Friss hírek

Bérlakásépítésre költené az uniós pénzek egy részét az új kormány
Az előző kormány lakáspolitikája az új miniszterek szerint túlságosan egysíkú volt, a lakástulajdonlás mellett a más élethelyzetben is releváns lakhatási megoldásokat is támogatnák.
Havi 4-5 millió forintról mondhat le Magyar Péter, de ez csak a jéghegy csúcsa
Módosítás nélkül a kormányfő havi 7,8 millió forintot keresne júliustól, ennek nagyobb részét azonban a kasszában hagyhatja. De mi lesz a Fidesz által 14 ezresre duzzasztott központi közigazgatással?
Több százezren várhatják, hogyan szélesíti ki újra a katát a kormány
Közel 400 ezren voltak kénytelenek lemondani a lehetőségről 2022-ben, ugyanez a kör lehet most jogosult, de eltérő játékszabályokkal.
Magyar és olasz munkahelyek bánják, hogy a háztartási gépeknél is jönnek fel a kínaiak
Túl drága az európai gyártás, és már innovációval is nehéz megverni a kínai importot, az Electrolux a magyar kivonulás után Olaszországban is zsugorodik.
Mészáros Lőrinc kivonulhat az eszéki focicsapat mögül
Állítólag már a vezetés februári leváltása is az eladást készíthette elő. A horvát sajtó szerint az ügyletben a legendás futballista, Davor Šuker is szerepet kaphat.
Állami százmilliók vándoroltak Szijjártó rokonainak cégéhez, amely finn versenypályát vett
Legalább 600 millió forint állami megbízás és támogatás segítette a volt külügyminiszter testvérének és sógorának vállalatát a miniszteri megbízatásának kezdete óta.
Ipari gázárakban nem áll olyan jól Magyarország
A tavalyi adatok szerint kilenc uniós országban is olcsóbb volt az ipari és intézményi fogyasztók számára a földgáz, mint idehaza. Igaz, így is kevesebbet kellett fizetniük, mint az uniós átlag.
Egy 170 éves márka magyarországi gyárát árulják 3,5 milliárdért
A kályhagyártó akkor rogyott meg, amikor a gázhiánytól rettegve mindenki kályhát akart venni.
Tiborcz, Garancsi és Jellinek körének is jutott a milliárdos állami ingatlanokból
Nem egyértelműen NER-es vagyonkijátszás volt a választások előtti hónapokra időzített nagy állami ingatlankiárusítás, de többmilliárdos ingatlan is kormányközeli üzletemberek környezetében landolt.
Nem a medián védi meg a közpénzt, hanem a valódi verseny
A közbeszerzést nem árképlettel, hanem valódi versennyel, szakértelemmel és tisztességes szerződéses renddel kell javítani.
Kövess minket Facebookon is!