A Platán Gourmet lett az év étterme a Dining Guide szerint

2023. május 22. – 21:54

A Platán Gourmet lett az év étterme a Dining Guide szerint
Kóstoló a tavalyi Dining Guide gálán, a Platán zöldséges fogása spárgával, kivivel, mogyoróval – Fotó: Ács Bori / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Majdnem ugyanazokat válogatta a legjobb éttermek közé idén az Audi – Dining Guide Étteremkalauza, mint tavaly, csupán pár változás van a listán, ami sok tekintetben a Michelin-csillagokkal egybevág. Az év étterme a tatai Platán Gourmet, újak a listán a Mák Restaurant, a Spago by Wolfgang Puck és az Onyx Műhely.

Idén is kiosztotta a Dining Guide Étteremkalauz a díjait, amelyek átlagember számára nehezen követhetők, hiszen olyan csúcséttermeket díjaznak, ahol nemigen úszunk meg egy számlát 50 ezer forint alatt, de legtöbbjükben inkább kétszer ennyibe kerül egy menü. A lista apró változásokon esett át tavalyhoz képest. Új a legjobbak közé választottak közti sorban a Mák és az Onyx, valamint az amerikai étteremmágnás hazai egysége, a Spago by Wolfgang Puck.

Lekerült a listáról a Laurel és a hosszú évekig fixen díjazott várbeli orosz étterem, az Arany Kaviár. Míg évekig Széll Tamás és Szulló Szabina étterme, a Stand volt szerintük az év étterme, tavaly és idén nem került fel a Top 12-es listára, holott két Michelin-csillagot kapott idén is, de alkottak egy különdíjat a számukra. A világ legnagyobb presztízsű étteremkalauzáról és annak egyre kétségesebb megítéléséről, valamint a hazai Michelin-csillagokba fektetett sok közpénzrőlbővebben ebben a cikkben olvashat.

A 2021-es díjakról itt írtunk, arról pedig ebben a cikkben számoltunk be, milyen ételekkel mutatkoztak be tavaly a csúcséttermek. Idén már nem kaptak semmilyen díjat azok az éttermek, amelyeknek korábban fix helyük volt a Dining Guide listájáin, mint az Anyukám Mondta vagy a Rosenstein.

A díjazott cukrászdák évek óta ugyanazok, bár van pár új szereplő a különdíjazottak listáján. Az Il Baffo egy miskolci olasz étterem, amelynek eddig mi nem hallottuk hírét, a Casa Christa pedig a Michelin-kalauzban tűnt fel, viszonylag új helyekről van szó. Külön elismerést kapott Tiborcz István cégcsoportjának egysége, valamint a fideszes törzshely Felix is.

Top 10+2 étterem a Dining Guide szerint:

  • Platán Gourmet Étterem (a Pesti István vezette tatai étterem idén kapott Michelin-csillagot, rögtön kettőt)
  • Salt Budapest (korábbi interjúnkat az első Michelin-csillagról itt olvashatják)
  • Rumour by Rácz Jenő (a tévés sztárszakács étterme Gerendai Károly vállalkozásai közé tartozik)
  • Babel Budapesten (szintén Michelin-csillagos, egy svéd szakács, Daniel Berlin tanácsadásával Kaszás Kornél vezeti a konyhát.)
  • 42 Restaurant & Bar (az esztergomi étterem séfje Barna Ádám)
  • Costes Downtown (a húszéves világ körüli tapasztalattal rendelkező Molnár Márkkal)
  • Essência Restaurant (Tiago Sabarigo és magyar felesége, Jenei Éva magyar–portugál étterme)
  • Costes Restaurant (itt is Rácz Jenőé a koncepció, és Koppány Levente a séf)
  • Borkonyha Étterem (Sárközi Ákos ugyancsak tévés sztárszakács koncepciója, Puskás Csaba séf és Béres Anett desszertséffel)
  • Spago by Wolfgang Puck (Szántó István séf, az Oscar-gálákért felelős sztár a koncepcióért felel)
  • Mák Restaurant (Mizsei János séf a korábban cikkünkben szereplő Dusha Csenge desszertséffel dolgozik)
  • Onyx műhely

Különdíjak:

  • Év Cukrászdája díj: Málna The Pastry Shop
  • Az Év Szervizembere díj: Németh Gergely – FELIX Kitchen & Bar (Matolcsy Ádám baráti körének étterme)
  • Az Év Séfje: Szulló Szabina és Széll Tamás
  • Az Év Ifjú Séftehetsége: Dalnoki Bence (a Stand étterem sous-séfje, az idei Bocuse D'Or szakácsversenyen bronzérmet elnyert csapat vezetője)
  • Az Év Szerethető Étterme: Casa Christra Étterem
  • Az Év Innovatív Konyhája: 42 Restaurant
  • Az Év Szállodája: Matild Palace, a Luxury Collection Hotel, Budapest
  • Életműdíj: Zsidai Ilona (a NER-közeli étteremtulajdonos, Zsidai Roy édesanyja, a cégcsoport alapítója)
  • Az Év Alternatív Vendéglátóhelye díj: Il BAFFO
  • Az Év Sommelier-je díj: Becker Gábor, KOLLÁZS – Brasserie & Bar
  • Az Év Borválasztéka díj: BOTANIQ Turai Kastély és Clarisse étterem (Tiborcz István kastélya és étterme)
  • Restaurant Best Of The Best: Stand
  • Pastry Shop Best Of The Best: Mihályi Patisserie
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!