A Marsra utazásnak kétségtelenül Amerika új DOGE-minisztere, a most éppen náci karlendítésre erősen hajazó mozdulatáért össztűz alá került Elon Musk a legnagyobb zászlóvivője, aki tavaly szeptemberben azt nyilatkozta, hogy 2026-ban már el is indulhat az első Starship a bolygóra. A Mars-utazás persze már jóval korábban is foglalkoztatta az emberiséget, a marslakók a köznyelvben évtizedek óta a földönkívüliek szinonimái, a Burma-Shave nevű, borotvakrémeket áruló cég pedig az ötvenes években bedobta, hogy 900 üres tégelyért cserébe elvisznek valakit a Marsra.
Szerencsétlenségükre egy Arliss French nevű fickó komolyan is vette a dolgot, de végül French és a már korábban is a legkevésbé sem hétköznapi marketingakcióiról ismert Burma-Shave is jól jöttek ki a dologból.
A Burma-Shave-et 1963-ban felvásárolta a Philip Morris, szóval manapság már az amerikaiaknak sem ismerős a neve, ezt megelőzően viszont Amerikában mindenki ismerte a céget. Csak éppen nem a borotvakrém miatt – azt 143. próbálkozásra sikerült használhatóra kotyvasztani, és ez a verzió is csak azért lett sikeres, mert a családi vállalkozást vezető Leonard Odell egy rakás, azt követő kudarc után levett a polcról egy ott pihenő 143-ast, és kiderült, hogy az érlelés jót tett neki. A lényeg viszont az volt, ahogy ezt a krémet aztán reklámozták szerte az országban.
A cég három állam kivételével mindenhol táblákat pakolt ki az utak mellé, amelyek egymás után olvasva versikékké álltak össze. Az első ilyen táblákat 1925-ben rakták ki, és ezek rögtön népszerűek is lettek, mert az autósok mindig kíváncsiak voltak, hogy hova fog kifutni az aktuális táblaegyüttes, aminek az első eleme mellett éppen elhaladtak. A cégnek még csak ki se kellett találnia a szellemes üzeneteket, mert minden évben nyilvános versenyt írtak ki, és 100 dollárt fizettek azoknak, akiknek a szövegét kiválasztották a több tízezer beérkezett pályaműből.
1935-től már közérdekű közleményeket is szőttek a versikékbe, és a túl gyorsan kanyarodás meg a beláthatatlan útszakaszon előzés veszélyeire hívták fel a figyelmet. Az utakon elharapódzó balesetekkel is viccelődtek, és ingyen borotvakrémet ígértek leszakadt lökhárítókért cserébe, de nem számoltak az élelmes amerikaiakkal, akik roncstelepekről szerzett, sőt, játékautókról leszedett lökhárítókkal állítottak be hozzájuk. Végül mindannyiuknak adtak egy kupont, és az ezzel járó publicitásból még az extra költségekkel együtt is jól jöttek ki, de azért tanultak is a dologból.
Így született meg a cég 1955-ös magnum opusa, ahol akkora képtelenséget ígértek ingyen, hogy azt már senki sem vehette komolyan – egy ingyenes utazást a Marsra 900 üres tégelyért cserébe. A Mars-utazás természetesen elképzelhetetlen volt akkoriban, ahogy igazából az is, hogy valaki belátható időn belül elhasználjon egy 225 grammos tégelynyi borotvakrémet. Mindez nem akadályozta meg a wisconsini Arliss Frenchet abban, hogy megpróbálja szaván fogni a Burma-Shave-et, és a Pepsivel egy bombázó miatt perre menő csávóval ellentétben ő sikerrel is járt.
French egy appletoni Red Owl szupermarket vezetője volt, és maga is nagy rajongója volt a kreatív reklámfogásoknak, ahogy azt a fia, Jack French pár éve a Washington Postnak fel is idézte. Amikor a steak volt leárazva, akkor minden alkalmazottját cowboynak öltöztette, amikor pedig a Nabisco szponzorált egy rádióműsort, akkora installációt rittyentett gabonapelyhes dobozokból, hogy egy helyi rádióadó onnan sugározta a műsorát. Így aztán mikor egy területi vezető meglátta a Burma-Shave ajánlatát, egyből Arliss jutott eszébe – mint kiderült, ezzel nem is lőtt mellé.
A férfi hamar előállt egy ötlettel, ami egyszerre volt jó a helyi Red Owlnak és a Burma-Shave-nek is, és bele is kezdett a műveletbe azzal, hogy rendelt 500, majd a következő hónapban újabb 500 tégely borotvakrémet, hogy ne leplezze le magát. Ezeket aztán kirakta a boltba egy nagy rakéta mellé, és mindenkit arra buzdított, hogy vegyen belőlük, hogy ő mehessen űrutazni. Eleinte az volt a stratégia, hogy 15 centet adnak az üres tégelyekért, de ez nem volt túl hatékony, így elkezdték a kasszánál kikaparni a megvett üvegcsékből a krémet, hogy felgyorsítsák a folyamatot.
A Burma-Shave menet közben rájött a turpisságra, és küldött egy versikét Arlissnak, melyben arra figyelmeztették, hogy a Marsról nincs visszaút. Ő viszont egy hasonló rímpárral válaszolt, és ragaszkodott ahhoz, hogy menni akar, amikor pedig elérhető közelségbe került a 900 tégelyhez, a cégnek ki kellett találnia, hogy hogyan honorálja a kívánságát. Először arra gondoltak, hogy elküldik Arlisst a chicagói Mars-gyárba, de aztán valaki megtalálta a Düsseldorftól nem messze található Moerst a térképen, amit az amerikaiak úgy ejtettek, mint a Marsot.
Ezzel meg is lett a megoldás, a cég pedig páncélozott teherautót küldött Appletonba, hogy elvigyék az űrhajósnak öltözött, amerikai focis sisakot és Red Owl-logós pólót viselő Arlisst és a feleségét meg persze a 900 üres tégelyt a főhadiszállásukra. A pár 1958. december 2-án szállt repülőre, Moersbe érkezésük örömére pedig állítólag még egy bulit is csaptak. Végül nemcsak ők jártak jól a váratlan vakációval, hanem a Burma-Shave is, amely megint bekerült a hírekbe. És a slusszpoén: fia szerint Arliss nem is használt borotvakrémet, mert ekkorra már elektromos borotvára váltott.
(Források: Washington Post, Now I Know, Snopes)
