Noha időnként előfordulnak vidámparki balesetek, a hullámvasutakról azért alapvetően mindenkinek a szórakozás és a hatalmas adrenalinfröccs jut eszébe, még akkor is, ha például a Formula Rossáról van szó, ahol a repülőgép-hordozókon is használt gőzkatapulttal lövik ki a kocsikat, amelyek csúcssebessége az óránkénti 240 kilométert is eléri. Elméleti szinten ugyanakkor létezik egy hullámvasút, amelynek nem titkolt célja, hogy humánus, vagyis „elegáns és euforikus módon” végezzen az utasaival. Ez a Euthanasia Coaster (Eutanázia Hullámvasút), amelyről sokat elmond, hogy ugyanaz az ember találta ki, mint a hipergravitációs orgazmust lehetővé tevő Cumspint.
Az Euthanasia Coaster ötlete 2010-ben egy Julijonas Urbonas nevű litván művész fejéből pattant ki, aki 2003 és 2007 között egy vidámparkot üzemeltetett Klaipėdában. Ott persze nem volt célja a vendégek megölése, viszont első kézből ismerte a hullámvasutak működését, ezt a tudást pedig kombinálta az egyik legrégebbi hullámvasútgyártó cég egykori igazgatójának, John Allennek a szavaival a tökéletes hullámvasútról. A híres Philadelphia Toboggan Company korábbi fejese egyszer azt mondta, a hullámvasút akkor nyeri el a legvégső formáját, ha beindítjuk huszonnégy emberrel, és mire visszatér, mindannyian halottak lesznek.
Allen hitt benne, hogy ez megvalósítható is lenne, Urbonas pedig ennek bizonyítására megalkotta az Euthanasia Coastert, ami pontosan erre lenne képes.
A halálos hullámvasútra a művész a meglehetősen költői leírásában az emberi test határait ünneplő kinetikus szoborként hivatkozik, és részletesen leírja, hogy miként jutnának el az utasok az eufóriától a tudat beszűkülésén és az eszméletvesztésen át a halálig. Mindez szerinte az utasok és a nézők számára is olyan élményt jelentene, amelynek kapcsán nem lehetne közönyösnek maradni. Ezt úgy is simán el is lehet hinni, hogy az Euthanasia Coaster egyelőre csak tervrajzokon, leírásokban és egy 1:500-hoz méretarányú makett formájában létezik. És hát persze különféle hullámvasutas videójátékokban is rengetegen megépítették már.
A halálos hullámvasútnak már az eleje is elég extrém, egy 500 méter magas, meredek kapaszkodóval indít, amelynek tetejére csörlő húzza fel szép lassan a kocsit. Mivel a koncepcióban alapvetően a halál a végcél, az élmény leírásában is szerepel, hogy a hullámvasút tetején még meggondolhatja magát az ember, de ha továbbra is eltökélt, akkor jöhet a 360 km/órás száguldás lefelé, ami már durván hangzik, de a hullámvasút lényege nem ez, hanem az ezt követő hét, fokozatosan csökkenő méretű hurok. Ezek garantálják, hogy a hullámvasút utasai ne éljék túl az utat.
A litván művész a honlapján részletesen taglalja, hogy mi történne az ember testével a hullámvasúton, de a lényeg az, hogy miután már az első hurokban 10 g-s terhelésnek lenne kitéve, és ez egészen a hetedik hurokig folyamatosan fenn is maradna, szinte garantált lenne a halál az agyban kialakuló oxigénhiányos állapot miatt. A legtöbben már az első hurokban elvesztenék az eszméletüket emiatt, ha pedig véletlenül nem, akkor a látásproblémáktól az ájuláson át a hallucinációkig egy rakás mellékhatás jelentkezhetne, mielőtt elájulnának a hatalmas terhelés miatt.
Egy Hasard Lee nevű vadászpilóta egyébként pár hónapja egy szimulátorral kipróbálta a hullámvasút virtuális változatát, ami nem pont olyan, mint amilyen a litván művész tervein szerepel – 10 g helyett például itt csak 9 g-s terhelést kellett kibírni –, de az biztos, hogy közel van hozzá. Lee 37 másodpercig volt kitéve 9 g-nek, és nemhogy nem halt bele, hanem még eszméleténél is maradt, ami egészen elképesztő. Persze Lee egy tapasztalt vadászpilóta, ennek megfelelő edzettségi állapottal, tapasztalattal, és persze külön kiképzést is kapott az extrém gyorsulás elviselésére, szóval egy átlagember aligha számíthatna hasonló eredményekre. Lee az utazás következményeit is bemutatta, amiről Urbonas csak hipotetikusan írt – másnap tele volt vörös kiütésekkel, amelyeket az erekből kiszökő vér okozott.
Azt a litván művész sem zárta ki, hogy az Euthanasia Coastert elméletileg túl lehetne élni, de ebben az esetben még mindig jöhetne a második menet, ami valószínűleg már tényleg 100 százalékban halálos lenne. A gyakorlatban persze ez sosem fog kiderülni, de ettől még maga a koncepció nagyon izgalmas. Az Euthanasia Coaster díjat is nyert, és visszatérő szereplője lett novelláknak és rövidfilmeknek, de nem mindenki volt elragadtatva tőle, és sok vitát generált az eutanázia etikusságával kapcsolatban is. Antonio Damasio ideggyógyász például provokációnak nevezte, ami művészetként nem szórakoztató, valódi eszközként pedig felháborító.
Urbonas erre azt válaszolta, hogy nem az eutanázia mellett akart érvelni, csak rámutatott, hogy bizonyos helyeken az asszisztált öngyilkosság legális, és a jelenlegi módszereknél lehetne jelentőségteljesebben is csinálni. Szerinte biztos lenne, akinek egy ilyen, ritualisztikus halál imponálna, ami ugyanúgy szerezhetne örömet, mint maga a hullámvasutazás, hiába lenne a vége az élet elvesztése. Urbonas azt is hozzátette, nem az eutanáziát akarta kifigurázni az alkotásával, hanem egy olyan alternatívát akart kínálni, ahol a meghalás folyamata vidámabb és izgalmasabb, mint a jelenlegi opcióknál. Azt is leszögezte, hogy nem a provokáció volt a célja, hanem az, hogy megváltoztassa azt, ahogy az emberek a hullámvasutakról gondolkodnak.