El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Musk a tőle megszokott reakciót adta arra, hogy miért lengette a karját Trump beiktatásán

2025. január 21. – 10:13

Musk a tőle megszokott reakciót adta arra, hogy miért lengette a karját Trump beiktatásán
Elon Musk 2025. január 20-án, Washingtonban – Fotó: Angela Weiss/ AFP

Másolás

Vágólapra másolva

723

Elon Musk zavarba ejtő jelenetet produkált Donald Trump amerikai elnök hétfői beiktatási ceremóniáján. A kissé túlpörgött, hevesen gesztikuláló Musk a washingtoni Capital One Arenában mondott csapongó győzelmi beszédet, ami közben egy karlendítésre kísértetiesen hasonlító mozdulatot is tett: a jobb kezével mellbe verte magát, majd a karját az ég felé emelte.

A jelenetet olyan sokan találták furcsának, hogy amellett még Musk sem mehetett el szó nélkül. A Tesla-vezér egy rövid visszavágással igyekezett lezárni a témát az X-oldalán: „Komolyan, ennél jobb piszkos trükköt is bevethetnétek. A «mindenki Hitler« támadás már olyan unalmas” – írta.

Bár Elon Musk nemrég még kínosnak tartotta Trumpot, a tavaly novemberi elnökválasztás előtt nem sokkal egyértelműen beállt Trump mögé, és ezt nem csak képletesen kell érteni: gyakorlatilag odaköltözött hozzá a Mar-a-Lagó-i rezidenciájára, minden eseményen együtt jelentek meg, és Trump tanácsadói szerepet is ajánlott Musknak, amit ő tagadott, augusztusban viszont már a milliárdos kért pozíciót a majdani kabinetben.

A Tesla- és SpaceX-vezér, illetve X-tulajdonos Musk 27,6 milliárd forintnyi dollárral szállt be Trump kampányába, 32 millió megjelenést hozott neki az X-en a saját pénzéből vett hirdetésekkel, kétmilliárdos nézettségű álhíreket terjesztett az elnökválasztásról, és a kampányok párton kívüli finanszírozását lehetővé tevő akciócsoportjával, az America PAC-kel is sokat tett Trump sikeréért. Feltűnt a kampányeseményein is, szeptemberben pedig kiderült, hogy ő felelhet a kormányzati hatékonyságért, ha az exelnököt újra megválasztják. Trump végül valóban győzött, amire meg is ugrott a tíz leggazdagabb milliárdos vagyona.

Az, hogy Elon Musk Donald Trumpot támogatta 2024-ben, nem volt kifejezetten váratlan fordulat, hiszen már évekkel ezelőtt elindult a jobbra tartó útja. Ahogy a Twitter megvásárlása idején született portrénkban írtuk róla, a jobboldali véleményvezérek már akkor magukhoz ölelték, amikor centristább nézeteket vallott. Ma viszont centristának már egyáltalán nem nevezhető, sőt, egyértelműen a jobboldalon népszerű témákban szeret megszólalni, és a szélsőjobboldali német AfD mögé is beállt (amiért választási manipulációval vádolják). Még Gyurcsány Ferenc is hosszan írt arról, hogy szerinte Musk az új rossz megtestesítője, mert a világ leggazdagabb embereként megpróbálja felvásárolni országok kormányait.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!