásolhat a világgazdaság helyzete, a kereslet és az iparág technológiai fejlődése, hogy mennyi emberi munkaerőre lesz szükség. A kérdés, hogy mi jön utána.

„Biztosan érdekében fog állni az akkumulátorgyárnak, hogy két-háromévente megváljon a betanított, bevált, akár valamelyest már a magyar nyelvet is beszélő vendégmunkásoktól és felvegyen egy új, képzetlen, tehát gyengébb munkaerőt?” – tette fel a kérdést Meszmann T. Tibor szociológus, párhuzamként pedig az ukrajnai vendégmunkásokat hozta fel, akiktől a COVID-járvány ideje alatt nagy számban váltak meg a magyar cégek, majd a járvány végével már nem tudták visszaszerezni őket, ezért új, munkáltatói szempontból gyengébb dolgozókat kellett felvenniük.

Ha az akkumulátoripari értéklánc pedig valóban akkora szerepet fog betölteni a magyar gazdaságban, mint ahogyan azt a kormány várja és szeretné (és ami körül akadnak számszerű gabalyodások már most is), az egyben azt is jelenti, hogy ezeknek a cégeknek még nagyobb súlyuk és ráhatásuk lesz a gazdaságpolitikára és ezen keresztül a jogalkotásra. Nem elfeledve azt, hogy vendégmunkások egyáltalán nem csak akkugyárakban dolgoznak és fognak még nagyobb számban dolgozni, eljutunk odáig, hogy a mostani kettő plusz egy éves szabályozás könnyen változhat majd a jövőben. Különösen, mivel más uniós országok is versenyezni fognak értük.

„Valószínűleg jobb legy egy vendégmunkásnak egy magyarországi akkugyárban dolgozni, mint az Egyesült Arab Emírségekben az építőiparban. De ha például egy vietnáminak választania kell egy német és egy magyar akkugyár között, akkor már korántsem biztos, hogy minket választ majd. Ki fogunk árazódni ebből az egészből, mert nemcsak, hogy nem tudunk olyan bért kínálni, mint a németek, de a jelenlegi folyamatok alapján a munkaegészségügyi és munkavédelmi területen is versenyhátrányban leszünk” – tette hozzá Czirfusz Márton. „Ha nő a verseny a jó régiójú jobb, bevált vendégmunkások iránt, akkor gyengébb régiók felé kell fordulnia az itthoni foglalkoztatóknak, ami egyben gyengülő munkaerő-kínálatot is jelent majd” – mondta el Hárs Ágnes.

A munkaerő látványos és gyors lecserélődése nem a jövő, hanem már a jelen: bárki, aki házhoz szállítással rendelt Budapesten ételt az elmúlt években, tapasztalhatta, hogy rengeteg vendégmunkás állt be futárnak a magyar munkavállalók helyett. De ebből a példából természetesen, lévén teljesen más ágazatról van szó, nem vonhatunk le egyértelmű következtetéseket az akkugyári vendégmunkásokkal kapcsolatban.

Azt, hogy jelenleg hány vendégmunkás dolgozik a hazai akkugyárakban, nem tudjuk pontosan, Tóth Judit alkotmányjogász szerint pedig nem véletlenül. Olyan mennyiségű jogszabály és hatóság foglalkozik a nem magyar munkavállalókkal, hogy a rendszer átláthatatlan az átlagember számára. „Az átláthatóság hiánya lehetővé teszi azt, hogy az adott gazdasági időszakhoz és közhangulathoz igazodóan megnyugtató vagy épp felkavaró üzeneteket lehessen közvetíteni a társadalom felé a vendégmunkásokról.”

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2023. december 31-ei adatai szerint 87 661 külföldinek (idegennek) kiadott munkavállalói engedély volt érvényben, melyből 61 932 tartozott az egy időben érvényes engedélyek legnagyobb számát meghatározó kvóta hatálya alá, ezeknek a munkavállalóknak pedig 68 százaléka valamelyik ázsiai országból származott. A vendégmunkás-kvóta, avagy a maximálisan kiadható munkavállalói engedélyek kezelője szintén az NGM, amely sok éven át nem töltötte ki a jogszabályban leírt maximumot, de 2024-ben ez is változhat, idén várhatóan kimerítik a 65 ezer kiadható engedélyt. A szerbiai és ukrajnai vendégmunkások további 44 608 főt tettek ki. Tóth Judit szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai kuszák, mert az adott időpontban érvényes okmányok számát és az adott évben kiadott engedélyek számát nem lehet megfeleltetni egymásnak, ugyanis az előző évben kiadott engedély is lehet még érvényes és az év közben kiadott pedig már nem, ha például hazament vagy kirúgták a dolgozót. „Attól függ ki készíti a statisztikát. A 2023. évi XC. törvény tízféle jogcímen ad lehetőséget a munkavállalásra, valamint huszonnégyféle tartózkodási engedélyt határoz meg. Csak évek múlva lehet valódi rálátásunk a vendégmunkások számára.”

A legnagyobb növekmény a feldolgozóipar kategóriájában történt, ahol a munkaerő kölcsönző cégek hatása jelentős. Hárs Ágnes az NGM Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) által publikált adatai alapján készített saját számítást a külföldi munkaerő hazai régiós eloszlásáról, ami nagy egyenetlenséget mutat. A közép-magyarországi régió szerepe meghatározó (itt adták ki a legtöbb munkavállalói engedélyt), bár idővel csökkenő trendet mutat, amit a Közép-Dunántúl követ.

Bármennyire is szerettük volna látványos grafikonokon bemutatni a külföldi munkavállalók és a vendégmunkások számát és regionális eloszlását, ez jelenleg képtelenség. A különféle forrásokat és a különféle időtartamokra szóló engedélyeket (és hosszabbításokat) nem lehet egymásnak megfeleltetni. Azt sem tudjuk, hogy a kölcsönzött állomány valóban megjelenik-e a statisztikákban. Ezekről valós információja csak a foglalkoztató cégeknek és a kormánynak lehet. Ami viszont biztos, hogy a fent közölt adatok mindegyike az ún. harmadik országok polgáraira – tehát a szabad munkavállalás hatálya alá nem esőkre – vonatkozik.

Munkaerő kölcsönzők az akkugyárak megjelenése előtt is működtek az országban, azonban Meszmann T. Tibor szerint a kettő plusz egy éves foglalkoztatási keretrendszer magyar sajátosság, és a régió más országaitól is eltér. „Szlovákiában két év a kölcsönzés, utána be lehet lépni lépcsőzetesen a céghez. Innentől kezdve egy vendégmunkás akár letelepedési engedélyt is szerezhet, öt év munkaviszony után pedig kiegyenlítődik a munkapiaci helyzete, azonos lesz a szlovákéval, letelepedési jogosultságra tesz szert. Szlovéniában nem is foglalkoztatható kölcsönző által szerződtetett harmadik országbeli.” Elmondása szerint a magyar kormány stratégiai partnerei közvetlenül (tehát kölcsönző beiktatása nélkül) hozhatnak be harmadik országból munkaerőt. A 96. a listában a CATL, amelyik épp Debrecenben épít akkumulátorgyárat, velük Szijjártó Péter idén áprilisban írt alá megállapodást.

Akik nem hozhatnak be közvetlenül vendégmunkásokat, azok csak minősített munkaerő-kölcsönzőkön keresztül szerezhetnek maguknak külföldi dolgozókat, akik ezen kölcsönző cégek alkalmazottai maradnak. 2023 november végi elérhető adatok alapján 28 cég foglalkozott ezzel, a minősített kölcsönzőket pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyeli és engedélyezi. Kölcsönzött munkaerő azonban nemcsak az akkugyári vendégmunkás lehet, hanem bárki, magyar munkavállaló is, korlátlan ideig. Meszmann T. Tibor szerint azonban ha a magyar munkavállalókat is hosszabb távon kölcsönzőkkel kívánják foglalkoztatni, az a munkaerő degradációjához és távozásához fog vezetni, hisz jóval kiszolgáltatottabb helyzetet jelent, mintha valakit közvetlenül, kiszámíthatóbban foglalkoztatnak. Sik Endre szerint további kockázatot jelent, hogy ha a munkakölcsönzésben is felerősödik a járadékvadászat, akkor az szintén a rendszer torzulását fogja eredményezni. Ezeknek a kölcsönzőknek a feladata például a munkásszállók építése és biztosítása is, ami felkavarta a hajdúszoboszlói közéletet, és ők viselik a munkavállalókkal kapcsolatos kockázatokat is, nem az akkugyárak, ennek megfelelően a vendégmunkások – vagy akár a kölcsönzött magyar munkaerő – könnyen elbocsáthatók.

Tóth Judit szerint ahogy ez a rendszer most ki van találva, az a korai nyerskapitalista gondolkodást tükrözi és több konfliktusos helyzetet is magában hordoz. „Képzeljük el, hogy az üzemorvos megállapítja és eldönti, hogy az adott munkavállaló nem alkalmas a munkára, és több hét vagy akár egy hónap betegszabadságot ír elő. Vagy ha valaki ki akar állni a jogaiért és renitenskedik. A kölcsönző ebben az esetben bármikor kirúghat bárkit, ez pedig zárójelbe tesz bármilyen munkásvédelmet vagy szakszervezeti fellépést.”

William MacAskill skót filozófus What we owe the future című 2022-es könyvében az emberiség igazán hosszú távú (egymillió éves távlat) boldogulását és fejlődési lehetőségeit vizsgálta, ahol külön részt szentelt a rabszolgaság történetének. Érvelése szerint a rabszolgaság különböző formái szinte folyamatosan jelen voltak és jellemezték társadalmainkat a történelem során, és valójában az az anomália, hogy mára ez szinte teljes egészében megszűnt a világon. A magyar Alaptörvény is tiltja a szolgaságot és az embertelen bánásmódot, a kínzást. MacAskill szerint egyáltalán nem voltak magától értetődők azok a folyamatok, amelyek végül a rabszolgaság intézményének eltörléséhez vezettek. A változás még nem is gazdasági oldalról érkezett, hanem onnan, hogy látszólag egymástól elszigetelt csoportok (az észak-amerikai kvéker mozgalmaktól a brit törvényhozásig) és véletlen tényezők összekapcsolódtak, amelyek idővel globális értékrendváltást eredményeztek.

Beszélgetéseink során több megkérdezett szakértőnk a modern rabszolgaság kifejezésével illette azt, ahogy az akkugyári és más vendégmunkásokkal bánik és tervez bánni a jövőben Magyarország. De használható-e ez a kifejezés, ha ezek az emberek hajlandók az önkizsákmányolásra, hogy veszélyes üzemekben, hosszú műszakokat dolgozzanak, hogy aztán egy elszeparált munkásszállón éljenek, és mindezt évekig csinálják? Visszatérő érvelés, hogy még segítünk is rajtuk, hisz boldogok, ha sokat dolgozhatnak és hazájuk jövedelmi szintjéhez képest többet kereshetnek nálunk. Azt, hogy mennyire boldogok és elégedettek ezek az emberek, a jövő szociológiai kutatásai deríthetik ki, azonban addig is ajánljuk Fabricius Anna témába vágó kiállítását, ami bemutatja az akkugyáraknál jóval emberségesebb, támogatóbb és nagyságrendileg kevésbé veszélyes közegben dolgozó vendégmunkások egyéni boldogságát és boldogulási lehetőségeit.

A hazai jövedelemeloszlás a KSH adatai szerint egyre egyenlőtlenebb, 2022-ben több mint 1,2 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt, az Eurostat 2023-as adatai szerint pedig ennek a rétegnek majdnem a fele nem tudta megengedni magának azt, hogy minden nap egyen egy húsos, halas vagy vegetáriánus ételt. Felmerül a kérdés, hogy vajon tud-e ezen segíteni az újraiparosítási politika és az akkugyárak, valamint van-e erre kormányzati szándék. „A magyar foglalkoztatáspolitika mindig a legégetőbb következő ügyet kívánja – próbálja – megoldani, nem gondolkodik hosszú távon. Rossz és átgondolatlan döntések sorozatát látjuk, folyamatos tűzoltás és kapkodás van, hosszú távú stratégiai gondolkodás nélkül” – mondta el Czirfusz Márton. Nem látja az erőfeszítést, hogy változás történjen ezen a téren, ezért is egyre aktuálisabb a nagyszámú külföldi munkaerő behozatala. „Ez egyszerűbb az államnak, mint hogy segítsen azokon, akik hosszú ideje munkanélküliek, többszörösen hátrányos helyzetűek, rengeteget kellene foglalkozni velük, de ez már 30 éve hiányzik a magyar munkaügyi rendszerből. Az ő aktiválásukkal nem kívánt érdemben foglalkozni egyik kormány sem.” Hasonló állásponton van Szontagh Veronika is, aki szerint olcsóbb és kényelmesebb az államnak a marginalizált embereket közmunkában tartani, mivel a vendégmunkásokat rugalmasan lehet foglalkoztatni, a magyar munkavállalóknak a Munka Törvénykönyve viszont több jogot biztosítana.

Elemzésünk elején jeleztük, hogy ahogy az akkugyárakkal általában, úgy a vendégmunkások kérdésben is adathiányos területen mozgunk. Semmit nem tudunk például a beruházó cégek hosszú távú céljairól, szándékairól. A környezeti hatásokkal foglalkozó cikkünkben már idéztük Fleck Zoltánt, aki szerint különbséget kell tenni az alapvetően profitorientált, kapitalista logikával gondolkodó dél-koreai cégek és a kínaiak között, akik egész más távlatokban gondolkodnak, és amikor Magyarországra jönnek, akkor elsődlegesen inkább az Európai Unióban vetik meg a lábukat. A Fehértói Halászcsárdában Szegeden mindenesetre már elkezdtek kínaiul tanulni, hogy gördülékenyen tudják fogadni a BYD jövőbeli dolgozóit, bár a szecsuáni pontypatkót még nem teszik fel a menüre.

Ha megvizsgáljuk a World Values Survey Inglehart–Welzel kulturális világtérképét, akkor azt láthatjuk ebben az összefoglaló videóban, hogy Magyarország 1989-2015 között kis kört írt le tradicionalizmus-szekularizmus értékrendi és a túlélés-önkifejezés értékeinek tengelyein, óriási változás nem történt. A térkép legfrissebb, 2023-as változata szerint Mongólia és Lettország mellett épp Kína áll hozzánk a legközelebb értékrendben. Ugyanakkor senki nem gondolhatja azt komolyan, hogy ha egymás mellé állítunk egy kínai és egy magyar embert, akkor egyenlőségjelet tehetünk közéjük, hisz nyelvileg és kulturálisan is világok választanak el minket egymástól. Bár a Mandiner publicistája szerint eljött az idő, hogy eldobjuk „a szegényes hangzókészletű, ezért a magyar nyelv leírására alkalmatlan” latin betűket, és ha akár 800 év alatt is, de megtanuljuk majd a kínai írásjeleket és a saját szabályainkhoz igazítjuk őket.

Magyarország az akkumulátor iparággal és a vendégmunkások tervezett tömeges fogadásával globális folyamatokra csatlakozott rá, amelyek azonban nem mentesek a hazai sajátságoktól. A sok kérdőjel és bizonytalanság mellett az eddig ismert trendek és tendenciák alapján azonban több konfliktus és feszültség kódolva van ebben a rendszerben, amelyek spontán módon, kiszámíthatatlan társadalmi folyamatok következtében, vagy szándékos politikai haszonszerzés által vezérelve is felerősödhetnek.

Ezek pedig nem afelé mutatnak, hogy akár emberségességi, akár gazdasági szempontból egy kiszámítható és fenntartható rendszert építünk hosszú távon. Az akkumulátor-iparág hazai környezeti hatásai már elkezdtek megmutatkozni, a társadalmi hatások még kibontakozóban vannak. Talán van még lehetőségünk az itt bemutatott tengernyi ellentmondás részleges feloldására, mielőtt nagyobb léptékben kezdünk ismerkedni az iparág társadalmi felárával.

—

Köszönjük szakmai megszólalóinknak, Czirfusz Mártonnak, Fleck Zoltánnak, Hárs Ágnesnek, Meszmann T. Tibornak, Sik Endrének, Szontagh Veronikának és Tóth Juditnak, hogy tudásukkal és meglátásaikkal segítették ennek az elemzésnek a létrejöttét.

A cikk a Heinrich Böll Alapítvány Climate Disinformation Fellowship támogatásával valósult meg.