Kalifornia állam megtévesztés miatt bepereli a legnagyobb olajvállalatokat

2023. szeptember 17. – 07:55

Másolás

Vágólapra másolva

Kalifornia állam bepereli a legnagyobb olajtársaságokat, mert azzal vádolja őket, hogy alábecsülték a fosszilis tüzelőanyagok kockázatait – írja a Guardian. A polgári eljárás az Exxon Mobil, a Shell, a Chevron, a ConocoPhillips és a BP ellen indult.

A San Franciscó-i Állami Legfelsőbb Bírósághoz benyújtott polgári perben az állam egy, a társaságok által finanszírozott alap létrehozását is kéri a pusztító viharok és tüzek utáni helyreállítási erőfeszítésekhez. Gavin Newsom demokrata kormányzó közleményében kijelentette, hogy a perben megnevezett cégeket felelősségre kell vonni.

„A Big Oil több mint ötven éve hazudik nekünk, eltakarva azt a tényt, hogy régóta tudják, mennyire veszélyesek bolygónkra az általuk előállított fosszilis tüzelőanyagok. Nem a kaliforniai adófizetőknek kellene kifizetniük a több milliárd dolláros kár számláját”

– mondta Newsom.

A 135 oldalas panasz azt állítja, hogy a vállalatok legalább az 1960-as évek óta tudták, hogy a fosszilis tüzelőanyagok elégetése felmelegíti a bolygót és megváltoztatja az éghajlatot, de nyilvános nyilatkozataikban elbagatellizálták a problémát.

A politikus szerint a vállalatok az 1970-es években megpróbálták hitelteleníteni az éghajlatváltozással kapcsolatos egyre növekvő tudományos konszenzust.

Az American Petroleum Institute szerint ugyanakkor a klímapolitikát a kongresszusban kell megvitatni, nem a tárgyalóteremben.

„Ez a folyamatban lévő, összehangolt kampány, amelynek célja, hogy érdemtelen, átpolitizált pereket indítsanak az amerikai ipar vezető cégei és így a dolgozói ellen is. Ez csak a figyelem elterelése a fontos vitákról és a kaliforniai adófizetők forrásainak pazarlása”

– mondta Ryan Meyers, az intézet alelnöke.

A Shell közleménye is arról szólt, hogy nem a tárgyalóterem a megfelelő helyszín a globális felmelegedés kezelésére.

De mi az a Big Oil, és miért pont ezek a cégek kerültek a támadás kereszttüzébe?

A valaha volt leghatalmasabb olajcéget úgy hívták, hogy Standard Oil, John D. Rockefeller volt a tulajdonos, aki egy nagyon különös figura lehetett, mert egyszerre volt kíméletlen, mindenkin átgázoló, a versenytársait felvásárló, az amúgy is gyenge versenyszabályokat folyamatosan kijátszó üzleti héja, de közben puritán filantrópként élt.

Theodore Roosevelt elnök életcéljának tekintette, hogy megfékezze Rockefellert, és az 1910-es években valóban feldarabolta a Standard Oilt, amelyből regionálisan új cégek nőttek ki, például az Exxon és a Chevron, a sok tucat utódcégből lettek a legnagyobb ma is működő amerikai olajvállalatok.

Később a legnagyobb 6-7 céget, pár olyan erős európai versenytárssal kiegészülve, mint a BP vagy a Shell, elkezdte a sajtó Big Oil vagy 7 testvér és esetleg 7 supermajor néven emlegetni. A 6 vagy 7 kiemelt cég sem mindig ugyanaz, de azért a Shell, a BP, az ExxonMobil, a Chevron, a ConocoPhillips és a TotalEnergies általában a legnagyobbak között van. Kalifornia jogi eljárása tehát ezt a kiemelt kört célozza, egyedül a francia TotalEnergies maradt ki, vélhetően ennek a cégnek nincs annyira aktivitása Kaliforniában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!