2030-ra 300 ezer ember fog hiányozni a hazai munkaerőpiacról

2024. június 18. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) előrejelzése szerint 2030-ra 300 ezer ember fog hiányozni a hazai munkaerőpiacról – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az MGYOSZ konferenciáján. Czomba Sándor szerint a hiány oka a demográfiai trendeknek, a munkaerőpiaci tartalékok kimerülésének, valamint a képzettség hiányának lesz köszönhető.

Az MGYOSZ konferenciájának célja az volt, hogy bemutassa a szövetség legújabb kutatásának eredményeit. A szövetség azt kutatta, hogy milyen munkaerőpiaci változásokra lehet számítani az ország különböző régióiban 2035-re – áll a lapunknak küldött közleményben.

Az eseményen a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár mellett felszólalt Bálint Adrienn is, aki az MGYOSZ Foglalkoztatás és Szociális ügyek igazgatója. Szerinte már most tapasztalható a növekvő munkaerő- és készséghiány, aminek legfőbb oka az elvándorlás, a mobilitás hiánya, illetve az oktatás, ami sürgős reforma szorul. „A regionális különbségeket az oktatás reformja tudja csökkenteni, de ennek tíz éven belül még nem lesz kézzelfogható hatása a munkaerőpiacra” – tette hozzá Bálint Adrienn, aki szerint a nem túl fényes helyzeten csak tovább ronthat az automatizáció, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, a gazdasági dualitás erősödése, valamint a klímaváltozás és a megújuló energia gazdasági tényezővé válása. „Azonban sokat el lehetne érni a duális képzés vállalati igényekhez való alkalmazkodásával” – fejtette ki a MGYOSZ igazgató.

Az eseményen szó esett az utánpótlás problematikájáról is. Dr. Vakhal Péter, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet tudományos főmunkatársa Bogóné Dr. Jehoda Rozáliával készített ezzel kapcsolatban kutatást, amiből az derül ki, hogy a megkérdezettek a 2010-es évekhez viszonyítva valamennyi kritérium vonatkozásában sokkal rosszabbra számítanak:

  • a munkaerő lojalitása 74%
  • a bérigénye 71%
  • a munkaerő képzettsége, tapasztalata, szakértelme 64 százalékuk szerint lesz a jelenleginél is rosszabb.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!