Az amerikaiak feláldozhatói Vietnámban gyilkoltak, dezinformáltak, szabotáltak, de haza már nem sokan jutottak
2024. december 8. – 21:00
frissítve
A MACV–SOG (Military Assistance Command, Vietnam – Studies and Observations Group) egy titkos, speciális amerikai katonai egység volt, amelyet a vietnámi háború alatt hoztak létre. Az egység 1964-es megalakítását az a felismerés motiválta, hogy a vietnámi konfliktust nem lehet kizárólag hagyományos hadviselés útján megnyerni, így nagy hangsúlyt fektettek azokra a titkos hadműveletekre, amelyek célja az ellenség infrastruktúrájának megzavarása és a szövetséges erők támogatása volt.
A vietnámi háború alatt tágabb értelemben a második indokínai háborút (1955–1975), szűkebb értelemben pedig az Egyesült Államok közvetlen katonai beavatkozásának időszakát (1965–1973) értjük. A konfliktus alapja a Vietnám újraegyesítéséért folytatott harc volt, amely az ország ideiglenes kettéosztása után kezdődött 1954-ben, a francia gyarmati hadsereg végső vereségét követően. Az ideológiai szembenállás miatt Kína és a Szovjetunió a kommunista Észak-Vietnámot, míg az Egyesült Államok Dél-Vietnámot támogatta. Kína és a Szovjetunió egymással is versengett a délkelet-ázsiai befolyásért, míg az USA célja az volt, hogy megakadályozza a kommunizmus térnyerését a térség frissen függetlenné vált országaiban.
A MACV–SOG a különleges műveleti erők csúcsát jelentette, amelyben az amerikai hadsereg különféle elit egységeinek legjobbjai – a Green Berets, a haditengerészet tagjai, a tengerészgyalogság felderítői és a légierő különleges műveleti szakemberei – működtek együtt. Az egység kis létszámú volt, de rendkívül képzett katonákból állt, akik tevékenységüket a legszigorúbb titoktartás mellett végezték, gyakran mélyen az ellenség vonalai mögött.
A MACV–SOG tevékenysége a vietnámi háború legveszélyesebb és legkockázatosabb küldetéseit foglalta magába, ezért teljesen le volt választva a nyilvános katonai akciókról. Az egyik legfontosabb feladata a mélyen behatoló felderítés volt Észak-Vietnám, Laosz és Kambodzsa területén. Ezeken a titkos küldetéseken az egység tagjai az ellenséges erők mozgását figyelték meg, a Ho Si Minh-ösvény logisztikai útvonalainak feltérképezésével, valamint az ellenséges bázisok helyzetének meghatározásával segítették az amerikai hadvezetést. A felderítési műveleteken túl a MACV–SOG szabotázsakciókat is végrehajtott, amelyek célja az ellenség infrastruktúrájának megbénítása volt. Hidakat, vasutakat és üzemanyagraktárakat robbantottak fel, hogy megzavarják az észak-vietnámi csapatok utánpótlását.
Az egység szerepe azonban nem merült ki a felderítésben és a szabotázsban, sokkal rizikósabb akciókat is rájuk bíztak: a MACV–SOG részt vett ellenséges vezetők likvidálásában és foglyul ejtésében is. Ezek a műveletek különösen veszélyesek voltak, mivel ellenséges területen hajtották végre őket, és az elfogásra kijelölt célpontok általában jól védettek voltak. Emellett az egység pszichológiai hadviseléssel is foglalkozott: propagandaröplapokat terjesztettek, rádióadásokon keresztül demoralizálták az ellenséget, és hamis információkat terjesztettek, hogy megzavarják az észak-vietnámi hadvezetést. Ezenkívül a MACV–SOG feladatai közé tartoztak a túszmentő műveletek, amelyek során amerikai és szövetséges katonákat szabadítottak ki, akiket jellemzően Észak-Vietnámban vagy Laoszban tartottak fogva.
Az egység technikai szakértelme is kiemelkedő volt. Elektronikus lehallgatások révén az ellenség kommunikációját figyelték, az így kinyert információkat az amerikai hírszerzés használta fel. Ez a munkájuk legalább annyira fontos volt, mint a szabotázs, mivel az információk nemcsak a harctéri műveleteket támogatták, hanem az amerikai stratégiai tervezést is segítették.
Az egység tagjai sokszor semmilyen segítséget nem kaptak az amerikai hadseregtől, nem mentették ki őket, nem számíthattak támogatásra, csak saját magukra. Ennek rendkívül egyszerű oka volt: ez az alakulat hivatalosan nem is létezett, az eszközeiket, egyenruhájukat, felszerelésüket úgy állították össze, hogy ha elkapják vagy megölik őket, akkor ne lehessen őket közvetlenül az amerikai csapatokhoz kötni. Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között a csapat túlélési rátája a nullához közelített.
A MACV–SOG különleges státusza és rendkívül érzékeny feladatai miatt az egység közvetlenül az amerikai kormány legfelsőbb szintjeihez kapcsolódott. A műveleteiket gyakran a Fehér Házban hagyták jóvá, szorosan együttműködtek a külföldi hírszerzést végző CIA-vel, az jelhírszerzésért felelős NSA-vel és más titkosszolgálatokkal. Az amerikai kormány célja az volt, hogy ezek a műveletek a lehető legdiszkrétebb módon történjenek, ezért az egység tevékenységét a legszigorúbb titoktartás övezte. Az amerikai nyilvánosság előtt a MACV-SOG létezését sokáig nem ismerték el, és a hidegháború vége után vált csak világossá, milyen jelentős szerepet játszottak a vietnámi konfliktusban.
A háború után az egység tagjainak munkáját csak ritkán ismerték el nyilvánosan, mivel tevékenységeik nagy része továbbra is titkos maradt. A MACV–SOG tevékenysége azonban jelentősen hozzájárult az amerikai különleges erők fejlődéséhez. Az általuk kidolgozott taktika és módszertan az amerikai különleges katonai műveletek alapjává vált, a vietnámi háborúban összegyűjtött tapasztalat különösen a modern konfliktusokban, például Afganisztánban és Irakban ért sokat.
A MACV–SOG öröksége nemcsak a különleges műveleti doktrína fejlődésében érhető tetten, hanem abban is, ahogyan a titkos hadműveletek jelentősége megnövekedett a hidegháború során. A vietnámi háború tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy a titkos és aszimmetrikus hadviselés döntő fontosságú lehet a modern katonai konfliktusokban.
A hidegháború után nyilvánosságra került dokumentumokból kiderült, hogy az egységet dél-vietnámi őslakos harcosok nagyban segítették a műveletek végrehajtásában. Ezekben a beszámolókban a tagok szeretettel beszéltek azokról a „kisemberekről”, akik sokszor már tizenéves korukban csatlakoztak a MACV–SOG-hoz és egészen Dél-Vietnám bukásáig maradtak is a különleges erők kötelékében.