Az idióta ficánkoló-éneklő hal tündöklése, bukása és korai reneszánsza

2021. június 14. – 05:04

frissítve

Az idióta ficánkoló-éneklő hal tündöklése, bukása és korai reneszánsza
Forrás: Big Mouth Billy Bass / Amazon / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Már az internet széles körű megjelenése előtt is léteztek futótűzként terjedő tárgyak, játékok, amiket manapság virálisnak hívnánk. Rubik-kocka, tamagocsi, moncsicsi vagy akár pár éve a fidget spinner. Ezek tipikusan egy rövid ideig eszméletlenül népszerűek, az emberek egymást tapossák értük a boltokban, hogy pár hónap múlva szinte mindenki elfelejtse az egész őrületet. Jó, a Rubik-kocka kivételt képez – bár mára már az is eléggé rétegjátékká vált.

Ezt a jól ismert ívet járta be a Big Mouth Billy Bass is, az éneklő műhaltrófea. Sokaknak napjainkban a Mi kis falunk elejéről lehet ismerős, de az elmúlt két évtizedben beúszta a popkultúra legtöbb mellékágát.

A története egy texasi kisvárosban kezdődött, mikor Joe Pellettieri, a Gemmy nevű ajándékgyártó cég egyik tervezője a feleségével új ajándéktárgyakon ötleteltek. A táncoló virágok nemrég arattak közepes sikert, így valami nagyobb dobásra vágytak. Amikor elmentek egy horgászbolt mellett, a feleségének eszébe jutott, hogy milyen vicces lenne egy éneklő hal. Pellettieri arra gondolt, hogy a hal dalolhatná akár a Take me down to the rivert, ami egyben elég ironikus is lenne. Ott kezdődött Big Mouth Billy Bass eposza.

Pellettieri 1997-ig boltokban dolgozott, de 1998-ban lehetőséget kapott a váltásra: dolgozhatott volna Richard Nixon egykori szóvivőjének, vagy elmehetett volna játékfejlesztőnek a Gemmyhez. Az utóbbi mellett döntött.

„Lehettem volna öltönyös, fehér inges bürokrata, vagy élhettem volna játékok készítéséből. Jól választottam”

– mondta később Pellettieri a MEL-nek.

Az első éneklőhal-prototípusok elég gagyira sikerültek, de a lelkesedése nem apadt. A cég hongkongi kiállítótermében végül megjelent egy sima, meg nem határozható fajú hal, ami kicsit ficánkolt, és énekelt. A fejlesztő nem volt megelégedve, ezért átvitte a cég mérnökeihez, hogy fejlesszenek rajta. Azt akarta, hogy a fej is a befogadó felé forduljon, ami akkoriban nem volt könnyű.

Akkoriban a játékok legfeljebb egyfajta mozgást tudtak elvégezni maguktól. Végül különböző motorokkal megoldották, hogy a hal tátogjon, és mozgassa a fejét és a farkát. A kiállítóteremben mindenki odáig volt érte, így Pellettieri még inkább belevetette magát a fejlesztésbe.

Azért választották a pisztrángsügért, mert az volt az egyik legismertebb halfajta Amerikában. A bőre először majdnem latexből készült, de félő volt, hogy egy év után elkezd repedezni, ezért inkább egy puha PVC-t használtak. Végül két dalt tudott elénekelni: a Take me down to the rivert és a Don't worry, be happyt. Eredetileg tényleg csak egy trófeának tűnik, míg egy gyanútlan ember el nem halad a beépített mozgásérzékelő előtt, mire a hal dalba kezd. Egy idő után a cég egy gombot is hozzáadott, hogy manuálisan is el lehessen indítani és le lehessen állítani.

Vitték, mint a pontyot

A Big Mouth Billy Bass hatalmas siker volt. 2000-ben először csak kisebb boltok kaptak belőle, mert a Gemmy félt, hogy ha rögtön mindenhol elérhető lesz, ezeknek a boltoknak esélyük sem lenne. Nagyjából fél évig volt így, de a Gemmy nem tudta elég gyorsan gyártani a halakat, folyamatosan futottak be a megrendelések. Tudták előre, hogy ha valami ilyen jól indul, akkor hamar ki fog égni.

Volt bolt, amely egy óra alatt adott el 500 darabot, és ezzel nem voltak egyedül. A Gemmy egy év alatt akár 100 millió dollárt is kereshetett a giccses, éneklő műhalon.

A sikerül egyik kulcsa az volt, hogy nem reklámozták a játékot, hanem hagyták, hogy a híre organikusan, szájról szájra terjedjen. Az emberek elsétáltak előtte a boltban, mire beindult, és a vásárló azonnal szerelembe esett. Mindenki imádta, és nem csak az USA-ban tombolt a Big Mouth Billy Bass-őrület: Bill Clinton és George W. Bush mellett Tony Blair egykori brit miniszterelnök és II. Erzsébet is nagy rajongója volt. A királynő a balmorali kastélyába, egy zongora fölé helyezte az esztétikus darabot.

A siker nagyjából kilenc hónapig tartott, az év vége felé Billy már a leértékelt áruk között kötött ki. Nem segített, hogy nemcsak más cégek, de még a Gemmy is bepróbálkozott koppintásokkal, utánzatokkal. Árultak cápát, ami a Cápa zenéjét dúdolta, éneklő homárt és pulykát, sőt egy halloweeni Billyt is, ami csak egy halcsontváz volt. Elárasztották éneklő trófeákkal a piacot, és ez kinyírta a nagyágyút.

Ahogy azonban írtam, a popkultúrában rendszeresen fel-fel bukkant az elmúlt húsz évben. Volt egy kisebb szerepe a Sopranosban, megemlítik a Simpson családban, előkerült a Wall-E-ben, és néhány éve valaki rákötötte az Amazon személyi asszisztensét, Alexát is, hogy valami igazán felkavarót hozzon létre.

Bár lehet, hogy ártó szándék nélkül már nem sokan vennék meg, de ahhoz képest, hogy milyen egyszerű koncepcióról van szó, Big Mouth Billy Bass sikere tagadhatatlan.