Gyerekkoromban általában egy kis faluban töltöttem a húsvétokat, ahol hamar kiderült, hogy a helyi szokásokból nem lehet kimaradni. Mint minden lányt, nagycsoportos koromban engem is kiöltöztettek a szüleim, a legcsinosabb ruhámban, cipőmben ültettek egy nagy tál csokitojás mellé, és én büszkén feszítettem, felvettem egy felnőttesnek gondolt testhelyzetet, és eleinte nagyon büszke is voltam magamra.
Fél órán belül vált a dolog rettenetesen unalmassá: jöttek a fiúk, rámfújtak valami büdös kölnit, persze sok különbözőt, amitől hamar az összes szaglószervem kiakadt. Elzsibbadtam, egyedül voltam, unatkoztam, a csokiból ugyan titokban lopkodtam párat, de ez sem volt elég ahhoz, hogy ne utáljam az egész helyzetet. Mindeközben fiú testvéreim bandákba verődve, nagy vidáman járták a falut, és rengeteg pénzzel és csokoládéval tértek haza. Én már a következő évtől sztrájkoltam, és egyszerűen elbújtam a locsolók elől, általános ellenszenvet váltva ki mindenkiből.
És akkor még nem is értettem, mit szimbolizál a locsolkodás. Pedig akárhogy nézzük, a spriccelés, legyen víz vagy kölni, a férfi hímivarsejtjeinek kilövellését, a tojások pedig, amit cserébe a lányok adnak, a női petesejtet jelképezik.
Víz = termékenység, tisztulás
Az emberiség ősidők óta hisz abban, hogy a víznek a gyakorlatin túl is óriási ereje lehet. Minden ősi vallásnak voltak katartikus tisztító és gonoszűző szertartásai, amelyek eszköze nem is mindig víz volt, lehetett tűz vagy füst, sőt, a vesszőzés is. A víz mégis fontosabb a többinél, nemcsak termékenységvarázsló, de az újszülött és a halott mosdatásának szertartásánál legalább olyan fontos, mint a fürdés szerepe a keresztelkedésben. A tisztulást szimbolizálő ősrítus a kereszténységben a megváltást is eljátszhatja, de a húsvéti locsolás is utalhat a keresztelkedésre, vagy akár arra is, amikor a jeruzsálemi asszonyokat, akik a feltámadást hirdették, vízzel hallgattatták el.
A húsvéthétfői locsolkodás (vízbehányó hétfőnek is hívták) az egész ország területén jellemző szokás, de mindenütt másképp. Nem általános a keresztény világban, főleg Közép-Európában ismert. Volt, ahol egész vödör vízzel öntötték le a kúthoz ráncigált lányokat, és a lányok maguk is dicsekedtek vele, mennyire kaptak tisztességes mértékű áztatást. A kisebbeket csak spriccelték, de a nagyobbak akár hat vödörrel is kaphattak a nyakukba.
A szertartásokat gyakran jelképes korbácsolással egészítették ki, és a fiúk a lányokat a locsolás helyett vagy mellett megvesszőzték, nehogy kelésesek, bolhásak legyenek – tehát ez is valamiféle tisztító rítus volt.
A locsolkodás kezdetben, főleg Erdélyben, nem volt teljesen egyoldalú: míg hétfőn a fiúk, kedden a lányok locsolkodtak, ezek a szokások viszont a két világháború között eltűntek. Ezek inkább amolyan bosszúállás jellegű csínytevő revansok voltak, tehát a lányok nem kaptak a locsolásért cserébe semmit. Pedig így még kedves évődő játéknak is felfogható lenne az egész locsolkodós rítus.
A 20. században a vödröket leváltották a kölnik, főleg a városokban, persze nehéz megmondani, melyik a szörnyűbb élmény, csuromvizesre ázni a kora tavaszi hidegben, vagy kimoshatatlanul bűzös hajjal járkálni egész nap.
Tojás
A locsolásért cserébe már a legrégebbi szertartások keretein belül is hímes, azaz szépen kidíszített tojásokat kaptak a fiúk, de nem feltétlenül a díszítésen volt a hangsúly, hanem a belsőn: a szerzett tojásból, amihez olykor szalonnát is kaptak, rögtön rántottát készítettek.
A tojás is, ahogy a víz, egyszerre ősi termékenységi szimbólum és utal a feltámadásra is. Régebben szokás volt a tojásokkal mindenféle ügyességi feladatokat játszani, az nyert, akinek nem tört össze a tojása kocogtatások közben – ez volt a kókányolás.
A kifestett tyúktojás helyét később csokoládétojások és pénz vette át, több beszámoló szerint a locsolkodás néhol komoly kereseti lehetőséget jelentett a családoknak. Ezentúl egyre fontosabb elvárás volt az is, hogy a locsolókat étellel és tetemes mennyiségű alkohollal is megkínálják, így a későbbiekben a locsolkodás fontos elemévé vált az is, ki bír többet inni.
A tojáshoz később csatlakozott a nyúl is, aki szapora állatként ugyancsak a szaporodást jött jelképezni, és abszurd módon tojásokat tojni, illetve a gyerekeknek ajándékot hozni.
Spriccelésért tojás
Ahogyan a ma is divatos pajzán locsolóversekből is kiderül, rengeteg termékenységi szimbólum jelzi, hogy a locsolkodás szertartása valójában egy szexuális együttlét jelképes játéka. Bálint Sándor néprajzkutató szerint is eredetileg, a pogány hiedelemben erősen erotikus jellegű volt ez a szertartás.
Hogy a lányok tojást, tehát a termékenységüket adják egy spriccelésért, locsolásért cserébe, arról lehetetlen nem a magömlésre asszociálni, és ez önmagában teljesen rendben is van. Az viszont már felvet kérdéseket, mennyire van értelme ennek abban a felállásban, ha a szerelmi együttlét eljátszása egy erőszakos tevékenység, és a lányokat akaratuk ellenére öntik le vízzel vagy kölnivel. Vagy ha a locsolkodás nem egykorúak között történik, hanem a bácsik locsolják meg a kislányokat. És akkor még nem is beszéltünk az óvodai locsolkodásról. Nem véletlen, hogy a locsolóversek vége mindig az: szabad-e locsolni? És erre érvényes válasz lehet az is, hogy kösz, nem.
Források:
