Veszteségesek Tiborcz István luxusszállodái

2022. augusztus 5. – 08:13

Másolás

Vágólapra másolva

Tiborcz István két luxushotelje, a turai kastélyszálló és a tarcali ötcsillagos szálloda is veszteséges, írja az mfor.hu.

A két szálloda szerencsétlen időpontban, a koronavírus berobbanásával került Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, így nem is meglepő a veszteség. Tura 2020 nyarán nyílt meg, a tarcali hotel pedig 2019 novemberében Mészáros Lőrinctől került Tiborcz érdekeltségébe.

A Botaniq Turai Kastély a növekedési fázisban van, dolgozói létszáma folyamatosan bővül. Az értékesítésből származó árbevételét tavaly kis híján megtízszerezte, 127 millió forint után 1,22 milliárd folyt be. Az átlagos bruttó havi bár 474 ezer forint volt tavaly, hetven ezerre több az azt megelőző évinél.

A tarcali hotel bevételei csökkentek, 327 millió folyt be szállodai szolgáltatásból, miközben az anyag- és személyi jellegű kiadásai nőttek. Az átlagos bér jóval alacsonyabb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcalon, mint a Pest megyei Turán: 365 ezer forint, ami még így is 60 ezerrel több a 2020-asnál.

Amikor májusban a portfolio.hu megkérdezte Tiborczot, hogy – egyebek mellett -miért pont a szállodaiparba fektet be, így fogalmazott: „Nem szektorokban gondolkodunk. Számomra és a cégcsoport számára fontos az értékmentés és -teremtés, amely folyamatosan megjelenik a projektjeinkben.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!