Több új Michelin-csillagos étteremmel gazdagodott Magyarország

2022. november 3. – 20:01

Másolás

Vágólapra másolva

Hét fővárosi hely mellett két vidéki étterem is megkapta csütörtökön a legrangosabb gasztronómiai minősítést, a Michelin-csillagot. A tatai Platán Gourmet és a budapesti Stand Étterem kétcsillagos minősítést kapott. Megjelent a Michelin Guide Hungary első kiadása is, ami 62 hazai éttermet ajánl.

A tatai Platán Gourmet és a budapesti Stand Étterem is két csillagos minősítést kapott a Michelin Guide Magyarország csütörtöki díjátadóján, ahol új csillagos helyeket is köszönthetünk, sőt, idén először Zöld csillag minősítéseket is kiosztottak, írja a Dining Guide magazin. Összesen kilenc magyar étterem kapta meg eddig a legrangosabb gasztronómiai minősítést.

A két kétcsillagos, fine dining koncepciójú étterem mellé felsorakoztak új egycsillagos helyek is, valamint abszolút újdonságként zöld csillagot és új, Bib Gourmand minősítést kapott éttermeket is köszönthetünk.

Az étteremkalauz anonim inspektorai két Michelin-csillaggal jutalmazták a tatai Platán Gourmet (séf: Pesti István) és a budapesti Stand (Széll Tamás és Szulló Szabina) konyháját – jelentették be a csütörtök esti budapesti díjátadón.

Hét étterem nyert el egy Michelin-csillagot: Esztergomból a 42 (Barna Ádám), Budapestről pedig a Babel (Kaszás Kornél), a Borkonyha (Sárközi Ákos), a Costes (Koppány Levente), az Essencia (Tiago Sabarigo), a Rumour (Rácz Jenő) és a Salt (Tóth Szilárd). Zöld csillag minősítést kapott éttermek: Salt – Budapest, Onyx – Budapest, Graefl Major Kétútköz – Poroszló, Almalomb Étterem – Hosszúhetény.

Díjazottak a Magyar Turisztikai Ügynökség Michelin Guide magyarországi díjkiosztóján Budapesten a Millenárison 2022. november 3-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Díjazottak a Magyar Turisztikai Ügynökség Michelin Guide magyarországi díjkiosztóján Budapesten a Millenárison 2022. november 3-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A csillagos éttermeken kívül az alábbi éttermek kaptak Bib Gourmand minősítést: Anyukám mondta – Encs (Dudás Szabolcs, Dudás Szilárd), Kistücsök Étterem – Balatonszemes (Csapody Balázs), Mór24 – Balatonfüred (Almás Edit, Albrecht Tamás), Bistro Sparhelt – Balatonfüred (Elek Balázs), Macok Bisztró – Eger (Macsinka János), Casa Christa – Balatonszőlős (Forrai Miklós). A Mór24 étteremről a nyáron készítettünk portrét.

A Michelin Guide 1992 óta van jelen Budapest városában, de a Michelin felügyelői már évek óta figyelemmel kísérik az éttermeket az ország minden részében. Csütörtökön bemutatták az első, Magyarország egészére kiterjedő Michelin Guide-kiadványt, amely egyaránt tartalmaz új kulináris és zöld Michelin-csillagos éttermeket, valamint a gourmék felfedezésére váró gyöngyszemeket. A Michelin Guide Hungary első kiadása 62 éttermet ajánl.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója tavasszal egy podcastban beszélt arról, hogy további, különösen vidéki Michelin-csillagokban bízik, és céltudatosan a luxus-felső kategóriás éttermeket támogatja. Már a járvány utáni támogatásokkal is a biztos lábakon álló, népszerű éttermeket, felső kategóriás helyeket segítettek meg, írta meg annak idején a 24.hu. Egy balatoni vendéglátós forrásunk szerint már most sokat nyom a latban, ki kap és milyen mértékű állami segítséget, illetve kinek van tartaléka, biztos háttere. A milliárdos vendéglátósok megmaradnak, a félkész termékekkel dolgozó, menüs helyek is, jellemzően a kisvállalkozók küszködnek – mondja.

Ha érdekli a téma, a magyar vendéglátás válságáról szóló háromrészes sorozatunk első, második és harmadik részét is olvassa el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!