Hiába száguld az infláció az EU-ban is, marad az EKB élénkítőprogramja

Nem változtatott az irányadó eurókamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtökön. Az ülésen arról is döntöttek, hogy valamivel lassabb ütemben bár, de egyelőre folytatódik a bank nagyívű kötvényvásárlási programja, vagyis az EKB nem veszi le a lábát a gázpedálról az eurózónában is megélénkült infláció ellenére sem.

A csütörtöki döntés szerint változatlan marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0,00 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak 0,25 százalékos, illetve mínusz 0,50 százalékos szintje. Az EKB szerint a kedvező finanszírozási feltételek úgy is fenntarthatók, ha az idei második és harmadik negyedévnél kisebb ütemben, de marad a pandémiás vészhelyzeti vásárlási program (PEPP).

A banknak két hasonló stimulusprogramja fut párhuzamosan, az APP és a fent említett PEPP, amelynek keretében havi 75 milliárd euró értékben vásárolt be kötvényekből az EKB március és szeptember között – írja a Bloomberg. Ebből terveznek némileg visszavenni a következő hónapokban a mostani ígéret szerint, ám 2022 márciusig (sőt, ha kell tovább is) mindenképp velünk marad a PEPP. Az APP pedig ezt követően is folytatódik havi 40, később havi 20 milliárd eurós kerettel.

Eközben az inflációs félelmek közben nem csak itthon, de Európa-szerte szinte mindenütt fokozódnak, Spanyolországban éppen csütörtökön jött ki a friss adat, ami 30 éves rekordot, 5,5 százalékos drágulást mutat. Németországban 4,6 százalékos fogyasztói árnövekedést mértek legutóbb (ez magasabb lett a várakozásoknál), és a teljes eurózónát tekintve is 1993 óta a legmagasabb inflációs várakozásokat tapasztaljuk.

Az EKB folyamatos vészhelyzeti élénkítése egyre kevésbé követi a világtrendeket. A válságkezelés keretében a piacokra öntött rengeteg likviditás, az elszabaduló energiaárak és ellátási zavarok miatt világszerte jellemző drágulásra válaszul a világ központi bankjai Új-Zélandtól az Egyesült Királyságig (és Magyarországig) kamatemelési ciklusokat kezdtek vagy jelezték, hogy ezt tervezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!