A hadseregek lábnyoma akkora, hogy azt már nem lehet a szőnyeg alá söpörni

Amióta a világ diplomatái rendszeresen összegyűlnek, hogy az éghajlatváltozás lassításának kérdéséről egyeztessenek, egyvalami feltűnően hiányzik a napirendről: a hadseregek. Ez nem véletlen, a katonai kibocsátásokról szóló jelentéstételt az Egyesült Államok kérésére nagyrészt kihagyták az 1997-es kiotói jegyzőkönyvből, vagyis abból a dokumentumból, amely az aláíró országok számára kötelező kibocsátási célokat határozott meg. A 2015-ös párizsi megállapodás ugyan változtatott ebben, de továbbra sem írta elő a hadászati kibocsátásokról szóló jelentéstételi kötelezettséget.

Az adatok mind a mai napig elképesztően hiányosak. Tavaly év végén, az ENSZ dubaji klímacsúcsát (COP28) megelőzően fordult elő első alkalommal, hogy a hadsereg és az éghajlatváltozás közötti kapcsolatot röviden megemlítették egy kulcsfontosságú jelentésben.

Ez valószínűleg annak tudható be, hogy egyes országok hadseregei maguk is elkezdtek a működésük „zöldítését” célzó programokat meghirdetni. Az is közrejátszhatott, hogy a Dubajban megrendezett klímacsúccsal egy időben két háború is zajlott a világban, de az is lehet, hogy azért került napirendre a téma, mert a klímaváltozás hatásai elég kétségbeejtő szintet értek el ahhoz, hogy a világ többé ne engedhesse meg magának, hogy nem veszi figyelembe a kibocsátások valamely jelentős forrását. Egy hadsereg fenntartása önmagában is rendkívül energiaigényes tevékenység, egy háború pedig – a közvetlen emberi áldozatokon túl – gyors ütemben és még nagyobb mértékben növelheti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását.

Bármi legyen az említés oka, a lényeg, hogy a hadászati kibocsátások kérdése napirendre került – ha minimálisan is. Az ENSZ 2023-as Globális kibocsátási hiányjelentésének egyik mondata megjegyzi, hogy a hadseregek kibocsátása „bizonyosan nem csekély”, de a mostani jelentéstételi szabványokból kifolyólag továbbra is „hiányosak az ezzel kapcsolatos elszámolások”. Linsey Cottrell, a Konfliktusokat és Környezetvédelmet Megfigyelő Központ (Conflict and Environment Observatory) munkatársa a dubaji csúcson úgy fogalmazott az Atlantic szerzőjének, hogy most először fordult elő, hogy ez a kérdés egyáltalán megjelent az ENSZ kibocsátási hiányjelentésében. A rendelkezésre álló információk alapján szervezete

megpróbálta meghatározni a hadseregek globális karbonlábnyomát, és 5,5 százalékra becsülte – ami több, mint a teljes afrikai kontinens összkibocsátása.

Egy másik dolog, ami Cottrell szerint első alkalommal fordult elő, hogy a legutóbbi klímacsúcsot megelőzően az Európai Unió határozatban szólított fel arra, hogy a nemzeti nettó nulla kibocsátási célok meghatározásakor a hadászati kibocsátásokat is vegyék figyelembe az egyes országok. „Mindig is vonakodtunk attól egy kicsit, hogy a jogszabályainkban szerepeljen a katonai célú kibocsátás” – mondta Peter Liese, az EU delegációjának vezetője, amikor Cottrell egyik kollégája egy dubaji sajtótájékoztatón a határozat szövegezéséről kérdezte. Úgy fogalmazott, hogy ez egy „kényes” kérdés. „Ugyanakkor természetesen észszerű is” – tette hozzá. De most már „maguk a fegyveres erők” is vállalják, hogy foglalkoznak vele: „Tisztában vannak vele, hogy a tevékenységük éghajlatra gyakorolt hatását is figyelniük kell.”

A Brown Egyetem A háború ára (Costs of War) nevű kutatási projektje szerint az amerikai hadsereg a világ legtöbb kőolajat felhasználó intézménye: ezt használja a repülőgépek üzemeltetésére, a hajók meghajtására és a 80 országban található közel 750 támaszpont működtetésére. A hiányos adatok miatt nehéz egymással összehasonlítani a világ hadseregeinek kibocsátását.

Az Egyesült Királyság alsóházának becslése szerint a szintén kiterjedt globális jelenléttel jellemezhető brit hadsereg 3,3 millió tonnányi károsanyag-kibocsátásért volt felelős a 2021–2022-es pénzügyi évben, bár ebben az adatban nincs benne a védelmi ipar, ami valószínűleg jóval magasabbra tornázná fel a számot. A világ legtöbb üvegházhatású gázt kibocsátó államaként Kínáé az egyik legnagyobb létszámú hadsereg, ugyanakkor viszonylag alacsony a globális katonai jelenléte, és nem szolgáltat adatokat hadserege károsanyag-kibocsátásáról, mondta Cottrell.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma 51 millió tonna szén-dioxiddal egyenértékűként határozta meg saját kibocsátását a 2021-es pénzügyi évben, ami nagyjából megegyezik a Svédország egésze által egy év alatt termelt mennyiséggel. (A hadsereg kibocsátási adatainak nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos megkeresésre egy szóvivő irányított ehhez a jelentéshez, amely egyébként a kongresszus megbízásából készült.) A teljes mennyiség mintegy felét a sugárhajtóművek üzemanyag-felhasználása adta. Ez az amerikai kormányzat teljes kibocsátásának több mint háromnegyede, illetve az ország 2020-as összkibocsátásának 1 százaléka. És ebben még nincsenek benne a hadsereg beszállítói, akik jelenleg nem kötelesek nyilvánosságra hozni a kibocsátási adataikat. Crawford becslése szerint, ha a hadsereget támogató iparvállalatok sokaságát – például a fegyvergyártó cégeket – is beleszámítanánk, akkor az összkibocsátás az Egyesült Államok kibocsátásának körülbelül 2 százalékát tenné ki.

Amikor az 1990-es években az Egyesült Államok szorgalmazta, hogy a kiotói jegyzőkönyvben ne írják elő a kibocsátások közzétételét, az amerikai hadsereg képviselői arra figyelmeztettek, hogy a kibocsátásokról való jelentéstétel hátrányosan befolyásolhatja a fegyveres erők bevethetőségét. Neta Crawford, az Oxfordi Egyetem professzora és a Costs of War projekt társigazgatója azt mondta, hogy „jól tudták, hogy nagyon magas az üvegházhatásúgáz-kibocsátási lábnyomuk”, és nem akarták, hogy csökkenteniük kelljen. A mentesség annyira fontos volt az Egyesült Államoknak, hogy miután Stuart Eizenstat, az ország akkori vezető klímatárgyalója megerősítette egy kongresszusi bizottságnak – amelyben a mostani elnök, Joe Biden és az ő éghajlatvédelmi megbízottja, John Kerry is részt vett –, hogy megszerezte a mentességet, Kerry rögtön gratulált neki.

Akkoriban a világ szerényebb kibocsátáscsökkentési céljainak elérése a világ hadseregeinek bevonása nélkül is lehetségesnek tűnt – az EU kibocsátási célkitűzése az üvegházhatású gázok mindössze 8 százalékos csökkentése volt, az Egyesült Államoké 7 százalék. Mostanra azonban a COP konferencia résztvevői arról tárgyaltak, hogyan lehetne elérni a nettó nullát, ami a katonai kibocsátások rendezése nélkül lehetetlen.

Még azután is, hogy a 2015-ös párizsi megállapodásban a kiotói egyezmény szerinti mentesség helyett a nyilvánosságra hozatal lehetőségét javasolták, az ENSZ jelentéstételi iránymutatásai szerint a katonai kibocsátásokat a „más, meg nem nevezett” kategória alatt kell feltüntetni, amelybe számos más forrás is beletartozhat. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy

egy hadsereg kibocsátása békeidőben egészen más, mint háború idején, amikor jelentősen megemelkedik a kibocsátás szintje.

A háború éghajlatra gyakorolt hatásának kiszámítása önmagában is problémás dolog, a szakértők pedig csak részleges információkon alapuló becsléseket tudnak készíteni. Egy nemrégiben készült, a szakma által még nem ellenőrzött elemzés megpróbálta számba venni a Hamász elleni izraeli hadjárat első 60 napjának kibocsátását. A kutatók becslése szerint ehhez a legnagyobb mértékben a katonai szállítmányokat fuvarozó amerikai teherszállító repülőgépek járultak hozzá – a becsült összmennyiség pedig magasabb, mint számos kis ország és térség, többek között a Közép-afrikai Köztársaság és Belize éves kibocsátása. Az Ukrajna elleni orosz háború szén-dioxid-kibocsátásának következményeit vizsgáló legfrissebb becslés szerint a konfliktus hatása megegyezik Belgium éves kibocsátásával.

Mindemellett a nagyobb hadseregek az utóbbi időben igyekeznek valamiféle megoldást találni. „A nettó nullát lehetetlen a katonai kibocsátások figyelembevétele nélkül elérni” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár 2021-ben a COP26 konferencián.

Az Egyesült Államok védelmi minisztériumának munkatársai a Dubajban megrendezett legutóbbi klímacsúcson mutatták be a minisztérium zöldkezdeményezéseit, amelyek sorában többek között szerepel a hadsereg azon terve, hogy minden létesítményében mikrohálózatokat építsen ki, és az elmozdulás az elektromos meghajtású harci járművek felé. Ezeket a változtatásokat nagyrészt a klímaváltozással járó és a fosszilis energiahordozók esetében felmerülő biztonsági kockázatok motiválják. „A legkiszolgáltatottabb katonáink Irakban és Afganisztánban mindig is azok voltak, akik az üzemanyagot szállították. Többé nem szeretnénk ilyen veszélynek kitenni őket” – mondta Rachel Jacobson, a hadsereg létesítményekért, energiáért és környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a COP28 egyik panelbeszélgetésén.

Az éghajlatváltozás emellett lehetőséget ad a hadseregnek arra, hogy távoli helyeken érvényesítse soft powerjét. A globális felmelegedés várhatóan a „geopolitikailag veszélyeztetett régiók” destabilizálódásához fog vezetni, lehetővé téve ezáltal a „tisztességtelen szereplők beáramlását” – mondta Jacobson –, éppen ezért az Egyesült Államoknak az az érdeke, hogy már most segítse ezeket a klímaváltozás által sújtott helyeket, „ahol egyébként valószínűleg nem lehetne ilyen jellegű szerepvállalásunk”. Elmondása szerint az Army Corps of Engineers olyan helyeken old meg vízgazdálkodási problémákat és reagál az éghajlati katasztrófákra, mint például Vietnám, Laosz, Kambodzsa, Botswana, Zimbabwe és Mozambik. „Ecuadorban pedig egy kínai cég által épített gát okozta katasztrofális erózió és üledékképződés kezelésénél nyújtunk technikai segítséget” – mondta Jacobson.

Az 1970-es évek óta drámaian csökkent az amerikai hadsereg kibocsátása, bár ez nem feltétlenül a mikrohálózatoknak vagy az elektromos tankoknak tudható be. Crawford kutatása szerint ez a visszaesés részben számos tengerentúli bázis bezárásával magyarázható, ami a hidegháború befejezése utáni általános leépítés része volt. A 2010 óta bekövetkezett kibocsátáscsökkenést maga az Egyesült Államok védelmi minisztériuma is az iraki és afganisztáni harci bevetések számának csökkenésével, az energiahatékonyság és a megújulóenergia-források használatának növelésével, valamint a hadgyakorlatok számának közelmúltbeli, Covid miatti visszaesésével magyarázza.

Azoknak, akik a kisebb létszámú hadsereget humanitárius célnak tekintik, a megoldás nyilvánvaló: a kibocsátások további jelentős visszaszorításának egyetlen módja a globális amerikai katonai jelenlét még nagyobb mértékű csökkentése lenne. A kéthetes dubaji tárgyalások közepette egy alkalommal ketten STOP WAR (Állítsátok meg a háborút!) valamint GO GREEN (Legyetek zöldek!) feliratú táblákkal a kezükben sétáltak be a médiaközpontba, a táblák alján pedig kisebb betűkkel a 10% Military Budget for Climate Fund! (A hadipari költségvetésből 10 százalékot a klímaalapba!) felirat volt olvasható. Egyikük Sun-Jin Yun, a Szöuli Nemzeti Egyetem környezettudományi karának dékánja volt, másikuk pedig a neves koreai környezetvédő, Yul Choi, aki 1995-ben Goldman-díjat, egyfajta környezetvédelmi Nobel-díjat kapott a környezetszennyezés és a nukleáris fegyverek ellen folytatott küzdelméért. „A hadviselés maga is rengeteg üvegházhatású gázt bocsát ki – magyarázta később Yun. – Emellett a háborúkra költött pénz pazarlás is. Jobb lenne ezt a pénzt az éghajlati alapokba befizetni, hogy megmenthessük a fejlődő országokat.”

A nemrég Dubajban megrendezett klímacsúcson az éghajlatváltozás által leginkább sújtott országok a világ katonai kiadásainak csupán a töredékéért harcoltak.

A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet adatai szerint 2022-ben a katonai kiadások összértéke globálisan mintegy 2,2 ezer milliárd dollárra rúgott. A kiszolgáltatottabb országokban az éghajlatváltozás okozta károk kezelésére életre hívott új „kárenyhítési alap” létrehozásakor 100 milliárd dolláros célt tűztek ki, de még 1 milliárd dollárt sem sikerült összegyűjteni. Az Egyesült Államok például, amely mindig is a világ legnagyobb kibocsátója volt, bejelentette, hogy 17,5 millió dollárt kíván áldozni a célra; ugyanakkor a várható éves katonai költségvetése 886 milliárd dollárt tesz ki.

Annak, aki úgy véli, hogy egy óriási katonai gépezet több kárt okoz, mint hasznot, vonzónak tűnhet a hadászati költségvetés egy részének klímaalapokba való átirányításának ötlete. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy a globális stabilitás záloga a fejlett, szerteágazó hadsereg, akkor már sokkal nehezebb eldönteni, hogy miképpen csökkenthetjük a hadseregnek az éghajlatváltozás destabilizáló erejéhez való hozzájárulását. Az éghajlatváltozás a jövőben károkat, instabilitást és konfliktusokat fog előidézni; a háború és a katonai műveletek pedig az élelmiszerhiány, a szennyezések és a lakhelyváltoztatások révén súlyosbítják a klímaválsághoz köthető helyzeteket. A katonai kibocsátások kezeléséről szóló párbeszéd lényege végső soron az, hogy miként tekintsünk a biztonság kérdésére a Földön. És mint minden, a klímaváltozással kapcsolatos kérdés esetében, az előrelépéssel nem várhatunk tovább.

Horváth Kávai Andrea fordítása. Az eredeti angol nyelvű cikk a The Atlantic Media Co. tulajdona, és annak magyar fordítását az engedélyükkel közöltük.