A XIX. század második felében rengeteg német vándorolt ki Amerikába szerencsét próbálni. A századfordulóra már majdnem minden negyedik amerikai rendelkezett német gyökerekkel, aztán a következő évtizedekben érthetően megcsappant ennek a csoportnak a száma. Amikor Amerika 1917-ben belépett az első világháborúba, minden német-amerikai polgárt regisztráltak, és egymást érték a németellenes intézkedések. Több városban a könyvtárak német nyelvű könyveit köztereken égették el, de olyan település is akadt, ahol a német származású lakosoknak nyilvánosan, térdre ereszkedve kellett megcsókolniuk az amerikai zászlót. A németellenesség még a savanyú káposztára és a virslire is kiterjedt: ezeket addig sauerkrautnak, illetve frankfurternek nevezték a kontinensen, de akkortájt új nevet kaptak: az előbbi liberty cabbage lett, az utóbbi pedig hot dog.
Ilyen körülmények között az amerikai németek egy része radikalizálódott. Különösen azután, hogy az óhazában hatalomra kerültek Hitler nemzetszocialistái (németül Nationalsozialist, rövidítve Nazi), és különösen a kivándorolt németek gyerekei és unokái lettek fogékonyak a náci eszmékre. Miután Hitler 1933-ban kancellár lett, az amerikai nácik elérkezettnek látták az időt a formális szerveződésre. Egy Heinz Spanknöbel nevű emigráns magától Rudolf Hesstől kért és kapott engedélyt arra, hogy lépjen az ügyben, és júliusban megalapított a Friends of New Germany, azaz Az Új Németország Barátai nevű szervezetet.
Amerika azon szegleteiben, ahol sok német élt – például New Jersey-ben, New York államban vagy Chicago környékén –, hamar népszerű lett a Friends of New Germany. 1933. október 17-én New Jersey-ben meg is tartották első nyilvános felvonulásukat, ami hatalmas tömegverekedésbe torkollott. A horogkeresztes zászló alatt vonuló nácik látványa ugyanis sok amerikait feldühített, és többen megpróbálták megakadályozni a rendezvényt. Nagyjából száz rendőrnek kellett rendet tennie, a felvonulás végére több tucat embert letartóztattak. A következő években hasonló incidens előfordult még több amerikai nagyvárosban.
We are the Nazis
1934 novemberében egy Fritz Kuhn nevű férfi csatlakozott a szervezet detroiti ágához. Kuhn első generációs emigráns volt, még Münchenben született, és géppuskásként végigharcolta a világháborút a német seregben, kiérdemelve a Vaskeresztet. Aztán a müncheni egyetemen végzett vegyészmérnökként, de tanulmányait megszakította négy hónap börtönnel, amikor egy kabátlopási ügybe keveredett – mármint konkrétan, mert diáktársai kabátjait lopkodta, ezért ítélték el. Zűrös ügyei miatt 1923-ban új életet kezdett Mexikóban, és öt év múlva onnan költözött át Amerikába.
Kuhn 1934-ben boldogan mondta fel a Friends of New Germany esküjének szövegét, amiben többek között ki kellett jelentenie, hogy nincsenek zsidó felmenői, és hűséget kellett fogadnia Adolf Hitlernek. Karrierje üstökösszerű volt: 1935 szeptemberében már a detroiti nácik vezetője lett, év végére pedig az egész szervezeté – éppen akkor, amikor Rudolf Hess elrendelte a Friends of New Germany feloszlatását. Ennek főleg diplomáciai okai voltak. A német nácik ugyanis úgy gondolták, hogy az amerikaiak több kárt okoznak nekik, mint hasznot. Ebben Kuhn személye is szerepet játszhatott, akit az akkori amerikai német nagykövet, Hans Dieckhoff „hülye, hangos és abszurd” személyként írt le.
Kuhnnak ez nem szegte kedvét: 1936 márciusában megalapított egy nem hivatalos náci szervezetet, a German American Bundot (GAB), ahova áthozta a Friends of New Germany tagságának nagy részét, és gőzerővel kezdett új tagokat toborozni. Hogy pontosan mennyi követője akadt, arra egészen eltérő becslések vannak. 1937 nyarára állítólag 200 ezer támogatója volt a GAB-nek, és ez már az FBI figyelmét is felkeltette.
1938-ban Martin Dies, a képviselőház Amerika-ellenes tevékenységeket vizsgáló bizottságának tagja azt állította, hogy Kuhn és a GAB 480 ezer embert tud mozgósítani. Egy újabb kutatás azonban ezeket a számokat túlzásnak minősíti, eszerint a GAB 1938-ban volt a csúcson 8500 taggal és további 5000 szimpatizánssal. Ez viszont túl óvatos becslés lehet, elvégre 1939-ben a GAB szervezésében csak a Madison Square Gardenben több mint húszezer náci gyűlt össze (és a környéken vagy százezer náciellenes tüntető).
Akárhogy is, Kuhn szavára ezrek mozdultak meg, és a GAB aktív, növekvő szervezet lett. Harcot hirdettek a marxizmus és a bolsevizmus ellen, és alapvető céljaik között szerepelt, hogy az „Új Németország” eszményeire érzékenyítsék Amerikát. Nyilvános kommunikációjukban nem hangsúlyozták, hogy közösséget vállalnának a nácizmussal, de a külsőségekben igen, és a tagok egyértelműen náci ideológiai képzést kaptak.
A GAB 1938-ban már 69 helyi szervezetet számlált 19 államban, ezekből 23 New York államban volt. A szervezetnek volt saját biztonsági őrsége és német nyelvű újsága is. A tagoktól feltétlen engedelmességet vártak el és nem kevés pénzt. Az éves tagdíj 9 dollár volt (ez mai értéken körülbelül 200 dollárnak, azaz kb. 73 ezer forintnak felel meg), ezen felül a szervezetben betöltött rangnak megfelelő egyenruhát kellett venni a szervezet által elfogadott szabóktól. Kötelező volt az újságelőfizetés valamint a Mein Kampf megvásárlása, és alkalomszerűen venni kellett a GAB egyéb termékeiből is, például a szervezet kórusának lemezeiből.
És ott voltak még a táborok.
A Hitler és a Göring utca sarkán
Az első amerikai náci gyerektábort még a Friends of New Germany szervezte 1934-ben, New Yersey-ben, de a táborok Kuhn alatt virágoztak fel igazán. Kuhn fontosnak tartotta az ifjúság megfelelő nevelését, és a táborokat látta a megfelelő eszköznek erre. Egyfajta amerikai Hitlerjugendet akart összehozni családbarátabb formában, mert a gyerekprogramok mellett helyet kaptak a szülőkkel közös piknikek, táncestek, kirándulások is. Néha könnyedebb rendezvényeket is tartottak, ahol a nácizmust háttérbe tolva a német kultúrát ünnepelték – az egyik ilyen napra 1938-ban 40 ezren voltak kíváncsiak.
A GAB 21 tábora közül a két legjelentősebb a New Jersey-i Camp Nordland, illetve a Long Island-i Camp Siegfried volt. A Nordland területéhez egy demokrata szenátor, William Dolan közreműködésével jutottak hozzá, amiből később politikai botrány lett. A Camp Siegfried megnyitójára több mint ötezer ember gyűlt össze, a 170 holdon elterülő tábor utcáit Göringről, Göbbelsről és természetesen Hitlerről nevezték el.
A táborozó gyerekekkel németül beszéltek, és a napirendjüket a fizikai erőpróbák és a náci tanítás mentén alakították ki. A gyerekeknek sportversenyeket rendeztek, volt ökölvívás, birkózás és lövészet is, és olykor 30 kilométeres túrákat szerveztek, amiken 15 kilós hátizsákot kellett cipelniük. Sőt, az is gyakran előfordult, hogy a tábor egyes épületeinek építkezésére a gyerekeket is befogták: alapoztak, csöveket fektettek, burkoltak, ha éppen szükség volt rá. Az idősebb gyerekek közti ismerkedést, sőt a szexet is bátorították, mondván, sok szorgos árjára lesz szükség a jövőben.
A táborozókat a náci eszmék mellett fegyelemre nevelték, és parádékat tartottak velük, ahol náci jelképek alatt vonultak fel, német mozgalmi dalokat énekeltek és persze sűrűn elhangzott a „Sieg Heil!” köszöntés. A táborvezetők emellett igyekeztek felkészíteni a gyerekeket az egyszerűen csak Der Tagnak – vagyis A Napnak – nevezett jövőbeli eseményre, amikor majd országos harc tör ki az amerikaiak és a zsidók között.
Das Ende des Liedes
A GAB táborait – akárcsak a szervezetet magát – már a kezdetektől fogva ellenszenv övezte, és Kuhnéknak rendszeresen volt dolguk a rendőrséggel és a helyi bíróságokkal. Később aztán az FBI, az említett kormánybizottság és politikusok is beszálltak az amerikaináci-ellenes harcba, fokozatosan korlátozták, majd tiltották a GAB tevékenységét. 1939 tavaszára aztán kiderítették, hogy Kuhn sikkasztott a GAB pénzéből, és gyorsan letartóztatták a vezetőt, majd ötéves börtönbüntetést szabtak ki rá.
Ez gyors hanyatlásba taszította a GAB-t, ami 1940-re szinte meg is szűnt, bár csak 1941 végén, a Pearl Harbor-i támadás után oszlatták fel véglegesen. Akkor szövetséges ügynökök megszállták a GAB központjait és letartóztattak 76 tagot. Addigra az FBI már több tábort felszámolt, a Nordlandban 16 milliméteres filmre készült felvételeket is találtak, ezekből sok információ kiderült a táborok mindennapi életéről.
Fritz Kuhn 1943-ban szabadult, miután három és fél évet leült a Sing Singben a büntetéséből. Amerikai állampolgárságát megvonták, és hamarosan újra őrizetbe vették mint ellenséges német ügynököt. 1945. szeptember 6-án Németországba toloncolták, ahol vegyészként kezdett dolgozni, amíg 1947-ben újra le nem tartóztatták. A háború utáni számonkérések őt is elérték: gyakorlatilag háborús bűnösként kezelték, és az ügyészek megpróbálták rábizonyítani, hogy szoros kapcsolatban állt a németországi náci vezetéssel. Végül két év börtönt kapott, majd 1949-ben szabadult. Nagyon szeretett volna visszatérni Amerikába, de ez már nem sikerült neki: 1951-ben meghalt Münchenben.
Az egykori táborok mára teljesen eltűntek vagy átalakultak. Camp Siegfried nagy részét bekebelezte a közeli település, Yaphank, egy bungalókból álló lakóövezeti része viszont megmaradt – nem Siegfried, hanem – Siegfield Park néven. Ezt a lakóparkot ugyanaz a szervezet kezeli, ami annak idején a GAB-bel együttműködve a táborok működtetésében is részt vett: a German American Settlement League. A GASL pár éve a hírekbe is bekerült, amikor kiderült, hogy a német származású lakásvásárlókat részesíti előnyben. New York állam szövetségi ügyészeinek kellett közbelépniük, hogy felhagyjanak a diszkriminatív gyakorlattal.
Források: The Dollop, Traces.org, National Archives, NPR