2024. július 25. – 05:31
Van az a legendás jelenet A híres Ron Burgundy legendája című filmben, amikor Ron Burgundy azt mondja, hogy „fú, elszabadult a pokol”, illetve a jóval ismertebb eredetiben „boy, that escalated quickly”. Ez történt az 1960-as évek elején a brazíliai Pernambuco állam partjainál is, ahol egy csapat francia halász langusztákat akart fogni, de a sztori vége az lett, hogy teljes készültségbe helyezték miattuk a brazil haditengerészeti flottát, a franciák meg rombolót küldtek a helyszínre.
Ja, és a konfliktus középpontjában az a jogos kérdés is felmerült, hogy a homárok úsznak a vízben vagy gyalogolnak a tengerfenéken.
Elsőre nehéz értelmezni, hogy egy helyi halászati összezördülésből hogy lett kis híján nemzetközi viszálykodás, de ha visszamegyünk az időben, kiderül, hogy igazából nem is olyan meglepő a dolog. Az egész ott kezdődött, hogy a 20. század elejétől kezdve egy rakás európai ország, köztük Franciaország és Nagy-Britannia is komoly pénzeket fektetett a brazil vasúthálózat fejlesztésébe, mert úgy látták, hogy az nagyban hozzájárulhat az ottani természeti erőforrások hatékonyabb kiaknázásához.
A brazil kormánynak dolgozó fontosabb cégeket lényegében mind külföldről pénzelték, a második világháború után viszont egyre hangosabbak lettek azok a nacionalista politikusok, akik a szuverenitás érdekében lejjebb tekerték volna a külföldi befolyást az országban. A kikötőkre és a brazil felségvizekre különösen nagy hangsúlyt helyeztek, és a franciákkal 1956 májusában alá is írtak egy megállapodást, amelyben lefektették a játékszabályokat.
1959-ben aztán Brazíliában született egy törvénytervezet, amely visszavonta volna az egyezményt, ez pedig csont nélkül át is ment a parlamenten, ami elég érzékenyen érintette a brazil területeken komoly érdekeltségekkel bíró franciákat is. A francia pénzügyminiszter el is utazott Brazíliába, hogy tárgyaljon a helyzetről, de nem ért el semmit, a britektől pedig hiába kért segítséget, ők jobbnak látták, ha kimaradnak ebből a konfliktusból.
1961-ben aztán a franciák engedélyt kaptak arra, hogy kutatómunkát végezzenek a brazil partokhoz közeli homárkeltetőkben, de hamar kiderült, hogy igazából nem kutatnak semmit, csak homárokat fogni mentek oda. Ősszel aztán már az újonnan megválasztott brazil elnök, João Goulart alatt folyamodtak újabb engedélyért, amit mindezek ellenére meg is kaptak, ám az illegális tevékenység folytatása miatt a brazil kormány végül úgy döntött, hogy kihajítja őket a brazil vizekről.
1962 elején aztán a brazil haditengerészet le is foglalt egy francia halászhajót, és ezzel új, nemzetközi diplomáciai szintre emelte a konfliktust a két ország között. A brazil kormány állította, hogy a homárok a dél-amerikai kontinentális talapzaton élnek, így az ő tulajdonukat képezik, míg a franciák a tengeri halászatra is kitérő genfi egyezményre mutogattak. A franciák azt is állították, hogy a homárokat halnak kell tekinteni, mert nincsenek a tengerfenékhez kötve, mire
Paulo de Castro Moreira da Silva, a brazil haditengerészet parancsnoka azzal reagált, hogy ha a homár hal csak azért, mert ugrálva közlekedik, akkor a kenguru meg madár.
1963-ban aztán egy francia küldöttség elindult Brazíliába, hogy lezárják az ügyet, de ebben a feszült környezetben kiderült, hogy két újabb halászhajó is az ország felé tart. A brazilok jelezték, hogy ezek nem fognak engedélyt kapni, de a franciák nem zavartatták magukat, így a brazil haditengerészet két korvettet küldött a helyszínre, a halászhajók viszont nem voltak hajlandók mozdulni. Sőt, egyből azt kérték a francia kormánytól, hogy küldjenek oda egy hadihajókból álló flottát.
Az akkori francia elnök, Charles de Gaulle, így is tett, és elindította a brazil partokhoz a Tartu nevű rombolót, erre a brazilok teljes mozgósítást rendeltek el, a külügyminiszter pedig megígérte, hogy nem fognak meghátrálni, és a „homárokat nem fogják kifogni”. A Tartut először egy felderítésre átalakított B–17-es bombázó látta meg, majd egy kisebb brazil flotta is rátalált az óceánon, a franciák pedig menet közben erősítést is küldtek az ottani pozíciójuk megerősítéséért.
Ez már elég forró helyzet volt, az ENSZ és az Egyesült Államok is dolgozott a konfliktus feloldásán, de intervencióra végül nem volt szükség, mert a francia csatahajók március elején kivezették a halászhajókat a térségből. Így a fegyveres konfliktus rémképe elillant, a diplomáciai csörtének viszont hivatalosan csak 1964 decemberében, bő fél évvel a Goulart elleni katonai puccs után lett vége. Az ekkor született megállapodás értelmében a franciák foghattak homárokat a brazil partoknál, de cserébe osztozniuk kellett a pénzen.
(Források: Tok de História, The National Archives)
