USA

355 millió dollárra büntették Donald Trumpot, amiért évtizedeken át becsapta a hitelezőit
„A bűnbánat és a megbánás teljes hiánya már-már beteges” – állapította meg a bíró a volt amerikai elnökről.
Szijjártó a NATO-ügyben érkező szenátoroknak: Ne is próbáljanak nyomást gyakorolni ránk
Inkább nézzenek körül az országban, ismerkedjenek meg annak szépségeivel – javasolta a miniszter.
Csillagháború újratöltve: műholdzúzó orosz atomfegyvertől tart Amerika
Riadót fújt egy republikánus képviselő egy fejlesztés alatt álló orosz fegyver miatt. Más törvényhozók szerint nem azonnali a veszély, de nem árt résen lenni.
Putyin Bident támogatja az elnökválasztáson, Trump ezt bóknak veszi
Az orosz elnök szerint Biden kiszámíthatóbb, régi vágású politikus.
Egy DJ-t lelőttek a Super Bowl-győzelmet ünneplő felvonuláson, húszan megsérültek
A sebesültek között gyerekek is vannak, három embert őrizetbe vettek.
A szenátus kipipálva, de a republikánus képviselőkön múlik a segélycsomag
Ritka kétpárti támogatással fogadták el az USA törvényhozásának felsőházában az Ukrajnának és Izraelnek is szánt segélycsomag javaslatát. A neheze most jön.
NATO-főtitkár: Trump kijelentései veszélyeztetik az amerikai és az európai csapatokat
Az elnökjelölt-aspiráns korábban azt mondta, hogy az USA az ő vezetése alatt nem fog olyan országokat megvédeni, amelyek nem fizetnek eleget.
Helikopter zuhant le Kaliforniában, bankvezér is meghalt a balesetben
Nigéria egyik vezető bankjának vezetője és rokonai is a gép fedélzetén voltak, ami esős időben csapódott a földbe.
A nemzeti park, aminek a bejáratánál le kell adni a szendvicset, nehogy ránk jöjjön a medve
Egynapos túrát tettünk a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban január közepén. Ott álltunk egy mammutfenyő előtt, amelynek törzsébe akkora alagutat vájtak, amin egy lovaskocsi is átfér. A parkban...
A hadseregek lábnyoma akkora, hogy azt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni
Egy jelentés szerint meghaladja a teljes afrikai kontinens összkibocsátását. A háborúk pedig csak súlyosbítanak a helyzeten: az orosz–ukrán háború hatása megegyezik Belgium éves kibocsátásával. Nem...
Kövess minket Facebookon is!