Egy ideje nem beszélünk a gyerekkérdésről, mivel Magyarországon nekünk ez nem juthat eszünkbe

„Amikor az LMBTQ-emberek gyerekvállalásáról van szó a nyilvánosságban, általában a szivárványcsaládokról beszélünk, vagyis azokról az azonos nemű párokról, akik szülővé válhattak. Pedig többségben vannak azok, akiknek ez nem sikerülhetett, és ha minden így marad Magyarországon, soha nem is fog. Szerettük volna, ha azok az LMBTQ-emberek is megosztják a szülőséggel kapcsolatos gondolataikat és fájdalmaikat, akik elől Magyarország családbarát kormánya minden csatornát elzárt, hogy szülők lehessenek.”

Ebből a felvetésből indult Kanicsár Ádám András melegjogi újságíró és párja, Petrekovits Márton videós tartalomgyártó közös projektje, amelyben tíz LMBTQ-alany beszél arról, hogyan gondolnának magukra szülőként, és hogyan éreznek azzal kapcsolatban, hogy jó eséllyel nem lehetnek azok.

Magánügy helyett politika és ideológia

A Szülők, akik nem lehettünk videósorozat alkotói szerint a gyerekvállalás ideális esetben magánügy lenne, itthon viszont politikai üggyé, sőt ideológiává vált. A magyar alkotmány 2020. decemberi módosításakor ugyanis rögzítették az Alaptörvényben, hogy az anya nő, az apa férfi, valamint hogy a jövőben védik „a gyermek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítják a Magyarország alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelésben való részesülését”. 2021. március 1-jétől szigorították az örökbefogadás szabályait is: fő szabályként gyereket azóta csak házastársak fogadhatnak örökbe, márpedig a homoszexuálisok a házasság intézményéből is ki vannak zárva.

Petrekovits Márton azt mondja, néhány éve ők is eljegyezték egymást Ádámmal, és egyre többször került szóba köztük a szülőség témája, ezért azokat a harmincas–negyvenes melegeket akarták megmutatni, akiknek a párkapcsolatában a gyerekvállalás jelentené a következő lépcsőfokot. A projekthez a Háttér Társaságtól kaptak pályázati támogatást, alanyokat viszont a vártnál nehezebben találtak hozzá, ennek a téma érzékenységén túl az is az oka, hogy sokan valamilyen módon már belevágtak az örökbefogadási eljárásba, és nem akartak kockáztatni egy nyilvános szerepléssel.

A közösségi médiában aktív 31 éves Bartus Marcell viszont azt gondolta, muszáj felelősséget vállalnia és kiállnia a véleményével. A Trendrakó könyvsorozat szerzőjeként ismert színész és zöldinfluenszer úgy érzi, annak, hogy tíz éve a közbeszédben és az utcán is rohamosan romlik a melegek helyzete Magyarországon, van egyfajta önkorlátozó hatása is: a 2010-es évek elején még simán kézen fogva sétált a párjával, ma már ez eszébe sem jut, és szerinte ugyanez igaz a gyerekvállalásra is.

„Egy ideje nem jut eszünkbe, hogy beszéljünk a gyerekkérdésről, mivel Magyarországon nekünk ez nem juthat eszünkbe. Nyolc éve élünk együtt a párommal, eleinte mi is nagyon lelkesek voltunk abban, hogy egyszer majd belevágunk az örökbefogadásba. Aztán a hetero barátaink sorra alapítottak családot, mi meg egyre kevésbé voltunk lelkesek, majd lassan már fel sem jött köztünk ez a téma. Érzelmileg elnyomtuk magunkban.

Kicsit olyan ez, mint a gyász, csak itt nem veszítesz el semmit, mert nem is lehetett a tied”

– fogalmaz Bartus Marcell, aki több olyan meleg párt ismer, amelynek tagjai régóta próbálkoznak a rendszerben, de sorra buknak el benne, így aztán a gyerek iránti vágyuk egyre inkább átváltott dühbe, aztán lemondásba, végül a teljes feladásba. Bartus szerint azért is fontos, hogy visszahozzák azt a témát a közbeszédbe, hogy a mai 16-20 évesek, akik már ebben a jogi környezetben nőttek fel, ne adják fel teljesen a reményt.

A videósorozatban megszólalók közül sem mindenki törődött bele a helyzetbe, az egyik férfi például azt mondja, el kellene menni akár Strasbourgig is az ügyben, míg egy nő arról beszél, élete legnagyobb félelme, hogy párjával nem lesz gyereke, ezért a világ végéig is elmenne ezért.

Kanicsár Ádám szerint az interjúkból az is kiderült, hogy a megszólaltatott tíz ember sokat gondolkodott a saját szülőségéről, és nagyon önreflektíven tudnak beszélni a kérdésről. „Az LMBTQ-emberek jellemzően nagyobb önismerettel rendelkeznek, mint a többségi társadalom tagjai, hiszen mi nyolcéves korunk óta vizsgáljuk magunkat; azt, hogy kik vagyunk. A mai napig rengeteget beszélgetünk otthon magunkról, egymásról, társadalomról, Istenről, és van egy folyamatos lelki munkánk.”

Ezzel együtt Kanicsár szerint a videókban egy adag naivitás is megjelenik, amire az anyukája is felhívta a figyelmét. „Ahogy minden a gyerekvállalásról ábrándozó ember, sokszor az alanyaink is eléggé idealizáltan gondolkodnak a gyereknevelésről, és azt hiszik, ők aztán majd mindent másképpen csinálnának, mint a szüleik vagy a barátaik. Anyukám azt mondta, a valóság ehhez képest általában nagyon más.”

Túl az apai és anyai szerepek iskolás felosztásán

Bartus Marcell a videóban azt meséli, a katona apa mellett felnőtt édesapja maszkulin stílust képviselt a családjukban, ezért azt gondolja, hogyha a gyerekneveléssel kapcsolatban elakadna, biztosan az anyukájához fordulna tanácsért. Rendpárti vonások Marcell gyereknevelési elképzeléseiben is vannak, szerinte például a mostani szülők sokszor „kis diktátorokat” nevelnek. Ő a szerető, de határozott nevelésben hisz, ahol a gyerek „normális értékrendeket” tud kialakítani, amiben fontos a tisztelet is.

Petrekovits Márton is keresztény-konzervatív családban nőtt fel, ahol sok, jellemzően férfiaktól tanult mintát mégis az édesanyjától látott, ő volt a család első számú fenntartója is. Az apai és anyai szerepek iskolás felosztását amúgy is egy mesterséges konstrukciónak tartja, amin szerinte ideje lenne túllépni, és elfelejteni azt a mítoszt, hogy bizonyos emberi tulajdonságok biológiailag egyik vagy másik nemhez kötöttek. „A kormányzati narratíva szerint azért védik meg a melegektől a magyar gyerekeket, és azért tiltják az örökbefogadás lehetőségét náluk, hogy a magyarok megőrizhessék a keresztény-konzervatív családmodellt.

De a mi gyerekvállalásunk miben akadályozna bárkit, hogy továbbra is a saját keresztény értékrendje szerint nevelje a gyerekét?”

Genetikai kódokat vagy kultúrát átörökíteni

Kanicsár Ádám szerint „egy kis heteroférfi-büszkeség” azért nála is bejátszott akkor, amikor az utódlás kérdéséről kezdett gondolkodni. „Néhány éve még ragaszkodtam ahhoz, hogy mindenképp saját gyereket szeretnék: szeretném látni benne a genetikámat, a saját vagy a szüleim vonásait. Mostanra egyértelműen az örökbefogadást tartanám a megfelelő útnak: rengeteg gyerek szenved, vannak elegen, akiket meg lehetne menteni.”

Ha az alkotópáros tervezne gyerekvállalást, illegális módszerhez nem szeretnének folyamodni, de azokat is megértik, akik ezt választják. Szerintük az az igazán drámai ebben, hogy egy törvénytelen megoldáshoz kell folyamodni ahhoz, hogy valaki felnevelhessen egy gyereket, amivel egyébként a társadalom is gyarapodhatna.

„Ez a hatalom szégyene, és nem azoké, akik kijátsszák a rendszert”

– teszi hozzá Petrekovits Márton, aki úgy gondolja, az örök élet egyébként sem azt jelenti, hogy valaki az orra formáját örökíti át az utódjára, hanem olyasmit, mint mikor felterítjük a vasalt fehér abroszt az ünnepi asztalra, mint egykor a nagymamánk tette. „Ezt nevezik transzgenerációs örökségnek, ami nem a genetikai kódok átörökítését jelenti, hanem kultúrát és szellemiséget. Azt, hogy egy ilyen emberi jogot elvesznek tőlünk, míg másoknak megadják, mérhetetlenül aljas húzás. Különösen úgy, hogy a kormány addig nem törődik a gyerekekkel, amíg azok egy penészes intézményben töltik a gyerekkorukat, mert a szüleik lemondtak róluk,

viszont amint bekerülnének egy rendezett családba, két férfi vagy két nő mellé, azt minden erejükkel megakadályozzák.”

Bartus Marcell végül azt mondja, nehezen érthető, egyáltalán miért tartanak a gyereknevelésre alkalmasabbnak egy egyedülálló heterót, mint egy egyedülálló meleget, és mint zöldinfluenszer úgy fogalmaz: ideje lenne végre az igazi meleg helyzettel, azaz a klímaválság őrületesen nagy problémájával foglalkozni, nem pedig magyar melegek felesleges csuklóztatásával.